Debrecenben egyelőre nem látni jelét annak, hogy újranyitnák a 2015-ben bezárt menekülttábort

A 2015-ben bezárt debreceni menekülttábor 2022. február 24-én

A város közgyűlésén nem foglalkoztak az Ukrajnában zajló háború Debrecent érintő hatásaival. Már napokkal a február 24-én hajnalban kezdődött ukrajnai orosz katonai hadműveletek előtt elindultak a találgatások arra vonatkozóan, milyen módon hathat egy esetleges, Ukrajna területén zajló háború a hajdú-bihari megyeszékhelyre.

A záhonyi határátkelőhely közúton alig 119 kilométerre van Debrecentől, a várostól, amelynek vezetése évek óta régiós központként, Magyarország másik fővárosaként hivatkozik magára.

A városban sokáig menekülttábor működött, amelyben 2015 decemberében történő bezárásáig összesen 73 ezer személy fordult meg, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság honlapján olvasható információk szerint előbb többségében délszlávok, majd főleg afgánok, irakiak, szírek és koszovóiak.

Csütörtök délutáni ottjártunkkor azt tapasztaltuk, hogy a tábor továbbra is zárva van, a területen nincs nagy mozgás, nem látni komolyabb előkészületeket, amelyekből azt lehetne valószínűsíteni, hogy újranyitják a befogadópontot.

Ehhez kapcsolódóan: „Ha erős lesz az ukrán ellenállás, akkor ez totális háborúvá fajulhat” – Barabás János elemző

A városházától nem jött válasz

Papp Lászlótól (Fidesz), Debrecen polgármesterétől még február 22-én levélben érdeklődtünk, tervez-e tenni bármilyen intézkedést az önkormányzat a várhatóan nagy számban Magyarország területére érkező menekültek fogadásával kapcsolatban, van-e tudomásuk arról, hogy az állam a krízisre tekintettel ismét megnyitná a korábban bezárt menekülttábort, és hogy folytat-e az önkormányzat vezetése bármilyen tárgyalást a releváns állami szervekkel a konfliktus Debrecent érintő hatásaival kapcsolatban. A polgármester cikkünk megjelenéséig nem reagált a levelünkre.

A bezárt debreceni menekülttábor 2022. február 24-én

Csütörtök délelőtt tartották Debrecen havi rendes közgyűlését, amelyen a város 2022-es költségvetéséről is szavaztak a képviselők. A Debrecenben maratoni hosszúságúnak számító, háromórás testületi ülésen egyetlen alkalommal sem hozta szóba Papp László az ukrajnai helyzetet, ahogy az ellenzéki képviselők sem tettek fel a háborúval kapcsolatos kérdéseket a polgármesternek. A városvezető cikkünk írásáig közösségi oldalán sem nyilvánult meg a témáról.

Miközben Debrecenben látszólag teljes a mozdulatlanság, a Kárpátalja.ma már a délelőtti órákban arról tudósított, hogy a bevezetett hadiállapot miatt többen elindultak Magyarország irányába.

„Bárhol jó lesz, ahol biztonságban lehetünk”