Munkaerőhiány Kecskeméten: több cég várja a távol-keleti dolgozókat

  • kecsup.hu

Ez a csapat áprilisban érkezett a Fülöp-szigetekről Kecskemétre, hamarosan újabb dolgozók követhetik őket

A Mercedes-gyár jövőbeli bővülése fokozhatja a munkaerőhiányt Kecskeméten és térségében. Egyes helyi cégek ma már egyértelműen a fülöp-szigeteki, indiai, indonéz vagy kirgiz munkavállalók alkalmazásában látják a megoldást a toborzási kihívásokra. Ezek a dolgozók azért is népszerűek, mert körükben sokkal alacsonyabb szintű a fluktuáció, míg a magyarok egy része akár pár hónap után is felmond.

„Dolgozni akarnak és nagyon talpraesettek, céltudatosak. Hamar betanulnak, beilleszkednek, szorgalmasak, pozitívan állnak mindenhez” – jellemezte egy munkaerő-kölcsönző a távol-keleti munkavállalókat, akiknek jelenléte a szakemberek szerint intenzíven növekedni fog a hazai cégeknél. A munkaerőhiány már régóta téma a hírös városban, de hamarosan még inkább égető kérdés lesz.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly nyáron bejelentette, hogy 2025-ig egymilliárd eurós, azaz közel négyszázmilliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a tisztán elektromos hajtású autók gyártása következtében. A bővülés miatt már most elkezdődött első körben a HR-esek, mérnökök, logisztikusok keresése, de nyilván még intenzívebbé fog válni a toborzás, amikor már a termelésben közvetlenül részt vevő munkatársakra is szükség lesz.

Biztos, hogy több ezer munkahely fog létrejönni az elkövetkező években Kecskeméten, hiszen a Mercedes-gyár a városba vonzza a beszállítókat, a logisztikai cégeket is. A baon.hu tudósítása szerint ötezer új állásról beszélt Gaál József alpolgármester, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kormányhivatal által nemrég tartott állásbörzén.

Sokatmondó, hogy a rendezvényen 21 kiállító képviseltette magát, összesen ötszáz munkavállalót kerestek 42 munkakörre, ugyankkor csak 410 érdeklődőt regisztráltak. A kormányhivatal közölte, hogy a kiállítók elsősorban betanított munkásokat és szakmunkásokat céloztak meg állásajánlataikkal, de „a szakközépiskolai végzettséggel és diplomával rendelkezők is megtalálhatták számításaikat”.

Kecskemét polgármestere: Magyar fiataloknak kell a munka

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapja szerint a nyilvántartott kecskeméti álláskeresők száma az elmúlt két és fél évben igen pozitívan alakult. 2021 februárjában a településről még 2835-en voltak regisztrálva a helyi munkaügyi központnál, ez a munkavállalási korú népesség 3,92 százaléka. A 2021-es év folyamán számuk hónapról hónapra csökkent, egészen a decemberi 2147-ig (2,97 százalék). A 2022-es esztendő elején kisebb megtorpanás és emelkedés következett be, de tavaly április óta végig 2200 alatt van, idén áprilisban 2077 fő volt regisztrálva (egyharmaduk, 665 fő már több mint egy éve).

„ Magyar fiataloknak, nem pedig filippínóknak kell a ma üresen álló munkahelyeket betölteniük” - a baon.hu tudósítása szerint ezt mondta nemrég egy fórumon, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei szervezetének ülésén Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere. Szavai rímelnek a miniszterelnöknek még március elején, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján elmondott beszédére.

Orbán Viktor ebben elmondta: Magyarországnak a következő egy-két évben szüksége lesz ötszázezer új munkaerőre, de elsősorban a belső tartalékok mozgósítására kell helyezni a hangsúlyt. A nagy iparfejlesztési beruházásokat ezért összpontosítják Kelet-Magyarországra, „Debrecen mindjárt betelik, Nyíregyháza egy év múlva, Miskolc nehezebb eset, fölkészül Békés megye”. Orbán munkaerő-tartalékként tekint a határon túli magyar kisebbségekre is, szerinte csak utánuk jöhetnek a vendégmunkások.

„Nem biztos, hogy a gazdasági élet minden szereplőjének tetszeni fog, amikor a kormány itt megköti magát. (…) Ha önök látnak már vendégmunkásokkal megterhelt vagy följavított nyugat-európai országokat, akkor láthatják, hogy milyen dilemmákkal kell szembenézni (…) azért, mert bizonyos populációkból behozott vendégmunkások egyes gazdasági munkaadók szerint jobb munkaerőt képviselnek, mint az itt még meglévő tartalék, a magyarországi tartalék, és ezért inkább őket hozzák be. Ezt nem tudjuk megengedni. Tehát Magyarország a magyaroké, a munkahelyek is elsősorban a magyaroké (…) Itt el kell kerülnünk egy csapdát (…) Nyugat-Európában olyan vendégmunkások is vannak, akik azért mennek oda, mert a helyiek, mondjuk úgy, hogy a bennszülöttek bizonyos fajta munkákat már nem hajlandók elvégezni. Na, ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak!”

Nem engednék a vendégmunkások családegyesítését

Azóta az is kiderült, hogy az Országgyűlés a tavaszi ülésszakban szavazni fog a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvénytervezetről, amely novembertől léphet hatályba. A Világgazdaság szerint a tervezett új szabály megkülönbözteti a vendégmunkásokat, illetve a normál üzemmenetben érkező harmadik országbeli foglalkoztatottakat. A törvénytervezet szerint ezután is meghatározott kvóta szerinti számban érkezhetnek majd munkavállalók harmadik országból, de nem engednék a vendégmunkások családegyesítését, letelepedését sem, és kettő plusz egy évben maximálnák a dolgozóknak kiadott tartózkodási engedély időtartamát.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai arra utalnak, hogy nemhogy Kecskemétről, de még a város ötven-száz kilométeres vonzáskörzetéből sem lehet majd annyi magyar munkavállalót – pláne kecskeméti fiatalt – találni, amennyire az elkövetkező években szükség lenne a megyeszékhelyen. Hiszen a kétezer körüli álláskereső – még ha mindannyiukat tudnák is alkalmazni – értelemszerűen nem lesz elég a megnyíló legalább kétszer ennyi új pozícióra. A Mercedes-gyárba már most is sokan ingáznak a környező kisebb településekről, valamint Nagykőrösről, Ceglédről és Szolnokról is, és a Vajdaságból is jöttek dolgozók szép számmal. Tavaly nyáron egy nagyobb, információink szerint ötvenfős csapat érkezett Indiából az egyik logisztikai beszállítóhoz, és távol-keleti munkavállalók megjelenéséről is hallani.

„Azért jönnek el az otthonuktól 10-11 ezer kilométerre, hogy pénzt keressenek, és hazaküldjék a családjuknak. Dolgozni akarnak és nagyon talpraesettek, céltudatosak” – vélekedik a távol-keleti dolgozókról az egyik munkaerő-kölcsönző

Több járás együttműködése segítene?

Megkerestük a megyei kormányhivatalt, és érdeklődtünk, véleményük szerint mely szektorokban van/lenne a legnagyobb igény munkaerőre, és miként lehet majd kezelni az üres álláshelyek ugrásszerű növekedését. Rákérdeztünk arra is, mennyire jellemző, hogy a cégek Indiából, a Fülöp-szigetekről vagy Indonéziából érkező munkavállalókkal töltik be a pozíciókat, és várható-e, hogy ez egyre erősödő jelenség lesz.

A rövid és nem túl informatív válasz szerint „a munkaerőigények elsősorban a feldolgozóipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat területéről érkeznek, kisebb mértékben pedig a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az építőipar területéről”.

