Vége az Azovstal ostromának: fotókon az elszállított ukrán katonák

Katonai konvoj kísérte azokat a buszokat, amelyekkel elszállították az ukrán katonákat az Azovstal gyárból. Hanna Maljar helyettes ukrán védelmi miniszter arról számolt be, hogy 53 súlyosan sebesült katonát vittek kórházba a lázadók kezén lévő Novoazovszkban, 211 másik katonát pedig humanitárius folyosón keresztül egy másik helyszínre vittek

Az orosz védelmi minisztérium korábban bejelentette: megállapodás született arról, hogy a sebesültek elhagyják az acélművet, és gyógykezelést kapnak a Moszkva támogatását élvező szakadárok által irányított városok egyikében, Kijev pedig azt közölte, hogy elfogott orosz katonákra cserélik ki az ukrán harcosokat. A megállapodás kétségtelenül az ukrajnai háború leghosszabb és legvéresebb csatájának végét jelenti

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjszakai videóbeszédében azt mondta, hogy az ukrán hadsereg és a hírszerzés tárgyalói, valamint a Vöröskereszt és az ENSZ szervezte meg az elszállításukat. „Ukrajnának élve van szüksége a hőseire” – fogalmazott Zelenszkij

Egy sebesült ukrán katona nem sokkal azután, hogy megérkezett Novoazovszkba, ahol ellátják sérüléseit

További sebesültek érkeznek Mariupolból. Arról nem esett szó, hogy hadifoglyoknak tekintik-e őket

Az ukrán hadsereg beszámolói szerint még vannak katonáik az Azovstalban, folyamatosan dolgoznak az elszállításukon

Orosz katonák ellenőrzik ukrán társaikat, miután kihozták őket az acélgyárból

A buszon, amellyel érkeztek, látják el ezt a sebesült ukrán katonát. Mariupol utolsó ukrán védőinek elszállítása vereséget jelent Ukrajna számára, de az orosz támadások romba döntötték és használhatatlanná tették a háború előtt mintegy négyszázezer lakosú kikötővárost

Nyolcvankét napig tartó tüzérségi támadások után több mint 260 ukrán katonát menekítettek ki a mariupoli Azovstal acélgyárból. A város átengedése Oroszországnak az ukrajnai háború leghosszabb és legvéresebb csatájának végét jelenti.