Jóval nagyobb lehet a Fertő tavi beruházás, mint ahogy eddig gondoltuk

A Fertő tavi építkezés 2022 októberében

A Fertő tó partján elkezdett, sokak szerint természetpusztító építkezésről eddig azt lehetett tudni, hogy 520 ezer négyzetméteres területet (52 hektárt) foglal magában. Egy hatósági eljárás dokumentumából most úgy tűnik, hogy ennél közel ötven százalékkal nagyobb területről lehet szó.

Nemrég videóriportban mutattuk meg a felfüggesztett Fertő tavi beruházást. December végéig még a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Zrt.(SFTN Zrt.) felügyeli a Fertő tó partján négy éve elkezdett beruházást, januártól viszont a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium veszi át a projektet. A hamarosan megszűnő állami cég nemrég a Fertő tavi projekt (Fertő tavi vízitelep rekonstrukciója) környezeti engedélyének felülvizsgálatát és módosítását kezdeményezte az illetékes környezeti hatóságnál (Győr-Moson Sopron Megyei Kormányhivatal). A Fertő Tó Barátai Egyesület szerint az eljárás dokumentumai alapján az eddig ismertnél jóval nagyobb területű lehet a beruházás, a tervezett módosítás szerintük jogszabályellenes.

A civil szervezet évek óta számtalan közleményben, nyílt levélben, tiltakozó akcióval sorolta a szakmai kifogásait a szerintük durván természetkárosító, számtalan jogszabállyal szembemenő, sokmilliárdos költségvetésű beruházással szemben. Az egyesület ügyfélként jelentkezett be a helyszínt érintő hatósági döntésekkel kapcsolatban, hogy értesítést kapjanak a kapcsolódó eljárásokról. Így ismerhették meg az SFTN Zrt. december 5-én beadott kérelmének dokumentációját.

Ebben az anyagban a beruházás teljes területe közel ötven százalékkal nagyobb, mint az eddigi dokumentumokban – hívta fel a figyelmet a közel háromszáz oldalas tanulmány lényeges részletére Kun Zoltán élővilág- és tájvédelmi szakértő, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége elnöke, a Fertő Tó Barátai Egyesület titkára.

Kun Zoltán a dokumentum kapcsán kifogásolja többek között, hogy a környezetvédelmi felülvizsgálat alatt módosítanák a terveket. Szerinte az sem világos, hogy ki dönti majd el, hogy a kért módosítás jelentős-e. A szakértő értelmezésében a beadott anyagban majdnem ötven százalékkal nagyobb a projekt által érintett területet: a ténylegesen igénybe venni tervezett rész a dokumentumban 771.517 négyzetméter (hozzávetőleg 77 hektár), míg az eredeti engedélyekben 52-53 hektárról volt szó.

A Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kérelméből kiderül, hogy szinte nincs olyan eleme a beruházásnak, amely nem változott – tette hozzá Kun.

„Milyen káosz volt a tervezők és az engedélyező hatóság fejében, hogy egy olyan beruházást engedélyeztek, aminek tulajdonképpen minden elemét korrigálni kell négy évvel az engedélyezés után úgy, hogy tulajdonképpen áttervezés még nem is történt?”

A szakértő szerint kérdéses, hogy az agrárminiszter által a napokban a montreali biodiverzitás-konferencián Magyarország nevében tett ígéret – amely szerint százezer hektár természetes élőhelyet fogunk helyreállítani – hogyan összeegyeztethető egyáltalán egy ilyen beruházással.

Megkerestük az állami céget a beruházás területének kapcsán felmerült kérdéssel, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től.

A Fertő tavi projektért január 1-jétől felelős Építési és Közlekedési Minisztérium megkeresésünkre elárulta, hogy a jelenleg Mészáros Lőrinc cége által felügyelt építési terület őrzésére a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság köt majd szerződést. Egyelőre ennek nem találtuk nyomát a Közbeszerzési Értesítőben.

