Fotókon a támadás alatt álló Gázaváros
A katonai műveletek miatt Észak-Gázából menekülő palesztinok hosszan elnyúló tömege látható a Földközi-tenger partján, miután az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros lakóinak evakuálását. A kép a Gázai övezet középső részén készült október 1-jén. Gázaváros lakói már csak dél felé tudnak menekülni
A katonai aktivitás eközben folyamatos: a képen egy izraeli harci helikopter látható bevetés közben
Lent a földön pedig csak törmelék. Az ENSZ által, Gázaváros Zeitoun negyedében működtetett iskolának is már csak a romjai látszanak, miután az izraeli katonai művelet során találat érte
Az épületet, az oktatás mellett, korábban menekültek elhelyezésére is használták
A palesztin média szerint az iskolára mért támadásban hat ember meghalt. A polgári védelem egyik tagja a közösségi médiában azt állította, hogy az áldozatok között gyermekek is vannak
Ezzel szemben az Izraeli Védelmi Erők közleménye azt állítja, hogy csak Hamász-terroristákat öltek meg, és hogy „intézkedéseket tettek a civilek sérelmeinek enyhítésére”