Budapestre jöhet az orosz diplomácia vezetője

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 2017. január 23-án köszönti magyar kollégáját, Szijjártó Pétert Moszkvában

Lapértesülés szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lehet az augusztusi, budapesti nagyköveti értekezlet egyik díszvendége. Kerestük az orosz nagykövetséget, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

A Népszava írta meg, hogy az orosz diplomácia vezetője lehet a félévente-évente megrendezésre kerülő értekezlet vendége.

A lap úgy tudja, hogy hivatalos válasz ugyan még nincs, a program még nem végleges, de pozitív válasz érkezett a magyar meghívásra, ami mindenképpen jelzésértékű, mert Oroszország kapcsolata a nyugati országokkal romlott az utóbbi időben.

Hasonló rendezvény utoljára február végén volt Budapesten. Az úgynevezett misszióvezetői értekezleten mintegy száz meghívott vett részt a külügy budapesti, Bem téri épületében, a diplomatákra ugyanis nem vonatkoztak a járvány miatt elrendelt és akkor még érvényben lévő beutazási korlátozások.

Ehhez kapcsolódóan: „Lehet, hogy autokráciát mindenhol ugyanúgy kell csinálni” – Rácz András Oroszországról, Magyarországról

Az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetsége a Szabad Európa kérdésére annyit közölt, hogy "a kérdés egyeztetés alatt van".