Főleg otthonról szurkolnak majd a franciák az EB fő esélyesének

Francia család számítógép monitoron nézi barátaival a 2018-as világbajnoki döntőt Párizsban.

A járvány miatt a franciák nem szívesen utaznak, de az éttermek teljes újranyitása, a kijárási tilalom kezdetének este 11 órára tolása és a Rajongói Zónák engedélyezése következtében a szurkolók abban reménykednek, hogy hazájukban is közösségben élvezhetik majd az Euro 2020-t. Egyelőre azonban még mindig nem egyértelmű, hogy mi az elvárt egészségügyi protokoll a meccseket közvetítő vendéglátóhelyeken.

Franciaországban a focirajongók az elmúlt két hétben kezdtek el felkészülni az Európai Bajnokságra, hiszen május végéig a hazai bajnokság meccseire koncentráltak. Mivel a kormány üzenete továbbra is az, hogy a nyarat inkább az ország határain belül töltsék a franciák, az Európai Bajnokság egyébként sem esik sem a francia hivatalos nyári vakáció, sem az iskolaszünet időszakába, sokan ezért otthonról követik majd az Európa Bajnokság meccseit, amelynek egyik legnagyobb esélyese a 2018-as év világbajnok csapata: az Équipe de France.

Franciaországban június 9-től immár kívül és belül is teljesen megnyithattak a bárok és az éttermek, továbbá az eddig érvényben lévő este kilenckor kezdődő kijárási korlátozást este 11 órára változtatták a hatóságok; így a vendéglátóipar nagy erőkkel készülhetne a meccsek közvetítésére. A készülődés helyett azonban inkább a bizonytalanság jellemzi a helyzetet.

A hatóságok ugyanis még nem tájékoztatták az ágazatot, hogy milyen egészségügyi elvárásoknak kellene eleget tenniük, ha létesítményeikben közvetíteni szeretnék a mérkőzéseket.

„Egyelőre várjuk a közvetíteni szándékozó helyekre vonatkozó irányelveket…Reméljük, hogy sikerül megoldást találnunk a francia csapat első meccsére, amely június 15-én lesz Németország ellen" - mondta Emmanuel Grégoire, Párizs alpolgármestere a HuffPostnak egy június 7-ei sajtótájékoztatón.

Párizs 20. kerületében egy kávézó előtt tömeg nézi a világbajnoki döntőt 2018. július 15-én.

A legtöbb francia otthon a TV előtt követi majd a meccseket

A vendéglátóiparnál felkészültebbnek tűnnek a műsorszolgáltatók, akik az Európai Bajnokság sugárzását tervezik.

Olivier Pipaud maga is egy nagy sportcsatornának dolgozik. A 27 éves PSG-drukker szerint egyre több érdekes műsort lehet már most látni a televízióban.

„A héten az M6 csatorna például egy olyan dokumentumfilmet adott le, amely több francia válogatott játékos magánletét mutatta be” – mondja Pipaud.

A fiatal szurkoló barátaival együtt idén Párizsból fogja követni a francia csapat meccseit. Úgy véli, hogy a COVID-19 következtében hozott korlátozások azok számára sem teszik majd élvezhetővé a meccseket, akik mégis az utazás mellett döntöttek.

„A Covid-19 miatt nehéz utazni, Franciaország lakosságának nagy része azt tervezi, hogy Franciaországban baráti társaságban követi majd a meccseket. Mivel a legtöbb stadionban nem is engedélyezik a teltházat, vagy korlátozzák a beengedett szurkolók számát, így a játékok hangulata sem lesz ugyanolyan.”

Nincs távolságtartás: Párizsban a République téren ünneplik a francia 2018-as VB-győzelmet.

A Fan Zone-ok, azaz Rajongói Zónák felállítását engedélyezték

A francia miniszterelnök Jean Castex még májusban jóváhagyta a Rajongói Zónák engedélyezését a nagyvárosok nagyobb terein.

