Szülővárosában, a Kína északnyugati részén, Hszincsiang tartományban fekvő Dzseminajban Zsazira Aszenkizi költőként és íróként, valamint sikeres üzletasszonyként volt ismert.
Aszenkizi művei - amelyek helyi újságokban jelentek meg - népszerűek voltak az őt követő kisebbségi kazahok körében. Három jövedelmező kereskedelmi vállalkozással a tarsolyában - köztük egy tucatnyi alkalmazottat foglalkoztató bútorgyártó céggel - Aszenkizi nem nélkülözött semmit.
De a világa a feje tetejére állt, amikor 2017. májusában egy hajnali órában az otthonából és Hszincsiang egyik hírhedt internálótáborába küldték.
"Éppen reggeliztem a családommal, amikor egy kazah férfi - a Dzseminaj körzet biztonsági szolgálatának egyik alkalmazottja - felhívott, és megkért, hogy menjek az irodájába" - emlékszik vissza Aszenkizi. "Hozd magaddal az útleveled, mondta nekem".
Aszenkizi azt mondja, először nem aggódott túlságosan, mert a hatóságok gyakran gyűjtötték be a lakosok útlevelét.
Amikor azonban megérkezett a biztonsági osztályra, felszólították, hogy vegye le az ékszereit és adja át azokat egy tisztviselőnek a mobiltelefonjával együtt. Ezután megbilincselték és kihallgatták.
A biztonságiak Aszenkizi otthonában és mintegy 1500 könyvből álló magánkönyvtárában is házkutatást tartottak.
A 100 éve meghalt kazah költőt nézték szélsőségesnek - a szakálla miatt
"Először a Koránt és [Sakarim] Kadajberdiuli egy verseskötetét vették fel, és megkérdezték, honnan szereztem őket" - mondja Aszenkizi.
Kadajberdiuli hosszú szakállas fotója a könyv borítóján még gyanúsabbá tette a rendőröket, akik azt követelték Aszenkizitől, hogy magyarázza el, "milyen kapcsolatai" vannak "ezzel a szélsőségessel".
"Elmondtam nekik, hogy ő egy híres kazah költő, aki körülbelül 100 évvel ezelőtt halt meg és hogy abban az időben minden férfi hosszú szakállt viselt. De a tisztek felírták, hogy szembeszegültem a bűnüldöző szervek ügynökeinek" - mondja Aszenkizi.
Ugyanezen a napon egy börtöncellába szállították anélkül, hogy bárki is elmagyarázta volna, miért tartják fogva és hogy mikor, ha egyáltalán valaha is kiszabadul-e. Nem volt tárgyalás és nem emeltek vádat ellene.
Több mint 1 millió muzulmánt - ujgurokat, kazahokat, kirgizeket és Hszincsiang más őshonos etnikai csoportjainak tagjait - vélhetően tárgyalás nélkül zárnak be a Kína nyugati részént fekvő Hszincsiangban kiépített, szigorúan őrzött börtöntáborok hálózatában, amelyet Kína a hatalmas. Az első információk a táborokról 2017-ben szivárogtak ki.
Peking azt állítja, hogy a létesítmények a szélsőségesség elleni harcot szolgáló szakmai átnevelő központok. De sok korábbi fogvatartott osztotta meg megrázó beszámolóit a táborokban elszenvedett kínzásokról, nemi erőszakról, kényszer-abortuszról, sterilizálásról és kényszermunkáról.
"Hagyjátok őket meghalni, senkit sem érdekel”
Aszenkizi, aki most 46 éves, felidézi, hogy egy női táborban tartották fogva, ahol a rabok közül néhányan a 70-es és 80-as éveikben jártak.
"Amikor először érkeztem a börtönbe, két napig vallattak, és nem adtak enni" - mondta a Szabad Európának.
"Úgy elgyengültem, hogy majdnem elájultam. Aztán hallottam, hogy a börtön vezetője azt mondta: "ha itt meghal, hadd haljon meg, senkit sem érdekel, senki sem fog [róla] kérdezni".
Aszenkizi szerint nem voltak ágyak vagy takarók és a nők a betonpadlón aludtak, "régi, kopott, kopottas, cérnaszálas takarókkal" burkolták be magukat.
A fűtés még a hideg éjszakákon is ki volt kapcsolva, mondja. A fogvatartottak soha nem kaptak elegendő ételt és a legtöbbször éhesek voltak.
