A kilóra megvett faluban Molotov-koktélokkal védi a házát az utolsó szabolcsi mohikán

A legtöbb telken már csak romok vannak. A még itt élők szerint nem a házak a fontosak, hanem a föld, ami alattuk van. Ezért vásárolták fel a falut ismeretlenek.

Negyven éve még 300-nál is többen laktak a Szabolcs megyei Kistiszaháton. A rendszerváltás azonban nem tett jót a faluban működő Szőke Tisza TSZ-nek sem. A szocializmust felváltó demokrácia friss szelét nagyon mellre szívta a falu: az üzemeket felszámolták, a mezőgazdaságnak hirtelen lőttek; a kistiszahátiak lába alól pedig kicsúszott a talaj: ugyanis a földjeiket privatizálták. A munka nélkül maradtak a '90-es évek végére úgy menekültek innen, hogy sokan egy vonatjegyre valóért adták el a házaikat. Egy település, ahol semmi sincs, mégis úgy vásárolják fel a telkeket ismeretlen befektetők, mintha a világ közepén lenne. Közben a lassan szellemfaluvá váló Kistiszaháton már csak 18-an élnek.

Hét kilométeres kihalt út vezet Dombrádtól Kistiszahátig. A térképről még éppen csak le nem radírozott falu határában rossz ómenként csupán egy épület áll. Az is úgy, ahogy. A közel száz éves istálló már félig összecsuklott az idő vasfogának harapásaitól, de még nem döntötte el, hogy végleg megadja-e magát.

A romos épület a Jármi birtokhoz tartozó istálló volt, amit körülbelül 100 éve építhettek.

"Ahol még a körzeti megbízott sem ugat meg"

Reggel kilenc órakor Timi épp a fiát öltözteti. A kocsijuk nem indult be az éjszakai fagy miatt, de mire felocsúdtak addigra meg a menetrendszerinti buszjáratról is lecsúsztak. Biciklijük nincs, gyalog hiába indulnának neki a hét kilométerre lévő dombrádi óvodának. Így a négyéves fiú ezt a napot ellógja az oviból.

"Most nem sok mindent tudunk csinálni, majd ha a férjem hazajön a munkából, akkor megcsinálja az autót, és lesz bejárás. Nincs itt semmi, csak az üres, romos házak, úgy hogy most kimegyünk és sétálunk egyet, itt ilyenkor ennyit lehet csinálni. Hát, semmi sincs itt; se iskola, se óvoda, se kocsma, de még emberek se"

-mondja az asszony, majd azzal a lendülettel felöltözteti a gyereket és kiviszi a "semmibe".

Séta a semmibe. Lekésték a buszt, ezért nem tudtak óvodába menni, mert 7 kilométerre van Dombrádon.

"Az idősek meghaltak, a fiatalok meg elmenekültek."

- mondja az időközben a traktorozásból hazaérkező férj. Nagy István öt éve költözött vissza Angliából ide a szülőfalujába. Akkoriban ismerkedett meg Timivel a szomszédos Dombrádon. A férfi minden zeg-zúgát ismeri a környéknek, hiszen csaknem 40 évig élt itt mielőtt emigrált. Kistiszaháton született a Jármi-kastélyban. Ugyan a kastélynak azóta se híre, inkább csak hamva; viszont a háza még állt, abba költözött vissza az új családjával.

Az idősek meghaltak, a fiatalok meg elmenekültek. Csak néhány család maradt még itt

Az utolsó Molotov-koktélos mohikán

A faluban azóta összesen 18-an maradtak. Csak néhány lokálpatrióta él a két utcányi düledező viskó között. Többnyire őslakosok. Olyanok, akik már 40-50 évvel ezelőtt ide születtek, és sosem mentek el. De akad olyan ember is közöttük, aki csak néhány évvel ezelőtt jött ide, három hónapra tervezte a kistiszaháti kiruccanását, de valahogy azóta sem sikerült elmennie. Ahogy itt mondják: a falu végül nem engedte el.

Kistiszahát a rendszerváltáskor még virágzó település volt. Az elmúlt harminc év itt sem múlt el nyomtalanul.

A biciklijéről leszállva Séra Ferenc körbemutat a Vörösmarty utcában. Azt mondja: tíz évvel ezelőtt még százan éltek itt, 1970-ben meg még mindenhol házak álltak, amikben laktak is.

„Nincs már itt semmi eladó, mindent felvásároltak aprópénzért valakik. Ezt a települést le akarják radírozni a térképről is.”

Arra a kérdésre, hogy kik vásárolták fel a falut, válaszként először csak hümmögtek a kistiszahátiak. Majd végül kibökték, hogy a Fidesz egyik volt miniszterét szokták errefelé látni mostanában a strómanjai vagy a táskás embere társaságában. Ők vásárolták fel a falut az utóbbi néhány évben.

