Füstbombákkal emlékeztek az olenivkai fogolytábor áldozataira

Füstbombákkal és a fogolytábort idéző emeletes ágyakon mutatták be Kijevben augusztus 4-én egy performance-ban, milyenek lehettek a fogolytábor elleni rakétatámadás áldozatainak utolsó percei. A tiltakozók szerint a nemzetközi szervezetek semmit nem tettek, hogy a tragédiát megakadályozzák

A megemlékezéssel egybekötött tiltakozás résztvevői felszólították a Vöröskeresztet és az ENSZ-t, hogy tegyenek lépéseket a helyszín kivizsgálása érdekében

„Ezeknek a szervezeteknek a tétlensége már így is katonák halálához vezetett, és a világnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a tragédia ne ismétlődhessen meg” – fogalmazott az egyik szervező a csütörtöki tiltakozáson

A résztvevők többek között „Oroszország terroristaállam”, „A genfi egyezmény nem működik” feliratú táblákat tartottak a kezükben a kijevi eseményen

A tiltakozás résztvevői közül sokan arról számoltak be a hírügynökségeknek, hogy hónapok óta semmit sem tudnak az Azovstal acélgyárból Olenivkába hurcolt hozzátartozóikról

A tiltakozók között volt a kép közepén látható Olha is, akinek férje az Azovstal egyik utolsó védőjeként került hadifogságba Olenivkában

A foglyok hozzátartozói azt mondják, eltökéltek abban, hogy a kormány és a nemzetközi közösség ne feledkezhessen meg rokonaikról: „Láttuk, hogy az oroszok nem tartják be a hadviselés szabályait. Ezt a július 29-i események is megerősítették, így most már tényleg ideje megkongatni a vészharangot” – mondták

Kijev után a világ számos más városában is tiltakozó akciók sorát jelentették be az olenivkai fogolytábor elleni rakétatámadás miatt

Az Azovstal acélgyár védőinek hozzátartozói az áldozatok utolsó perceiről megemlékező performance-szal követelték, hogy Oroszországot vonják felelősségre az olenivkai fogolytábor ellen elkövetett rakétatámadásért, amelyben legalább ötvenhárman meghaltak.