Egy diktatúrában kellett egy demokratikus modellt felépítenünk – interjú dr. Gerevich József pszichiáterrel

Your browser doesn’t support HTML5

Hogyan lehet egy diktatúrában demokratikus modellt kialakítani egy pszichiátriai osztályon, egyenrangú kapcsolatot orvos és páciens között, a páciensek erős beleszólását az osztály működésébe? Erről is beszélt a Szelfiben dr. Gerevich József pszichiáter, neurológus, író.

Ha valakit olyan sok és a művészetekkel olyan magas szinten foglalkozó ember vesz körül gyermekkorában, mint Gerevich Józsefet, szinte törvényszerű, hogy ő is ebbe az irányba indul el. Szülei elismert művészettörténészek voltak, ahogy egyik nagybátyja is, de jutott a családnak olimpikon és matematikus is. Őt magát egyszerre vonzotta a színház és a gyógyítás. Végül az utóbbit választotta, de megtalálta a módját annak, hogy pszichiáterként is hű maradjon a művészethez, sőt, a terápia részévé, a gyógyítás eszközévé tegye azt. A Szelfi vendége dr. Gerevich József pszichiáter, neurológus, egyetemi tanár, író. A professzorral készített korábbi interjút itt olvashatja.