2050-re két és fél milliárdan maradhatnak tiszta víz nélkül

Egy fiatal lány egyensúlyoz egy vödör vízzel, amit a vízesésből gyűjtött vízzel a haiti Port-au-Prince-beli otthonuk mellett, ahol nincs folyóvizük. 
Olyan súlyos vízválsággal küzdünk, amire korábban senki nem számított– jelentette ki az ENSZ Közgyűlésének elnöke a három napos New York-i esemény zárása előtt

Egy nő evez a szemét között a nigériai Lagos nyomornegyedében 2023. március 20-án. Az ENSZ adatai szerint több százmillió ember számára nem hozzáférhető a tiszta ivóvíz. Az előrejelzések szerint a vízhiánnyal küzdők száma a 2016-os 930 millióról 2050-re 1,7-2,4 milliárd főre, azaz a duplájára nőhet

A helyi vízközmű munkásai a szemetet gyűjtik a perui Limában 2023. március 21-én. Az ENSZ konferenciáján kiemelték, hogy miközben egyre kevesebben jutnak tiszta folyóvízhez, meglévő vízkészleteinket nagyon gyorsan szennyezzük 

Vízutánpótlás egy mobil tartálykocsiból az indiai Újdelhi egyik lakónegyedében a víz világnapján, 2023. március 22-én. A vízhiány a sivatagos területeken a legsúlyosabb, többek között Észak-Indiában és a Közel-Keleten

A csaknem teljesen kiszáradt Serre-Poncon tó Dél-Franciaországban 2023. március 14-én. A tavalyi csapadékhiányos nyár után már a tél is aszállyal sújtotta Európa országait, ami miatt a víztározók annyira kiszáradtak, hogy a hatóságok egyes helyeken elrendelték a halak áttelepítését

A halványabb színű gyűrűk mutatják a Mead tó egykori vízszintjét az Arizona és Nevada határán álló Boulderben 2023. március 6-án. Az ENSZ konferenciáján a határokon átnyúló együttműködés megerősítését szorgalmazták a résztvevő országok: 153 ország közel 900 folyón, tavon és víztartó rendszeren osztozik, és ezeknek több mint a fele megállapodást írt alá

Itt egykor víztározó volt Barcelonában. Most csak egy teljesen kiszáradt meder fogadja a látogatókat. Az ENSZ előrejelzései szerint 2040-ben az akkor előállítandó gabona több mint 40 százalékát olyan területen kellene megtermelni, ami súlyos vízhiánnyal fog küzdeni

Az uruguayi Canelon Grande gát kiszáradt tómedre, amely a főváros ivóvízellátását volt hivatott biztosítani. Miközben egyre kevesebben jutnak tiszta csapvízhez, a világ lakosságának mintegy ötöde számára még mindig nem hozzáférhetőek a megfelelő minőségű közegészségügyi szolgáltatások

Egy nő mossa konyhai edényeit a lavorban az indiai Bombayben 2023. március 21-én. Egyre kevesebben jutnak tiszta csapvízhez, és kiözben a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan a vízigény egyre növekszik. A mezőgazdaság önmagában a világ készletének 70 százalékát meríti ki, hangsúlyozták az ENSZ konferenciáján

Szélszivattyúk dolgoznak a hollandiai Kinderdijkben 2023. március 21-én. Az ország egyharmada a tengerszint alatt fekszik, ezért szélszivattyúkkal akadályozzák meg az áradásokat

Az indiai Guwahati folyójának, a Brahmaputra partján mos ruhákat egy férfi. 
A víz emberi jog, azaz közjó, nem árucikk - áll az ENSZ 18 független szakértője által kiadott nyilatkozatában

A hegyi patakból gyűjtött vízzel a nyakán ballag haza egy férfi a venezuelai Caracasban 2023. március 19-én. Az ENSZ közleményében azt írták, "Ha a vizet árucikknek vagy üzleti lehetőségnek tekintjük, akkor azok maradnak le, akik nem férnek hozzá vagy nem engedhetik meg maguknak a piaci árakat"

A víz világnapjával egyidőben, március 22-én kezdődött az a háromnapos vízügyi konferencia, aminek központi kérdése az volt, hogy mit tesz a világ a vízhiány ellen. A kérdés fontosságát jelzi, hogy 47 éve most először tartott a témában konferenciát az ENSZ.