Amikor az amerikai David Hadaller a nyolcvanas években elkezdte közzétenni azokat a fotókat, amelyeket lopva készített a kommunista Romániában, a képek önálló életre keltek. A nyugdíjas akadémikusnak mára több ezer kíváncsi követője van.
1988-ban egy jéghideg egyetemi előadóteremben az északkelet-romániai Iașiban David Hadaller amerikai irodalomprofesszor egy pillanatra megállt, miközben diákjai kesztyűben jegyzeteket készítettek. Előadása témája Henry Thoreau és a XIX. századi szerző amerikaiakhoz intézett kérése volt: „Egyszerűsíts, egyszerűsíts, egyszerűsíts!”
A nyolcvanas években a legtöbb románhoz hasonlóan Hadaller tanítványai is küzdöttek az intenzív nehézségekkel, amelyek törésponthoz sodorták társadalmukat. „Ezeknek a románoknak sorba kell állniuk, hogy kenyeret vásároljanak, és én Thoreau-ról beszélek, aki azt mondta: »Egyszerűsítsd le az életed!« – emlékezett vissza Hadaller a Szabad Európának New York állambeli otthonából. – Az előadás felénél megtorpantam, és azt mondtam: Beszéljünk arról, mit jelent nektek az egyszerűsítés, mert sok hülyeség jön ki a számon.”
David Hadaller 1987-ben
Hadaller 1987 októberében érkezett Romániába Fulbright-ösztöndíjjal, hogy amerikai irodalmat és angolt tanítson, és 1989 májusáig maradt. Néhány hónappal később az országban kirobbant a forradalom, amely végül megdöntötte Nicolae Ceaușescu kommunista diktátort.
A 33 éves amerikai egyike volt annak a kevés nyugatinak, akik szemtanúi lehettek a tekintélyelvű szocializmus utolsó hónapjainak Romániában, lelkes amatőr fotósként pedig az egyetlen ember, aki színes filmen örökítette meg a mindennapi életet.
Utcai jelenet Iașiban 1988 januárjában
Hadaller most feltölti a képeit egy Facebook-oldalra, amelynek címe My Fulbright Year in Romania. Ennek már több mint tízezer, főként román követője van, akik gyakran személyes élményeikkel kommentálják a fotóit.
Ion Heliade-Rădulescu szobra Bukarestben 1988 januárjában
Hadaller azt meséli, hogy a képek, amelyeket feltesz – főként az északkelet-romániai Iași városából és a fővárosból, Bukarestből – megdöbbentik a románokat, részben azzal, hogy nyüzsgő életet mutatnak. „Tényleg csak a mindennapi életet fotóztam. Romániában senki más nem volt hajlandó színes filmet pazarolni erre – folytatta. – Az országban még fekete-fehér filmhez is nehéz volt hozzájutni.”
Ez az üzlet Iașiban hangfelvételeket és órajavítást hirdet
Ez a fotó január 18-án került ki a Facebookra, és már több mint négyezer reakció érkezett rá. Egy román nő így írt a kép nyomán feltámadt emlékeiről: „Amikor kicsi voltam, volt saját kazettás magnónk, Grimm-meséket hallgattunk rajta. A rossz része az volt a dolognak, hogy amikor véget ért a mese, ki kellett kapcsolnunk a magnót (…) ez nagy erőfeszítés volt egy álmos kisgyereknek.”
Forgalmas kereszteződés Bukarestben
Ennél az 1988. januári fotónál az egyik kommentelő megjegyezte: „Emlékszem azokra a vörös mozgólépcsőkre, gyakorlatilag mozdulatlanok volta, olyannyira, hogy a szennyeződés beleragadt a barázdáikba. Valójában csak sima lépcsők voltak.” A forradalom után, mint írja, „szinte varázslat volt újra működőképesnek látni őket – mintha egy gonosz átkot űztek volna el róluk.”
Egy másik román azt válaszolta, hogy a mozgólépcsők „most épp nem működnek, és ez már néhány éve így van”.
Kilátás az Intercontinental Hotelből a befejezetlen bukaresti parlamentre 1988 februárjában
Hadaller élete viszonylag kényelmes volt a Ceaușescu Romániájában töltött egy év alatt. A legtöbb helyivel ellentétben hozzáfért a dollárboltokhoz, ahol szalámit, bort és tömény italt vásárolhatott devizáért. De nem kerülhette el az állami megfigyelést, ami még a legártalmatlanabb személyes kapcsolatokra is árnyékot vetett.
Bukaresti üzletek, köztük egy könyvesbolt (jobbra) és egy Loto-Prono, ahol a románok lottózhattak és román vagy olasz focimeccsekre fogadhattak
Miután házibulikat tartott Iașiban, „az informátorokon keresztül eljutott az egyetem rektorához, hogy »Istenem, Hadallernek diákok voltak a lakásán, és bort adott nekik!«” – mondja. Hamar eljutott ahhoz a lehangoló következtetéshez, hogy a Securitate, Románia rettegett titkosrendőrségi hálózata valószínűleg kényszerítette a hallgatóit, hogy jelentsenek a hatóságoknak mindent, amit hallanak és látnak.
Temetés Iași egyik temetőjében 1988 januárjában
Románia utcáin fényképezni macska-egér játék volt Hadaller számára a disztópiát idéző megfigyelések miatt. Egy Pentax K1000 SLR gépet használt, amelyet a kabátja alá rejtett a felvételek között, és egy Vivitar kamerát, amely elég kicsi volt ahhoz, hogy a zsebében tartsa. „Nagyon titkoltam ezeket – mondja fotós sétáiról –, ezért a képeim körülbelül harminc százaléka homályos.”
Egy munkás Iași piacán 1988 januárjában
Sok kép elkészítése egész egyszerűen túl kockázatos lett volna ahhoz, hogy a fiatal amerikai egyáltalán próbát tegyen. „Bárhová mentem, különösen a vasútállomásokon vagy a buszmegállókban, ki volt téve egy kamera képe, alatta az Interzis felirattal, ami románul annyit tesz, hogy tilos.”
Útkereszteződés Bukarestben 1988 januárjában
Az nem volt világos, hogy miként büntetnék meg, ha rajtakapnák fotózás közben. Azt mondja: „Nem akartam, hogy elkobozzák a kameráimat. Ki tudja, mit tehet egy utcai zsaru. Nekem fogalmam sem volt.”
Egy nő Iași egyik temetőjében 1988 januárjában
Hadaller diplomáciai futárcsomagban tudta kijuttatni a filmtekercseit Romániából, amit a vámosok nem nyithatnak ki. 1989 májusában hagyta el az országot, és már az Egyesült Államokban nézte a decemberi erőszakos forradalomról érkező romániai riportokat.
Kislány egy katona mellett Bukarestben 1990 márciusában, alig három hónappal a forradalom után
1990 márciusában, közvetlenül a forradalom után vissza tudott térni Romániába, még időben ahhoz, hogy szemtanúja legyen több politikai utórengésnek, amelyek ismét megrázták az országot. Abban a hónapban feleségül vette menyasszonyát, egy román nőt, akivel akkor ismerkedett meg, amikor ott tanított.
Amikor végül hozzáfért a Securitate által vezetett aktájához, Hadaller felfedezte, hogy miközben ő titokban Romániát fényképezte, a kommunista ügynökök szinte ugyanolyan lopva őt és leendő feleségét fotózták.