Letiltottak egy belarusz híroldalt, a szerkesztőit őrizetbe vették

A rendőrök által lábon lőtt Nasa Niva-tudósítót újságíró társai segítik 2020. augusztus 10-én

A belarusz hatóságok letiltották az ország egyik legnépszerűbb független médiumának, a Nasa Nivának a weboldalát, és július 8-án házkutatást tartottak a lap újságíróinál és szerkesztőségeiben.

A tájékoztatási minisztérium késő reggel jelentette be a hozzáférés korlátozását a weboldalhoz.

A főügyész hivatalának utasítását idézte a belarusz tömegtájékoztatási törvény 38. cikkével kapcsolatban, amely a Freedom House szerint nem tesz szükségessé jogi eljárást és nem kínál fellebbezési lehetőséget.

A Nasa Niva főszerkesztőjét, Jahor Martszinovicsot bilincsben vezették el, míg szerkesztőtársát, Andrej Szkurkót a hírek szerint azután vitték kihallgatni, hogy átkutatták mindkettejük lakását.

Vezető független hírforrás az erősen cenzúrázott Belaruszban

A rajtaütések és a weboldalak blokkolása egybeesik azzal, hogy a belarusz hatóságok egyre nagyobb szigort tanúsítanak és tömeges letartóztatásokat hajtanak végre az augusztusi vitatott elnökválasztás után, amelyet a nyugati kormányok elítéltek.

Az eredetileg egy 1906-ban indult irodalmi és szellemi újság modern utódjaként 1991-ben újjáéledt Nasa Niva körülbelül tíz évvel ezelőtt tűnt fel vezető független hírforrásként az erősen cenzúrázó Belaruszban.

Rendszeresen hoz olyan cikkeket, amelyek bírálják Lukasenkát, aki a kilencvenes évek eleje óta kormányozza Belaruszt.

A belügyminisztériumi tisztviselők a hír- és információs oldal könyvelési részlegét is átkutatták és dokumentumokat foglaltak le a július 8-án délben végrehajtott razziák során.

A miniszterhelyettes keze és az újságíró lába

Médiajogi csoportok tucatjai tiltakoztak, miután belarusz tisztségviselők szeptemberben bűnügyi rágalmazási pert indítottak a Nasa Niva szerkesztője, Martszinovics ellen.

Az az eset állítólag egy Nasa Niva által közölt történetből indult ki, amelyben egy volt fogvatartottat idéztek, aki azt mondta, hogy Alekszandr Barszukov belügyminiszter-helyettes verte őt az őrizetben.

Körülbelül ugyanebben az időben Martszinovics azt közölte, hogy pénzbírságot szabtak ki rájuk, amiért nem jelentették időben a hatóságoknál, hogy az egyik tudósítójuk megsérült, amikor a rendőrök lábon lőtték.

Natallja Lubneuszkaja, a Nasa Niva tudósítója 38 napot töltött kórházban lőtt sebbel, amelyet akkor szerzett, amikor egy tömegtüntetésről tudósított egy nappal azután, hogy Aljakszandr Lukasenka bejelentette győzelmét az ellenzék szerint meghamisított augusztus 9-i elnökválasztáson.