Ehhez kapcsolódóan: Kamu focicsapat nyert milliókat öltözőre és kisbuszra

A kihalt romfaluban mindenki fél. Akik nem, és nyilatkoztak a Szabad Európának, azok is csak azért tették, mert már nincs vesztenivalójuk. Nagy István is biztosra megy, a házához visszakísérve mutatja, hogy körbebástyázta a telkét mindenféle önvédelmi eszközzel a hívatlan vendégek miatt.

Your browser doesn’t support HTML5

Aki Molotov-koktéllal védi a házát

"Ennek az a lényege, hogy ha a tanyasi ember nem számíthat gyors segítségre mondjuk éjszaka, akkor tudjak én is meglepetést okozni annak, aki váratlanul érkezik. Mi ez? Ez meg van töltve benzinnel és legalább annyi értelme van, hogy aki jött, az ne tudjon könnyen elmenni. Ez egy molotov-koktél? Hát úgy is hívhatjuk."

A férfi azt mondta, hogy bár ő nem fél, de a családját félti attól, hogy valami bajuk esik. És, ha baj lenne, itt nem sokan tudnának róla.

István testvére is a faluban lakik. A férfi kisvállalkozó, a felesége pedig a nyíregyházi kórházban ápolja a koronavírusos betegeket. Ferenc azt magyarázza, hogy imád Kistiszaháton lakni. De ő is azt mesélte, hogy sokan csak arra várnak, hogy a még itt élő néhány család végre valahogy eltűnjön innen, és a kilóra megvett falu új tulajdonosa(i) végre nekilássanak a fejlesztéseknek.

Your browser doesn’t support HTML5

Kistiszahát - a titokzatosan felvásárolt falu

"Komplett falut vásároltak már fel, tehát ezt az egész falut 90 százalékban már felvásárolták úgy, ahogy van. Az, hogy ebből kinek mi van ténylegesen a nevén, vagy hogy azt mondja csak az övé, azt én nem tudom. Én nem férek hozzá a földhivatalhoz, ahol ezt ki lehetne kérni"

- mesélte a Szabad Európának Nagy Ferenc.

Egy végletekig lerabolt falu

Kistiszahát a szocializmusban élte fénykorát. Akkoriban mezőgazdaság miatt több százan éltek itt, a hozzá tartozó Nétola-tanyán pedig hatvanan. A faluban - a Jármi birtok részeként - még kastély is volt. A rendszerváltás után azonban szinte minden eltűnt innen. Eltűnt az uradalmi birtok a muzeális értékű kastéllyal együtt. Felszámolták a bolgár kertészet borsófejtő üzemét, aztán a bolgár kertészetet is. Megszűnt a szarvasmarha és a disznótelep, a több száz négyzetméteres dohánypajtákat elbontották, mint ahogy a kisvasút sínjeit is felszedte az állam. Később ennek a kisvasútnak a szerelvénye került végül Felcsútra.

A házak helyén bárányokat legeltet az új tulajdonos.

A rendszerváltás után az emberek szó szerint menekültek a faluból - meséli Nagy István.

„Hátrahagyták mindenüket. Mert a 90-es években nem kaptak volna annyi pénzt sem a házukért, hogy érdemes legyen megcsinálni az adásvételi szerződést. Van olyan, aki a dunnát, párnát vitte el a házból, egy vonatjegynyire való pénz volt, úgy ment el Pestre élni. Papír nélkül adta el a házát. Kapott érte 20 ezer forintot és csá! Felültette a családját a vonatra, és elmentek innen örökre.”

Rendszerváltás ide vagy oda, a falu kifosztása folytatódott az elmúlt két évtizedben is. Az alsó tagozatos iskolára lakat került, azóta az épületet is eladta a dombrádi önkormányzat. A református templom harangját pedig egész egyszerűen elvitték, és rárakták a dombrádi templomra, mert azon eredetileg kisebb volt, mint a kistiszahátin. A még itt maradt falubeliek ezen annyira felháborodtak, hogy néhányan még a keresztlevelüket is kikérték az egyháztól. Azt megkapták, de harangot azóta sem.

A még itt élők közül az egyik neve elhallgatását kérő férfi azt mondta a rendszerváltás után tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjenek: őket megvezették.

"A szocializmusban lényegtelen volt, hogy közigazgatásilag hova tartozunk. Nem volt szavazás, nem kellett dönteni semmiben. Csak dolgoztunk, éltünk és meghaltunk. Senkit sem érdekelt, hogy közben mi történik, mert nem történt semmi"

-fejtette ki a férfi, aki szerint a helyi politikusok csak kihasználták őket egyszerű embereket.

„Nem volt még bizalomvesztés, az emberek hozzá voltak szokva ahhoz, hogy akik a törvényt képviselik, azok képviselnek minket is. De ez 1989 után megváltozott, és kellett nekünk kistiszahátiaknak 10 év mire rájöttünk, hogy meg vagyunk vezetve.”

