Visivánkaünnepet tartottak Prágában az ukránok
Május 19-én ukránok százai gyűltek össze a cseh fővárosban az ország emigráns közössége által szervezett Visivánka Fesztiválon, hogy a népi hagyományok megőrzésén túl a háború miatt hazájukból elmenekülő ukránok mellett is kiálljanak.

1
Ukrán gyerekek tapsolnak egy csoportnak a Visivánka Fesztiválon, amelyet május 19-én rendeztek Prága Holešovice kerületében

2
Okszana Bilozir ukrán énekesnő és volt parlamenti képviselő is fellépett a fesztiválon, amely a hagyományos ukrán hímzett ingekről kapta a nevét

3
Háborús mágnest is lehetett kapni a fesztiválon, ahol hagyományos ruhákat és ételeket árusító standok is helyet kaptak. Maria Skyba, a rendezvény szervezője a Szabad Európának elmondta, hogy az ötlet nem sokkal Oroszország 2022-es inváziója után merült fel, amikor Prágában cseh nyelvet tanított ukrán gyerekeknek, és visivánkákat osztogatott a diákjainak

4
A fesztivál alapítója azt is elmesélte, hogy miután kolléganője, Lenka Hess Garciová látta, hogy az ukrán gyerekek mennyire tisztelik a nemzeti viseletüket, egy hagyományos babát hozott az osztályba, amelyet az első születésnapjára kapott. „Így született meg a fesztivál ötlete, az igény, hogy megmutassuk egymásnak a különböző országok hagyományait” – mondta el Skyba