"Krumplit, káposztát és sárgarépát főztek együtt anélkül, hogy előtte megmosták volna" - írja le Aszenkizi a börtönkosztot.
Sok fogoly megbetegedett, de rendszeresen megtagadták tőlük az orvosi kezelést. Azt mondta, hogy a börtön tisztviselői megbüntették azokat, akik panaszkodtak és segítséget kértek.
"Egyszer négy órán át kellett állnom mozdulatlanul, csak mert azt mondtam, hogy fáj a hátam, és orvoshoz akartam menni" - mondja. "Elvesztettem az eszméletemet, a betonpadlóra estem és betörtem a fejemet."
Még ekkor sem kapott orvosi kezelést. A fájdalmas incidensre állandóan emlékeztet egy csomó a fején, ahonnan a törött csontok összenőttek, mondja.
Töredék Zsazira "Napló" című novellájából, amely az "Altaj Ajaszi" folyóiratban jelent meg.
Aszenkizi szemtanúja volt annak, hogy a foglyokat brutálisan megverték, csak azért, mert beszélgettek egymással és az őrök azt gyanították, hogy "összeesküvést szőnek".
A volt fogoly szerint az őrök gyakran mondták a nőknek, hogy "még ha halálra is verünk titeket, akkor sem fog szólni senki. A hatóságoktól kaptuk az utasításokat".
A fogvatartottakat naponta egyszer kivitték a börtön udvarára, ahol az őrök arra kényszerítették őket, hogy elvégezzék azt, amit Aszenkizi "katonák számára kitalált edzésnek" nevez.
"Nyilvánvaló, hogy a 80 évesek alig tudtak megállni a lábukon, nemhogy ilyen nehéz gyakorlatokat végezni. Láttam, ahogy az idős nők a földre zuhantak, miután az őrök bokán rúgták őket" - mondja. "Az idős nőket a lapockájukon verték, csak azért, mert nem tudtak egyenesen állni".
Aszenkizi felidézi, hogy nagy TV-képernyőkön folyamatosan kínai állami propagandát vetítettek.
"Reggeltől estig azt mondták nekünk, hogy Kína lesz a világ legerősebb országa és a kínai lesz a legfontosabb nyelv a világon."
Képtelen újrakezdeni
Aszenkizi 2018 decemberében, az éjszaka közepén szabadult a táborból, miután másfél évet töltött börtönben. További hat hónapra házi őrizetbe helyezték.
Távolléte alatt a magánvállalkozásai tönkrementek.
A nő elmondta, hogy volt egy bútorgyártó cége, amely a szomszédos országokba exportált és egy másik, amely hagyományos kazah ruhákat gyártott, és körülbelül 30 embert foglalkoztatott, többségükben nőket. A harmadik vállalkozása egy iparcikkeket árusító üzlet volt.
Mivel már nem rendelkezett semmilyen bevételi forrással, úgy döntött, hogy elhagyja Kínát és a szomszédos Kazahsztánba, ősei szülőföldjére megy.
Ez nehéz döntés volt, mivel idős édesanyját, testvéreit és minden rokonát hátra kellett hagynia.
Érkezése után három hónapon belül megkapta a kazah állampolgárságot egy különleges hazatelepítési programnak köszönhetően, amelyet a kazah kormány indított az 1991-es függetlenséget követően.
Kazahsztán, Közép-Ázsia leggazdagabb országa arra ösztönzi a külföldön élő kazah nemzetiségűeket, hogy térjenek vissza őseik országába. A kormány szerint Kínában mintegy 1,5 millió kazah kisebbségi lakos él. Ők alkotják a második legnagyobb türk nyelvű őslakos közösséget Hszincsiangban az ujgurok után.
A repatriálási program kezdete óta sok kazah nemzetiségű ember költözött Kínából Kazahsztánba.
Aszenkizi azt mondja, hálás a kazah tisztviselőknek, akik segítettek neki elmenekülni a "kínai elnyomás" elől.
Azonban arra is panaszkodik, hogy szerinte a biztonsági szolgálatok gyanakvással kezelik. Mint elmondta, a hírszerzők többször is kihallgatták, többek között egy németországi látogatása után.
Aszenkizi vállalkozói tapasztalatai ellenére azt mondja, hogy nehezen tudja újjáépíteni az életét Kazahsztánban. Egészségi állapota is megromlott, amit a börtönben átélt megpróbáltatásokkal hoz összefüggésbe.
"Most nincs munkám" - mondja. "A tábor lelkileg, anyagilag és fizikailag is megtörte a lelkemet."