Először találkozik az amerikai és az orosz kémfőnök az ukrajnai háború kezdete óta

William Burns a CIA központjában 2022. július 8-án

William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a törökországi Ankarában találkozik Szergej Nariskinnel, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetőjével.

A washingtoni Fehér Ház neve elhallgatását kérő szóvivője leszögezte, hogy a tisztségviselő nem folytat semmilyen tárgyalást és nem egyeztet az ukrajnai háború fejleményeiről vagy rendezéséről.

„Üzenetet ad át a stratégiai stabilitást érintő eszkaláció kockázataival, illetve azzal kapcsolatban, hogy milyen következményekkel járna, ha Oroszország nukleáris fegyvert vetne be” – mondta.

„Fel fogja vetni az igazságtalanul fogva tartott amerikai állampolgárok ügyét is” – tette hozzá.

Burns, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagyköveteként szolgált, tavaly év végén az orosz fővárosba utazott, ahol óva intette tárgyalópartnereit Ukrajna megtámadásától.

A szóvivő közölte, hogy a kémfőnök útjáról előre tájékoztatták a kijevi kormányt. „Határozottan tartjuk magunkat alapvető elvünkhöz: semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül” – hangsúlyozta.

Vlagyimir Putyin orosz elnök többször is figyelmeztetett, hogy szükség esetén minden rendelkezésre álló eszközzel megvédik Oroszország területét, amelybe immár az újonnan elcsatolt ukrajnai megyék is beletartoznak.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.