„Nem fogjuk betiltani a Rajongói Zónákat, de megfelelő egészségügyi protokollt fogunk bevezetni” – mondta Castex május 10-én a Le Parisien lapnak, akkor azonban még ő sem tért ki arra, hogy pontosan milyen egészségügyi ellenőrzések lesznek itt érvényben.

Az Egészségügyi Minisztérium alig két nappal az EB kezdete előtt hozta nyilvánosságra azt az öt oldalas dokumentumot, amely részletesen ismerteti a rajongói zónákra vonatkozó egészségügyi protokollt. Ennek értelmében csak ülve lehet majd szurkolni, és a belépéshez fel kell mutatni egy védettséget igazoló igazolványt vagy egy negatív teszteredményt.

Pipaud szerint a Fan Zone-okban annak ellenére, hogy korlátozni fogják a szurkolók számát, mégis nagy lesz a tumultus, mert régebben, még az egészségügyi ellenőrzések bevezetése előtt is sokáig tartottak a biztonsági ellenőrzések, amik jelentősen lassították a ki- és bejárásnál a sorok haladását. A fiatal szurkoló szerint a hosszú sorokban aztán sokan elvesztik a türelmüket, és dühöngeni kezdenek.

„A Fan Zone koncepció Franciaországban azt jelenti, hogy hatalmas képernyőket helyeznek el a nagyvárosok nyilvános terein, mint például a párizsi Trocadéro téren, ahol körülbelül 5000 ember nézheti majd a meccseket. Ezeken a helyeken nagy lesz a hangzavar és lesz egy kis italozás is.”

Pipaud és barátai azonban azt tervezik, hogy az első meccseket inkább egymásnál fogják megnézni, aztán később, ha a csapat jól szerepel és a hangulat fokozódik, akkor sportbárokban folytatják a szurkolást.

„Az első fordulókat barátaimmal fogom megnézni, mert két meccs is hétköznap lesz, amikor dolgozni kell, ezért valamelyikünknél megvacsorázunk, majd megiszunk néhány pohárral és megnézzük a meccseket. Ha Franciaország továbbjut, nyilvános helyekre megyünk majd az energia és a hangulat kedvéért.”

Autóval ünneplő szurkolók a párizsi Parmentier metróállomásnál.

A franciák az EB-cím várományosai

A magyarokkal egy csoportban lévő franciák 2018-ban megnyerték a világbajnokságot. Szakértők szerint a nemzeti válogatott azóta csak erősödött, így sokan a franciákat tartják az EB győzelem mostani várományosának is.

„A csapatba 2018-ban 23 játékost válogattak be. A kapitány most 26 játékost, a Covid-19 miatt kicsit többet tett be a válogatottba, mert több esélyt kapnak a játékosok leváltására, mint korábban. Azoknak a játékosoknak, akik megküzdöttek a Coviddal nem olyan jó az erőnléte. Az EB csapatban 15 olyan játékos lesz, aki 2018-ban is játszott. A kezdő csapat hasonló felépítésű, mint akkor volt. Akiket most nem válogattak be, azokat olyan fiatal játékosok helyettesítik, akik az elmúlt 3 évben igazán sokat fejlődtek” – elemzi Pipaud a francia csapat összetételét.

A fiatal focirajongó szerint Franciaországnak azért is jó az esélye, mert játékosaik Európa legnagyobb csapataiban játszanak és a francia válogatott kapitánya Didier Deschamps kiválóan el tudja érni, hogy ezek a nagy nevek képesek legyenek együttműködve is jól játszani, ami nem mondható el az angol csapatról.

Az esélyesek között azért Pipaud megemlíti Angliát, az olaszokat és a német válogatottat is. „A barátaimmal mindig rendezünk egy fogadós-játékot. Most kezdtem el erre is felkészülni, a többi válogatott csapat eredményeit átnézni” – mondja Olivier Pipaud. A június 19-én tartandó Franciaország-Magyarország meccs eredményét már megtippelte.

„Szerintem Franciaország 1:0-ra vagy 2: 1-re fogja legyőzni Magyarországot”.