A kormányhivatal szerint „a munkaerőpiac kínálati oldalán jelentkező növekedést koordinálással, több járás együttműködésével lehet sikeresen kezelni”. A válaszhoz annyit fűztek hozzá, hogy nyilvántartást vezetnek a külföldi állampolgárok számára kiadott munkavállalási engedélyekről – erről azonban nem közöltek adatokat.

Jóval többet megtudtunk a helyzetről azáltal, hogy megkerestünk két, a kecskeméti munkaerőpiacon is igen aktív munkaerő-kölcsönzőt.

Jöhet bárki, aki dolgozna

„A szakképzett munkaerő egy része folyamatosan vándorol ki az országból, valamint a fiatalok körében sem népszerűek ezek a szakmák, így az utánpótlás évről évre csökken” – jelentette ki Kusztos Judit, a Bács-Kiskun vármegyében hozzávetőleg kétszáz fő harmadik országbeli munkavállalót foglalkoztató Viapan Group kirendeltség vezetője. Ők azt tapasztalják, hogy az autóiparban óriási a munkaerőhiány, a feldolgozóiparban és az élelmiszeriparban szintén, szezonban pedig a mezőgazdaságban is akadályozhatja a gazdasági növekedést. Kusztos Judit szerint a legnagyobb kereslet a betanított munkások, a targoncások, valamint a szakképzett fizikai munkaerő iránt van, főként karbantartókat, villanyszerelőket, hegesztőket, lakatosokat kell vadászniuk a cégeknek.

„A Mercedes-gyár bővülése fokozni fogja a hiányt, mert elég nagy az elszívó ereje, ennek ellenére már ők is felkészültek a külföldi munkavállalók fogadására. Ezenkívül a debreceni BMW-gyár toborzása is érezhető már” – tette hozzá.

A Viapan legnagyobb részben ukránokkal és szerbekkel dolgozik együtt, akik közt sokan szerb–magyar kettős állampolgárok. Szerbiában és Ukrajnában is van irodájuk és saját helyi toborzócsapatuk.

„A kettős állampolgársággal rendelkező vajdasági magyarokat és kárpátaljai magyarokat sok esetben előnyben részesítették a cégek az értelemszerű nyelvi akadálymentesség miatt, de mára ilyen szabad munkavállalóból nagyon kevés maradt, nagyon sokan elhelyezkedtek Magyarországon vagy tőlünk még nyugatabbra, így azt lehet mondani, minden, külföldieket foglalkoztató partnercégünk berendezkedett a jöhet bárki rendszerre, nem tesznek különbséget a szomszédos országból érkezők vagy akár a távol-keletiek között” – jegyezte meg Stankovics Mátyás, a cég marketingvezetője.

A cég belföldi munkavállalókkal is dolgozik, több megyében is saját céges busszal szállít dolgozókat.

Hamar betanulnak, jól beilleszkednek

Egy másik cég, a WHC területi vezetőjétől megtudtuk: ők is foglalkoznak ukrán és szerb munkavállalók kölcsönzésével, de Ukrajnából a háború miatt szinte már egyáltalán nem érkeznek dolgozók, Szerbiában pedig a bérek kezdik utolérni a magyar színvonalat. A Vajdaságból nagyon sok magyar költözött át Magyarországra, onnan már nem várható a magyarországi munkaerőhiány megoldása – összegezte a helyzetet Bakos Szása.

Ez a – magyar tulajdonú – vállalat jelenleg minősített kölcsönbeadó státuszban van, ennek keretében lehetőségük nyílik távoli harmadik országbeliek toborzására. Fő célországuk a Fülöp-szigetek, Indonézia, Kirgizisztán és Mongólia. Kecskeméten egyelőre tizenhat főt helyeztek el, de igazából alapos előkészítés után most kezd csak a folyamat igazán felpörögni. Pár hét múlva újabb ötven-hatvan munkavállaló indul útnak a Fülöp-szigetekről és Kirgizisztánból, hogy átmenetileg nálunk éljen és dolgozzon. Bakos Szása szerint őket még jó pár csapat fogja követni, mert a munkaadóknak nagyon jók a tapasztalataik a harmadik országbeli dolgozókkal kapcsolatban.

