Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A WHO szerint a Sinopharm oltásának hatásossága az időseknél nem túl biztos


1940-es évekbeli kínai katonáknak beöltözött gyerekek a pekingi Tienanmen (Mennyei béke) téren, 2021. május 3-án
1940-es évekbeli kínai katonáknak beöltözött gyerekek a pekingi Tienanmen (Mennyei béke) téren, 2021. május 3-án

A WHO szakértői az elérhető adatok alapján nagyon biztosak abban, hogy a Sinopharm terméke a 18-59-es korcsoportban hatásos a koronavírus ellen. Azt pedig nem látják megbízhatóan igazoltnak, hogy a 60 év felettieknél is az. Pedig Magyarországon főleg az utóbbi korcsoportot oltották be ezzel.

Április 29-én vitatta meg a WHO stratégiai szakértői csoportja (SAGE) azt, hogy megismerhető adatok alapján mit lehet tudni a kínai Sinopharm és a Sinovac cégek egy-egy oltásának hatékonyságáról. Az előbbit Magyarországon is használják, és főleg a legidősebbeknek adták ezt a terméket.

Az eredményeket összefoglaló előadást pedig a WHO fel is tette a netre. Mindez azért is érdekes, mert a WHO a még publikálatlan eredményeket is fel tudta használni az értékeléséhez.

Ez alapján a WHO többek közt arra jutott, hogy a Sinopharm vakcináról nem nagyon lehet tudni, hogy a 60 év felettieknél milyen súlyos mellékhatásokat okozhat, vagy hogy egyáltalán mennyire hatásos. Leginkább azért, mert nincs hiteles adat erről a csoportról, a tesztekbe őket alig vonták be. Önmagában az pedig nem sok mindenre használható információ, hogy beadtak már 1,1 millió dózist 60 évnél idősebb kínai állampolgároknak.

Részlet az előadás összefoglaló diáiból
Részlet az előadás összefoglaló diáiból

Dobson Szabolcs gyógyszerész és gyógyszer-engedélyezési szakértő, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docensének tolmácsolásában:

  • „Mi (mármint a a WHO) nagyon bizonyosak vagyunk abban, hogy a BBIBP-CorV (azaz Sinopharm) vakcina hatásos a PCR-teszttel igazolt COVID-19 megelőzésében (18-59 éves) felnőtteknél.
  • Közepesen vagyunk bizonyosak abban, hogy a súlyos mellékhatások kockázata a BBIBP-CorV vakcina egy vagy két oltása után (18-59 éves) felnőtteknél alacsony.
  • Alacsony mértékben vagyunk bizonyosak a bizonyíték minőségében abban a tekintetben, hogy a BBIBP-CorV oltás 2 dózisa hatásos (60 év feletti) idősebb felnőtteknél.
  • Nagyon alacsony mértékben vagyunk bizonyosak a bizonyíték minőségében abban a tekintetben, hogy a súlyos mellékhatások kockázata a BBIBP-CorV vakcina egy vagy két oltása után (60 év feletti) idősebb felnőtteknél alacsony.
  • Nagyon alacsony mértékben vagyunk bizonyosak a bizonyíték minőségében abban a tekintetben, hogy a BBIBP-CorV vakcina 2 adagja hatásos a PCR-teszttel igazolt COVID-19 megelőzésében társbetegségekben szenvedőknél, vagy olyanoknál, akiknek az egészségi állapota fokozza a súlyos COVID-19 kialakulását, amint az a klinikai vizsgálatban szerepelt.
  • Nagyon alacsony mértékben vagyunk bizonyosak a bizonyíték minőségében abban a tekintetben, hogy a súlyos mellékhatások kockázata a BBIBP-CorV vakcina egy vagy két oltása után alacsony társbetegségben szenvedőknél vagy olyanoknál, akiknek az egészségi állapota fokozza a súlyos COVID-19 kialakulását.”

A WHO tovább fogja vizsgálni a termék hatásosságát és biztonságosságát különböző csoportokon.

Dobson Szabolcs pedig azóta egy külön posztban intette óva az embereket attól, hogy politikai vagy ideológiai alapon formáljanak véleményt tudományos kérdésekről.

..a valóságnak szokott lenni egy végső fala, amely nem gumiból van

‒ tette hozzá a gyógyszerész.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG