Menekültek menedéke: ahol most afgánok leltek új otthonra

Wazir Khan Zadran húsz évvel ezelőtt harcolt a tálibok egy csoportjának számító Hakkáni-hálózat ellen, és bár nemrégiben már egy civil szervezettel dolgozott, a tálib hatalomátvétel után tudta, hogy bosszút fognak állni rajta és családján, ha otthon marad. A képen két gyermek látható Bowling Green-beli új otthonukban

Zadran kikérdezi a házit a lányától. A családot az amerikai katonák mentették ki az országból, és most Bowling Greenben laknak, ahol a 41 éves apa elmondása szerint boldogok. A településen kaptak házat, a gyerekei iskolába járnak és angolul tanulnak. „Emellett a helyi közösség is segít, hogy megismerjük az itteni kultúrát” – teszi hozzá Zadran

Zadran gyermekei fagylaltot esznek. Az Egyesült Államokban várhatóan letelepedő 75 000 menekült közül Bowling Greenben további 350 afgánt fogadnak be 2022-ben

A gyerekek a Télapónak is írtak levelet. A település leginkább a Corvette-ről ismert, ugyanis itt van a világhírű sportautógyár összeszerelő üzeme. Emellett a mezőgazdaság és a régen letelepült menekültek indította vállalkozások is számos álláslehetőséget kínálnak a következő hónapokban érkező afgánoknak

„2000-ben pár bőrönddel, két csecsemővel és a feleségemmel érkeztem – mondja a srebrenicai bosnyák Tahir Zukić, aki jelenleg a száz embert és 140 teherautót foglalkoztató Taz Trucking tulajdonosa. – Ez csodálatos hely, ahol rengeteg lehetőség van, és azt csinálhatod, amit szeretsz” – teszi hozzá

Eddig csak az épp e hónapban az államra lecsapó tornádók rengették meg az afgán menekültek biztonságérzetét új otthonukban. A szirénák hangja hajnali 1 órakor Kabulra emlékeztette őket, és sokkolta őket a kicsavart fák, a házakról leszakadt tetők látványa a környéken

„Még soha életünkben nem láttunk ehhez hasonló vihart Afganisztánban, ezért úgy éreztük, hogy újabb háborúba érkeztünk – mondja Zadran. – De Isten megmentett minket” – teszi hozzá

Bowling Greenben a menekültek megőrizhetik identitásukat is, miközben amerikaiakká válnak. A Forest Park baptista templom közösségi életébe kongói menekültek leheltek például új életet. Betelepülésük óta tartanak itt szuahéliül istentiszteletet, és lefordították a bibliaértelmezéseket is

„Közösségünk megváltozott, így ha nem keressük vagy nem követjük a bevándorló lakosságot, egyházunk nem marad fenn” – mondja Mike Givens, a gyülekezet vezetője

Kabulból Katarba, onnan Európába, majd amerikai katonai támaszpontokra vezetett azoknak az afgán menekültcsaládoknak az útja, akik végül egy olyan amerikai településen találtak új otthonra, ahol már négy évtizede menekülteket fogadnak be a világ minden tájáról.