Alkotmányellenes Ausztriában a kötelező iskolai maszkviselés

Alkotmányellenes lett a kötelező maszkviselés

Az osztrák Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talált két helyi járványellenes intézkedést. Az egyik a kötelező iskolai maszkviselés, a másik az iskolai tanulók osztott távtanítása volt.

Utóbbi úgy működött, hogy az osztályokat megfelezték, és voltak, akik adott héten csak hétfőn és kedden jártak be az iskolába, mások pedig a többi hétköznapon. A többi nap otthonról tanultak.

A kötelező maszkviselés az iskolai épületekre vonatkozott mindenki számára, a tanítási időt leszámítva.

Az alkotmánybíróság elé úgy jutott az ügy, hogy két tanuló szülei beperelték az osztrák államot, mert szerintük ezekkel sérült a magánélethez való joguk és az egyenlő oktatáshoz való hozzáférés lehetősége is.

Ehhez kapcsolódóan: Sípályák: van, ahol nyitva tartanak

Az Alkotmánybíróság ítéletében mindkét rendelkezést alkotmányelllenesnek minősítette azért,

mert a szabályozó minisztérium nem indokolta meg elég alaposan,

hogy miért tartja ezeket a lépéseket szükségesnek, hiába szólította fel őket erre az Alkotmánybíróság.

Az oktatási minisztérium közleményben tudatta, hogy vizsgálják az Alkotmánybíróság indoklását.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!