„A katonák angyala”: meghalt az ukrán szanitéc

Az AP fotóriportere február 26-án fényképezte ezt a tábori kórházat a kelet-ukrajnai Bahmut közelében. Az előtérben Jana Riklicska kezel egy sebesültet

A 29 éves Jana február 22-én

Ezt a szelfit tavaly júniusban posztolta magáról. Halálhíre óta özönlenek a róla szóló bejegyzések a közösségi oldalra. Egy barátja így emlékezett vissza: „Jana egyszer azt mondta: Amíg mi alszunk, valaki meghal értünk. Tegnap ez ő volt.” Más úgy emlékezett rá, hogy a fronton szolgálók a katonák angyalának nevezték

2022 novemberében Szerhij Nuznenko, a Szabad Európa fotóriportere is készített róla képeket a bahmuti kórházban

Jana korábban egy harkivi informatikai cégnél dolgozott. A háború kitörése után döntött úgy, hogy beáll a seregbe szanitécnek

Egy barátja március 4-én ezt írta: „Választhatta volna a könnyebb utat, és elhagyhatta volna az országot, mert a cége felajánlotta, hogy kimenekíti őket, és tovább dolgozhatnak a vállalatnál, de ő másik utat választott – egy igazi hős útját”

A porig rombolt Bahmut egy járműből fotózva március 3-án. Ezen a napon halt meg a jelentések szerint Jana is

Egy 2021 májusában a közösségi oldalán közzétett fotó Janáról. 2022 májusában csatlakozott az ukrán területvédelemhez, de már a háború kitörése óta gyűjtött pénzt az ukrán katonáknak

2022. március 16-án Jana a Facebook-oldalán egy bejegyzést tett közzé a háború női áldozatairól, köztük katonákról, és azt írta: „Ha igazi hősnőket kerestek, emlékezzetek rájuk.” Kijelentette, hogy a hősök „azok a nők, akik energiájukat és erőforrásaikat nem kímélve mentenek, gyógyítanak és védelmeznek, táplálnak és támogatnak”
 

Egy 2022 novemberében készült szelfi Janáról. A meggyilkolt szanitéc április 2-án töltötte volna be a 30. életévét. Temetését március 7-én tartják a közép-ukrajnai Vinnicja városában

Jana Riklicska a bahmuti fronton ápolta a sebesült és haldokló ukrán katonákat. Itt érte a halál is március 3-án, amikor mentőautóját eltalálta egy orosz gránát.