A tárcát arról is megkérdeztük, hogy hol tartanak most a tóparti beruházás kapcsán indult perek és hatósági vizsgálatok. Erre a kérdésünkre az alábbi válasz jött a minisztérium sajtóosztályától:

„Jelenleg két per van folyamatban. Az egyik per egy cölöpház bontásával kapcsolatos, egy kiszámlázott bontási összeg tekintetében. A másik per egy valamikori büfébe történt állítólagos betöréssel kapcsolatos, melynek nincs hatása a beruházás megvalósulására. Továbbá szeretnénk tisztázni, hogy nincsen hatósági vizsgálat folyamatban a fejlesztéssel összefüggésben.”

Új civil mozgalom indult a hazai vizes élőhelyek védelme érdekében
A vizes élőhelyek kiemelkedő fajgazdagsággal rendelkeznek, mégis a legveszélyeztetettebb területekké váltak nem csak globális, de hazai szinten egyaránt, idehaza elsősorban a turisztikai jellegű beruházások miatt, ezért három civil szervezet létrehozta a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségét, annak érdekében, hogy a jövőben kiemelt figyelmet kapjanak a hazai vizes élőhelyek - közölte a szervezet.
A szövetség fő célkitűzése a biológiai sokféleség védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az Alaptörvény szellemiségében, a természeti erőforrások közül különösen a vízkészlet - a tavak, a felszíni és felszín alatti vizek, a vizes élőhelyek - tekintetében.
Meggyőződésük, hogy a civil szerveződések ereje az együttműködésben, a közös fellépésben és nyomásgyakorlásban van, ezért szövetséget kívánnak kötni mindazokkal, akik velük közösen felszólalnak a természet, a vízpartok, a vízbázisok védelmének érdekében. Azt írták, rövid távú terveik között szerepel a szövetség kiszélesítése és összehangolt fellépés az érintett helyi szervezetek bevonásával mindazon kérdésekben, amelyeket közös céljaik elérése érdekében szükségesnek ítélnek meg.


A Greenpeace pert vesztett

A Greenpeace Magyarország nemrég elvesztette azt a pert, amelyet azért indított, mert a kormányhivatal a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kérésére módosított eredeti határozatán, és a cégnek nemcsak a téli időszakban, hanem egész évben engedélyezte az iszap kotrását, illetve a parti szakaszokat átalakító tevékenységet a Fertő tónál. A bíróság elutasította a zöldszervezet érvelését, mert nem találta bizonyítottnak, hogy ebben az esetben valóban természetpusztítás történt.

Közben zajlik egy ügyészségi vizsgálat is a Fertő tó ügyében a Fertő Tó Barátai Egyesület kezdeményezésére. Ennek lényege, hogy a tervek szerint a szálloda, és az apartmanházak – jogszabályellenesen – olyan területre lettek tervezve, amely a tó medrének része. A civil szervezet ezt a tényt is kifogásként sorolja a környezeti engedély felülvizsgálati dokumentációja kapcsán. A Fertő Tó Barátai Egyesület ügyfélként véleményezhette ezt a dokumentumot, és abban több, jogszabályba ütköző részletet talált.

Környezetvédelmi hatástanulmány véleményezése

A civil szervezet egy, a Fertő tavi beruházás ellen tiltakozó, Fertő tó formájú karácsonyfadíszt küldött a köztársasági elnök felhívására (a Sándor-palota karácsonyfájára), s ezt Sopron karácsonyfájára is kitették december 19-én. A dísz azt jelképezi, hogy az építkezés miatt a helyiektől négy éve el van zárva a tópart. Az enyugat.hu portál képet közölt arról, hogy a civil szervezet díszeit leszedték a közterület-felügyelők az önkormányzat karácsonyfájáról.

Amikor Lázár János 2022. szeptember 29-én a telepen járt, az alábbi posztot tette közzé:

„Ma újra megnéztem az ideiglenesen felfüggesztett Fertő tavi beruházást. Nemzeti kincsünkhöz méltó és a most folyó vitákat megnyugtatóan rendező fejlesztésre van szükség. Ami nemcsak szebb, hasznosabb, de jobban is illik a környezetbe, mint az osztrák megoldások. Amit elkezdtünk, befejezzük!”

Hogy ez pontosan mit jelent, az az elkövetkező hónapokban derül csak ki.

A Fertő Tó Barátai Egyesület Fertő tavat ábrázoló karácsonyfadísze, amelyet Sopron város karácsonyfájára is kitettek, és elküldték a köztársasági elnöknek is