Ahogy fogyott a lakosok száma úgy szűntek meg a szolgáltatók is: bezárt a bolt, a kocsma, pedig abból három is volt, és felszámolták a könyvtárat is. A közigazgatásilag Dombrád külterületéhez tartozó Kistiszaháton nem maradt már semmi.

Pecsét a sorsra

Az 1990-es évek elején részönkormányzata is lett Kistiszahátnak, amely közigazgatásilag Dombrádhoz tartozott. A helyiek szerint akkor még menthető lett volna a falu, mivel még 150-en éltek itt, és működött még az iskola és a könyvtár is, de a dombrádi önkormányzat szerintük 19 évvel ezelőtt beütötte a szöget a koporsójukba.

„A részönkormányzat a tudtunk nélkül eladott itt 110 telket, önkormányzati épületeket, mindent. Egy nagykállói asszonynak adta el, akinek egy Széchenyi-terv pályázat volt a vesszőparipája. Meg is voltak a látványtervek, hogy hol lesz a sütöde, hol a lesz az idősek otthona. Minden. Képzelj egy új kisvárost ide. És az üres telkeket azért adta el az önkormányzat, hogy konzorciumban meg tudják valósítani ezt a projektet. A nádas helyén például bio szennyvíztisztító lett volna. A falu csaknem önellátó lett volna. El is nyerték a pályázatot. De, ahogy megnyerte a nő pályázatot bekerült a börtönbe, mert elcsalta a pénzt és trükközött a pályázattal” - mondta el Nagy István.

Úgy tudjuk, hogy az épületek a sikertelen pályázat után visszakerültek önkormányzati tulajdonba. A dombrádi önkormányzat ezek után kezdte meg a telkek és házak kiárusítását.

A kistiszaháti telkek külterületnek számítanak, ha el is adják őket, akkor a törvény szerint ezeket ki kell kifüggeszteni az önkormányzat hirdetőtábláján is. A két utcás faluban azonban nincs üveges vitrin, a dombrádi hivatal meg 7 kilométerre van. Így arról sem tudnak, hogy van-e eladó telek, meg arról sem nagyon, ha valaki megvette azt. Az interneten ugyan megtalálhatnák, de itt nemhogy internet, még térerő sincs. A kistiszahátiaknak fogalmuk sincs, hogy kik az új szomszédjaik, mert a telkek tulajdonosai soha nem járnak ide. Nagy Ferenc szerint nem a házak miatt vásárolják fel a falut.

Your browser doesn’t support HTML5

Nem a házakat, hanem a földeket akarják megszerezni a szellemfaluban

"Ennek is van gazdája, a mellettem lévőnek is. Az utána lévőknek is van gazdája. De, hogy mi lesz a sorsuk? Valószínűleg össze fognak borulni ezek a házak. Használják a földet ugye, én nem értek ezekhez a dolgokhoz, sem hogy mit lehet összevonni mivel. Valószínűleg pályázati pénzeket vesznek fel, vagy nem tudom. Termelnek rajta terményt, tehát összevon 5-6 telket és abból már van egy hektár"

- magyarázta a férfi, aki szerint ők akkor fogják elhagyni a halott falut, ha gyerekük születik.

Az ukrán újmagyaroknak is jutott a jóból Kistiszaháton

Még 2015-ben bukott le a dombrádi polgármesteri hivatal 9 dolgozója, köztük a polgármesternő is azzal, hogy kicsit egyszerűbbé tették az ukránok honosítását. Olyanoknak is igazolták a nyelvtudását, akik valójában egy mukkot sem beszéltek magyarul. Beszédes, hogy a hivatalban akkor összesen 18-an dolgoztak. Végül megúszták az állampolgárság kiárusítását egy szimpla pénzbírsággal. A polgármesterasszonyt, Kozmáné Kasza Veronikát tavaly váltották le, akkor már 13 éve vezette a kisvárost.

Nagy István azt mondja ők is eladták az egyik testvére kistiszaháti házát egy ukrán papnak.

Your browser doesn’t support HTML5

A tömeges pálinkamérgezés után megérkeztek az ukránok is

"Ez a bátyám háza volt. Sajnos ők meghaltak, egyszerre öt ember halt meg hirtelen pálinkamérgezésben. És utána megvették 100 ezer forintért ezt a házat. Úgy tudom, hogy egy ukrán pap vette meg, és azóta 80 ukrán van ide bejelentve ebbe a lakásba" - mesélte a férfi.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz Kistiszahát sorsa, de a falubeliek szerint a képlet egyszerű: hagyják lerohadni a falut egészen addig, amíg el nem tűnik innen mindenki. Szerintük, amint elmennének, megnyílnának a pénzcsapok, és Kistiszahát vagy üdülőtelep lenne, vagy valamiféle luxuskomplexumot varázsolnának ide, hiszen a halott falu a Tisza-parton fekszik.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!