Titkos akcióban ölhették meg az al-Kaida második emberét az izraeliek

Abdullah Ahmed Abdullah amerikai körözési fotója.

A New York Times értesülése szerint Iránban, izraeli titkos ügynökök ölték meg az al-Kaida terrorszervezet második emberét, Abu Mohammed al-Maszrit. A híreket egyelőre Izrael és Irán is tagadja, az iráni külügy állítása szerint nem bújtattak terroristákat.

Abdullah Ahmed Abdullah, mozgalmi nevén Abu Mohammed al-Maszri a New York Times értesülése szerint halála előtt Iránban tartózkodott, írja a Szabad Európa központi szerkesztősége.

A lap titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írja, augusztusban, Teheránban a nyílt utcán lőtte le két, motorkerékpáron ülő férfi.

Ők feltehetően izraeli titkos ügynökök voltak és amerikai megbízást teljesítettek. Mint írják, a lövöldözésben életét vesztette al-Maszri lánya is, aki korábban Oszama bin Laden fiának, Hamza bin Ládennek volt a felesége. Oszama bin Ládent 2011-ben, fiát 2019-ben likvidálták amerikai különleges erők.

A cikk szerint az iráni hatóságok szintén igyekeztek eltussolni az akciót, hiszen nem akarták, hogy kiderüljön, hogy az országban járt a világ egyik legkeresettebb terroristája.

Ellentmondásos Irán és az al-Kaida viszonya

Az egyiptomi születésű al-Maszri az al-Kaida második számú vezetője volt, többen a terrorszervezet jelenlegi vezetője, Ajmanaz-Zavahri kiszemelt utódjának tekintették.

Al-Maszri ellen 1998 óta nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, miután részt vett a kenyai amerikai nagykövetség elleni, 224 ember halálát okozó bombamerénylet megszervezésében. Ezt követően Pakisztánban és Afganisztánban és látták, majd az afganisztáni háború után nyoma veszett.

Amerikai hírszerzési jelentések szerint al-Maszrit 2003-ban, Iránban letartóztatták, sokáig házi őrizet alatt állt, majd 2015-ben szabadon engedték egy fogolycsere-egyezmény alapján: több al-Kaida-tag elengedéséért cserébe a terrorszervezet szabadon bocsátott egy korábban túszul ejtett iráni diplomatát.

Az Iráni Iszlám Köztársaság és az al-Kaida viszonya ellentmondásos. Az al-Kaida egy radikális szunnita szervezet, míg az iráni állam az iszlám síita ága köré épül, amit a szunnita szélsőségesek eretnekségnek tartanak, emiatt az al-Kaidához köthető szervezetek többször is megtámadtak síita hívőket.

Az amerikai titkosszolgálat szerint többször volt példa arra, hogy az iráni szervek segítették az al-Kaida fegyvereseinek kiképzését, vagy akár egyes amerikai célpontok elleni merényletek megszervezését is.

A 2001-es afganisztáni háború után a terrorszervezet több tagja is Iránba menekült, ahol őrizetbe vették őket, de az eljárás végig átláthatatlan volt, és amerikai tisztviselők szerint több al-Kaida tag nagyon laza hatósági felügyelet alatt állt Iránban, ahonnan továbbra is részt tudtak venni illegális szervezkedésekben.

Izrael és az USA is hallgat

A New York Times al-Maszri megölése kapcsán megkereste az iráni külügyminisztériumot, ott tagadták, hogy náluk tartózkodott volna az al-Kaida második embere.

„Washington és Tel Aviv időről időre terrorszervezetekkel akarja összemosni Iránt, álhíreket szivárogtatnak a médiának, hogy leleplezzék saját felelősségüket a terrorszervezetek tevékenységével kapcsolatban.”

– nyilatkozott külügyi szóvivő.

Szaid Khatibzadeh szóvivő 2020. október 10-én.

Sajtóhírek szerint az amerikai hírszerzés régóta tudott arról, hogy al-Maszri Iránban élt, és hosszú ideje figyelték a tevékenységét.

Azonban a Reuters kérdésére az amerikai tisztviselők nem erősítették meg az augusztusi merényletről szóló hírt, sem azt, hogy ahhoz köze lett volna az Egyesült Államoknak. A Reuters megkereste az izraeli miniszterelnöki hivatalt is, amely szintén elhárította a kérdést.