Meghalt Törőcsik Mari

Törőcsik Mari beszél Psota Irénről 2016. április 6-án.

Hosszú betegség után életét vesztette Törőcsik Mari. A színésznő 85 éves volt.

Péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Mari, közölte a Nemzeti Színház. A színésznő hosszú betegség után vesztette életét, az intézmény a saját halottjának tekinti. Az egyik leghíresebb magyar színésznő 85 éves volt.

A színház felsorolja Törőcsik Mari címei és díjai közül, hogy a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze volt, emelllett háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja is.

Törőcsik Mari egy Heves megyei faluból Pélyról származott, ahonnét például Koncz Zsuzsa is. Nagyapja apró mozijában arról ábrándozott, hogy jön majd egy híres színész és felfedezi.

"Az én gyerekkorom szebb volt, mint szép: gyönyörű volt. Nemcsak a falu, ez a táj, ez a környék ma is sokat jelent. Édesapám Tarnaszentmiklóson, édesanyám Hevesvezekényen született, én pedig, ahogy a nővérem és az édesanyám, Egerbe jártam iskolába az angolkisasszonyokhoz" nyilatkozta 2013-ban.

Törőcsik Mari 2015. május 7-én.

1954-ben vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskolára, két évvel később pedig már világhírű színésznő volt Fábri Zoltán Körhinta című filmje által.

A születésekor kapott Marián helyett a rendező ötletére kezdte használni a Törőcsik Mariann, majd Mari nevet.

1956-ban a cannes-i filmfesztiválon Francois Truffaut rendező azt írta: "anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla, ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát".

Főiskolás éveiben annyit forgatott, hogy három vizsgára nem jutott ideje, ezért diplomáját évtizedekkel később, az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kapta meg.

Később is rengeteg filmben nyújtott kimagasló alakítást, a Karlovy Vary filmfesztivál legjobb női alakításának járó díját is elnyerte. A kor legjobb alkotásaiban játszhatott (Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna), Jancsó Miklós rendezte a Csend és kiáltásban, majd a Szerelmem, Elektrában. Ezt követte a Szerelem Makk Károllyal. Megismerkedett későbbi férjével, Maár Gyulával, aki neki írt filmeket. A Déryné, hol van? című alkotásban nyújtott alakításáért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon.

Vígjátékokban is otthon volt, így Gárdos Péter Szamárköhögésében vagy Tímár Péter Csapd le csacsijában. A nagyjátékfilmek mellett szerepelt a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmben és több tévésorozatban is feltűnt.

Ami a színházat illeti: a főiskola után a Nemzeti Színházhoz szerződött, és több kitérő után 2002-től ismét ott dolgozott. A színpadon kezdetben sokat kínlódott, Zorin Varsói melódiájában nyújtott alakításával lelte meg a deszkákon a helyét. Kiváló rendezőkkel dolgozott, köztük Jurij Ljubimovval és Anatolij Vasziljevvel.

2008-ban egy rutinvizsgálat során összeomlott a keringése, és kómába esett, de vissza tudott jönni ebből az állapotból. Utolsó filmje a 2017-es Aurora Borealis volt, amit Mészáros Márta rendezett. 2018 nyarán a Sztalker Csoport előadásában, William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabban hallhatta hangját a közönség.

A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját. Törőcsik Mari akkor azt mondta: "nekem szép és gazdag életem volt". Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására.

Törőcsik Mari 2020-ban jelentette be, hogy többé nem lép színpadra.

"Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!" – írta Orbán Viktor miniszterelnök Törőcsik Marira emlékezve Facebook-oldalán.