Évekre börtönbe küldték a volt iráni elnök lányát

Fázeh Hásemi Rafszandzsáni, a volt iráni elnök politikai aktivista lánya 2022. április 4-én

Fázeh Hásemit, Akbar Hásemi Rafszandzsáni volt iráni elnök lányát öt év börtönbüntetésre ítélte egy teheráni bíróság. Újabb vádakat is emelnek ellene aktivistatevékenységéért és a hatóságokat sértő kijelentéseiért, amelyeket a Mahsza Amini halálát követő tiltakozások brutális leverése nyomán tett.

Rafszandzsáni ügyvédje, Neda Samsz január 9-én Twitteren azt írta, hogy az ítélet nem jogerős.

„Ügyfelem még börtönben van, és más ügyeket is felhoztak ellene” – tette hozzá.

Samsz nem árult el részleteket sem arról, hogy milyen vádak alapján ítélték el Rafszandzsánit, sem pedig az ellene még folyamatban lévő ügyekről.

Rafszandzsánit, aki korábban parlamenti képviselő volt, és a nők jogainak szószólója, édesapja pedig a papi politikai intézményrendszer egyik alapító atyja, szeptemberben tartóztatták le. A keményvonalas Tasznim hírügynökség, amely az Iszlám Forradalmi Gárdával (IRGC) áll kapcsolatban, arról számolt be, hogy szeptember 27-én vették őrizetbe a biztonsági erők Kelet-Teheránban, „lázadások szítása miatt”.

Letartóztatása előtt Hásemi azt mondta, hogy a hatóságok azért hívták lázadásnak és zavargásnak az ország hidzsábtörvényének állítólagos megsértése miatt rendőri őrizetben meghalt Amini halála után indult tüntetéseket, hogy leverhessék őket.

Arról is beszélt, hogy a tiltakozásokon felvetett követelések – több szabadságot és jogot – eltérnek a minapi demonstrációk követeléseitől, amelyek a romló gazdasági helyzetre összpontosítottak, amit felmorzsoltak az Egyesült Államok bénító szankciói.

Azóta is országszerte folytatódnak a tiltakozások, és egyes elemzők szerint az 1979-es forradalom óta a legnagyobb veszélyt jelentik az iszlám kormányra.

A hatóságok brutális fellépéssel válaszolnak, ez emberi jogi szervezetek szerint már csaknem ötszáz halottat és több száz sebesültet követelt. Több ezer embert tartóztattak le, köztük sok tüntetőt, valamint újságírókat, ügyvédeket, aktivistákat és másokat. Az ellenük felhozott vádak aggodalomra adtak okot.

Hásemi korábban erősen bírálta a kormányt, egyebek mellett a népszerű Clubhouse alkalmazáson keresztül, ahol több ezer követője van. A 2020-as elnökválasztáson, amely a keményvonalas Ebrahim Raiszit juttatta hatalomra, azok közé tartozott, akik bojkottra szólítottak fel.

Hásemit a múltban többször letartóztatták és bebörtönözték, így a 2009-es vitatott és az ellenzék szerint korrupt elnökválasztás miatt indult tömegtüntetések leverésekor is.

2012-ben hat hónap börtönre ítélték „rendszerellenes propaganda terjesztéséért”.