A Mol tőzsdei cégként vásárolja fel az Újpest FC-t

Részlet az Újpest FC oldaláról

Újdonság jön a magyar tőzsde és az államilag támogatott magyar profi foci számára is: a Mol Nyrt. felvásárolja a második legrégebbi és harmadik legeredményesebb profi focicsapatot, az Újpest FC-t.

Elhagyja az utolsó olyan klubtulajdonos is a magyar profi focit, aki régóta látványosan szúrta a szemét a hazai kormányközeli klubtulajoknak.

Roderick Duchâtelet, az Újpest FC leköszönő tulajdonosa több mint tizenkét évig vitte a csapatot. Ezalatt háromszor megnyerték a kupát, egyszer a Szuperkupát, egyszer pedig harmadikak lettek az első osztályban, miközben egyszer sem estek ki. Utóbbi például nem mondható el minden, az időszak alatt lényegesen több pénzből gazdálkodó hagyományos budapesti riválisukról.

Nemigen kedvelték a szurkolók

A Újpest szurkolói körében az egykori belga tulaj vegyes, olykor kifejezetten negatív megítélésű klubvezető volt, noha a klub a fenti eredményeket folyamatosan az első osztály egyik legalacsonyabb költségvetésű csapataként érte el. Fő riválisuk, az FTC például nagyjából tízszer akkora havi nettó bért fizethetett ki játékosonként az utolsó lezárt üzleti évben, mint az Újpest.

A költségvetéshez tartozik, hogy a magyar klubok árbevételének meghatározó többsége közpénz. Ez változatos állami áttéteken jut el a klubokhoz, csak – ismeretlen mechanizmus alapján – közel sem egyenlően.

Sok szurkoló a bőkezűbb állami támogatások elmaradásáért is egyértelműen a klubtulajt hibáztatta, amiért nem tudott kedveltebb és eredményesebb lenni az állami támogatások osztásánál.

„Több mint tíz éven keresztül minden tőlem telhetőt megtettem az Újpest labdarúgóklubért, de itt az ideje, hogy új távlatok és célok felé lépjek tovább” – mondta Roderick Duchâtelet, hozzátéve, hogy nehéz volt megfelelő vevőt találni, és hogy további sok sikert kíván a közösségnek.

Váratlan és nem túl lelkesnek tűnő új tulaj

Hivatalosan

a vevő a háború óta messze a legnagyobb magyar cég, a Mol Nyrt.,

amely leányvállalatán, a MOL Vagyonkezelőn keresztül akarta felvásárolni az Újpest FC-t üzemeltető klubot, a Újpest 1885 Futball Kft.-t.

Magyar élvonalbeli profi focicsapatnak még soha nem volt tőzsdei vállalat a tulaja, különösen nem a kiugróan legnagyobb és egyben legmagasabb profitot termelő hazai cég.

Jobb felül Hernádi Zsolt figyeli a VIP-páholyból későbbi csapatának Videoton elleni mérkőzését. Előbb vagy utóbb, de a kép főszereplői végül mind arra jutottak, hogy személyesen is komoly szerepet kívánnak vállalni az állami hátterű profi foci új rendszerében. 2010. május 19.

A Mol 2022-ben csaknem 1400 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárt, pedig az még nem is volt számukra teljes év a háborús pénzesőből, maga az orosz invázió csak február végén kezdődött.

A Molnak ugyanis a háború révén jó ideje extrém nyeresége van: a cég kivételes helyzetbe került, mert az uniós szankciók közben is folyamatosan veheti vezetéken a bezuhant árú orosz olajat.

Ehhez kapcsolódóan: Kerüljön képbe az olajembargóról! – kérdések és válaszok

Ezt az azonnali pénzgyárat jelentő szankciós kivételt a kormány uniós politikai lobbija érte el számukra még 2022-ben. A kormány részéről többek között úgy érveltek, hogy ha az extrém magashoz képest csökkenne a Mol árrése, összeomolhatna a magyar gazdaság. Sőt fizikailag is valamennyivel kevesebb olajat finomítana a cég egy darabig, amíg átállna az orosz termékről.

Az új vevő lelkesedése igen korlátozottnak tűnik. A cég vezetője, Hernádi Zsolt nem ment el meglepően új típusú befektetésük bejelentésére.

A Mol korábbi nyilvános stratégiájában egyébként eddig nem szerepelt, hogy egy eddig anyagilag küszködő magyar profi focicsapatnál látnák jó helyen a részvényesek vagyonát.

A klubhonlapra feltett beköszöntőből nem derült ki, hogy a cégből bárki szurkol-e új csapatuknak. Annyi sincs ott, hogy „Hajrá, Újpest!”

A Mol képviselője a klubnál nem Hernádi Zsolt és nem is maga a vevő leányvállat, a MOL Vagyonkezelő vezetője lesz, hanem egy másik beosztott, Ratatics Péter, a Mol lakossági szolgáltatásait irányító vezetője lett a befutó.

Terjed a fociláz az igazgatóságban
Hernádi Zsolt egyik bizalmas üzlettársa és beosztottja, Világi Oszkár, a Mol alá tartozó szlovákiai Slovnaft vezetője két focicsapatnak is a tulajdonosa. Annyi különbséggel, hogy Világi saját tulajdonának vette meg a dunaszerdahelyi focicsapatot, és két éve ehhez még a győri ETO-t is. A Mol cégként mára egyszerre támogatja a magyar férfiválogatottat, az MLSZ-t, a Magyar Kupa főszponzora, illetve támogatja Világi dunaszerdahelyi klubját, illetve a Mészáros Lőrinc szorosabb régiós hálózatához sorolt sepsiszentgyörgyi, a topolyai és a Mészáros tulajdonában is lévő eszéki (NK Osijek) fociklubot. A Mol igazgatóságának rajtuk kívül még nyolc tagja van.


Ratatics képviselő kiemelte, hogy a Molnak „tudatos és transzparens az üzleti gondolkodása”, ami reményeik szerint mindenhol eredményt hoz, így az Újpest FC-nél is ebben bízik.

Az sem derült ki, hogy az általánosságokon túl pontosan mi volt a Mol célja a felvásárlással.

Rataticstól idéznek még olyan célokat, hogy „a Mol számára ez (a foci népszerűsége – a szerk.) lehetőséget teremt a sport népszerűsítésében, az utánpótlás tudatos építésében és a közösség formálásában”.

Ez alapján ez nem befektetés lehet, inkább a cégcsoport társadalmi szerepvállalási programjának része. De erre sem történt utalás, ráadásul az ilyen döntéseiket elvileg átlátható szakmai, stratégiai és a legszigorúbb etikai normák szerint hozzák, lehetőleg nyílt versenyben.

A tényleges tulajdonosváltás a felek várakozásai szerint 2024. április végével történik meg. Azt nem közölték, hogy az olajcég mennyiért tervezi felvásárolni a kft.-t.