Közös tesztelési normákat szeretne az Európai Tanács elnöke

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli találkozója 2020. február 3-án.

Charles Michel szerint csak összehangolt erőfeszítéssel lehet hatékonyan fellépni a vírus ellen, másként megismétlődik az, ami tavasszal történt, hogy a nem egyeztetett lépések miatt végül minden tagország rosszabbul járt.

Miközben az Európai Unió országai szigorúbb járványügyi intézkedések bevezetését fontolgatják, beleértve a teljes lezárás lehetőségét is, az Európai Unió vezető tisztségviselői azt sürgetik, hogy a tagállamok vezessenek be közös tesztelési szabályokat és kövessék nyomon a járvány terjedését, hogy elkerüljék a további gazdasági károkat.

Charles Michel, a Európai Tanács elnöke csütörtökre rendkívüli csúcstalálkozóra hívta a járvány miatt a tagállamok vezetőit. Az elnök szerint a tagországoknak fel kell készülniük a logisztikai kihívásokra is, amelyek hátráltathatják a vírus elleni védőoltás elosztását, ha majd elkészül a vakcina, ennek időpontját Michel a jövő év elejére teszi.

„Mind egy hajóban evezünk”

A fertőzöttek száma jóval meghaladja a hatmillió főt az EU-ban, hozzávéve az Egyesült Királyság, Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc számait is a Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint. A betegség áldozatainak száma már 210 ezer fölött jár a régióban.

Franciaország és Belgium is egy teljes lezárást fontolgatnak, hogy megelőzzék a kórházak túlterhelését. Németországban Angela Merkel kancellár a részleges lezárás mellett érvel.

„Viharban vagyunk. Mind egy hajóban evezünk. És ebben a viharban meg kell őriznünk a hidegvérünket” – mondta Charles Michel a francia RTL rádiónak.

Koordinált védekezés kell

A világ legnagyobb kereskedelmi övezete az áruk szabad mozgásán alapszik, és azon, hogy a tagállamok elismerik egymás sztenderdjeit és törvényeit, hogy működjön a gazdaság. Michel szerint az EU országainak össze kell hangolniuk az új koronavírustesztek és a kontaktkövetési rendszerek engedélyezését, hogy meg tudják állítani a járvány terjedését.

Az Európai Tanács elnöke reméli, hogy a tagországok vezetői megértik, „ha a saját tesztelési stratégiájukhoz ragaszkodnak anélkül, hogy európai szinten koordinálnák azt és kölcsönösen elfogadnák a tesztek eredményeit, ismét a régi csaták közepén találhatják magukat.”

Amikor március-áprilisban először kezdett terjedni a járvány Európában, az országok a maszkok és az orvosi eszközök beszerzése fölött marakodtak, miközben az egyeztetés nélkül bevezetett határzárak komoly dugókat okoztak és lelassították a beszerzést. „Végül minden európai veszített a dolgon” – mondta Michel.

Az oltást is meg kell majd tervezni

A spanyol külügy egyik magas beosztású tisztségviselője szerint sok európai ország, köztük Spanyolország is azt szeretné, ha egy kötelező jellegű tesztelési rendszert vezetnének be az utazások előtt, hogy ne kelljen a schengeni régión belül határellenőrzést bevezetni. A tervezetnek az is a része, hogy az utazókat érkezéskor véletlenszerűen tesztelik.

Mivel a korlátozások feloldására egy védőoltás jelenti a legnagyobb reményt, Michel arra buzdítja a tagországok vezetőit, készüljenek fel arra, hogy prioritásokat kell majd felállítani a vakcina beadására, hiszen nem lehet majd mindenkit egyszerre beoltani. Bár van olyan vakcina, amely csak egy oltásból áll, mások két-három oltást is igényelnek.

„A jelenlegi tudásunk szerint az év végére, vagy a jövő év elejére 3-4 potenciális vakcina lesz elérhető” – mondta Charles Michel.

Az AP tudósítása alapján.