„Készítettünk egy országos felmérést 2022-re és 2023 első harmadára vonatkozóan, több mint ezer kikölcsönzött munkavállalónk munkaviszonya alapján, amely azt mutatta, hogy míg a magyaroknál százszázalékos volt a fluktuáció egy éven belül, az ukrán és szerb dolgozóknál 110 százalék, a távol-keletieknél viszont csak két százalék. Nem titok, ők azért jönnek el otthonuktól 10-11 ezer kilométerre, hogy pénzt keressenek, és hazaküldjék a családjuknak, megalapozzák az életüket. Dolgozni akarnak és nagyon talpraesettek, céltudatosak. Hamar betanulnak, beilleszkednek, szorgalmasak, pozitívan állnak mindenhez, és nincsenek nagy igényeik, de természetesen ugyanazt a juttatási csomagot kapják, mint a hasonló munkakörben lévő magyar dolgozók. Az elején tartottunk a nyelvi nehézségektől, de ez sem okoz problémát, sőt ösztönzik a magyar kollégáikat, hogy passzív angoltudásukat aktívvá tegyék” – részletezte Bakos Szása.

Megéri a pluszköltség a cégeknek

A fülöp-szigeteki munkavállalóknak fizetik a repülőjegyet, a szállást, a rezsidíjakat. Mindez pluszkiadás a cégeknek, de a WHC területi vezetője úgy látja, a bővülést tervező munkaadók inkább betervezik ezeket a többletköltségeket, cserébe pedig a megnyerik a tervezhetőség biztonságát és előnyeit. Hiszen ha alacsony a fluktuáció, sokkal kisebb energiát kell fordítani a toborzásra, beléptetésre, betanításra, oktatásra, kevesebb pénz megy el az álláshirdetésekre, nincs annyi veszteség a munkaruházaton.

A kiválasztási folyamat az igényleadástól a Magyarországra történő beutazásig tíz hét alatt zajlik le. Első lépésként a cégek jelzik, hány főt igényelnek, és milyen munkakörökbe, ezt a WHC továbbítja a külföldi hatóságoknak, majd rövid határidővel lezajlik a toborzás online interjú formájában. Ez alapvetően beszélgetés, de akár tesztfeladatra is van lehetőség.

Amint a cég kiválasztotta leendő munkatársait, a munkaerő-kölcsönző elkezdi a bevándorlási-tartózkodási engedély ügyintézésének folyamatát. A távol-keleti munkavállalók csak akkor jöhetnek, ha az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság határozatban engedélyezi tartózkodásukat Magyarországon. Ez alapjáraton két év, viszont jelenleg öt évre meg lehet hosszabbítani munkaerő-kölcsönzés keretében. Hátravan még ezután a vízumigénylés a külképviseleten, a tanúsítványok beszerzése, majd már hazánkban az orvosi vizsgálat, végül a szerződés aláírása és a munkába állás.

Több kisgyerekes, Távol-Keletről érkező nő is dolgozik Kecskeméten, otthon maradt gyermekeikre a nagyszülők, a rokonság vigyáz.

Segítenek a munkahelyek megőrzésében

„Szerintem mindenki látja, hogy a mai Magyarországon hatalmas probléma a munkaerőhiány, nagyon sok betöltetlen munkahely van szinte minden szektorban. Hosszú távon máshogy ezt nem fogjuk tudni megoldani, csak a harmadik országbeliek segítségével. Így ők közvetve abban is segítenek, hogy a cégek Magyarországról ne vigyék el máshova a gyáraikat, így megmaradnak a már meglévő munkahelyek” – mutat rá az összefüggésre a WHC területi vezetője.

Hraskó István írása.