Napi kampány: Most akkor mi az irány? Ruszkik haza vagy hajrá Putyin?

Bojko Borisov (jobbra) és Orbán Viktor a bolgár-török határon 2016-ban

Egy ősfideszesnek a hivatalos „orosz iránytól” eltérő posztját leszámítva csendes volt a csütörtöki kampány. Majdnem kétszer annyi külhoni magyar voks várható, mint 2018-ban; a magyar bíróság szerint nem „térnek el a normálistól” a szivárványcsaládok. Kampányösszefoglaló.

Lehetséges, hogy Bojko Borisov, Bulgária volt miniszterelnöke más irányból is nézhet majd szögesdrótokat, mint amikor Orbán Viktorral határkerítést szemlézett. Csütörtök este ugyanis a bolgár rendőrség előállította egy, az EU-s támogatások szabálytalan felhasználása miatt indított nyomozás részeként.

Laura Codruta-Kövesi, az EU főügyésze szerdán érkezett Bulgáriába, ahol a helyi hatóságoknak bemutatta az EU-s ügyészség nyomozásának eddigi eredményeit, 120 korrupciógyanús ügyet. A bolgár hatóságok e nyomozati anyag alapján léptek csütörtökön.

Magyarország az öt uniós ország közé tartozik a huszonhétből, amely nem ismeri el az Európai Ügyészség joghatóságát területén. A magyar ellenzék ezen változtatni akar.

A Fidesz-szavazó dilemmája

Ha 2008-ban, amikor Putyin Grúziát (Georgiát) támadta meg, posztolja a Fidesz – akkor még – fontos külpolitikusa, Németh Zsolt azt, amit csütörtökön Ukrajna kapcsán (Ruszkik haza! Legyen béke!), fideszes Facebook-követői lelkesen helyeseltek volna. A Fidesz illiberális fordulatával párhuzamosan acélosodó Putyin-barátság a párt híveit ma már dühös kommentekre ragadtatta az atlantista, korábban minisztériumi államtitkár, most parlamenti bizottsági elnök, budafoki képviselőjelölt ellen. A Telex szemlézte őket:

Ruszkik haza? Az ukrán népirtásról mi a véleménye? Hajrá Putyin!”

„Zsolt, nagyon csalódtam! Mit képzelsz magadról, hogy a magyar-orosz érdekek ellen hangolsz? Azonnal mondj le, hogy egy tisztességes hazafit indíthasson a Fidesz helyetted!”

Hogy ez a párt kommunikációjának tudatos, az orbáni külpolitikai pávatánc miatt elbizonytalanodó régi híveit megszólító lépés volt, vagy saját integritásának visszafogott helyreállítási kísérlete egy politikustól, nem tudjuk. Mindenesetre Márki-Zay Péter, Fekete-Győr András és Szabó Tímea ellenzéki politikusok lelkesen „odakommenteltek”.

Mindennap lájkold és oszd meg a Fidesz, illetve a Fidesz jelöltjeinek és véleményvezéreinek a bejegyzéseit!” – mondta a Fidesz EP-képviselője, Deutsch Tamás egy szentesi kampányrendezvényen a 24.hu tudósítása szerint. Németh Zsolt mostani posztja alatt elmaradtak a szokásos, politikustársaktól érkező, a poszt megosztását célzó támogató kommentek, ami jött, az is csak a „Legyen béke!” szövegrészre reagált.

Micsoda népszavazás!

Deutsch Tamás kampánygyűlésén beszélt a „gyermekvédelminek” nevezett fideszes népszavazásról is. Ehhez kapcsolódik, hogy a Kúria jogerősen kimondta, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal jogellenesen büntette meg a szivárványcsaládokat bemutató Micsoda család! című könyv kiadóját.

Közleménye szerint a Szivárványcsaládokért Alapítvány örül annak, hogy a bíróság is megállapította: „Magyarországon nincs helye büntetésnek azért, ha egy mesekönyvben olyan kisgyerekes családok szerepelnek, amelyekből több ezer él hazánkban.

Persze ha a Kormányhivatal nem adja fel, akkor az Alkotmánybíróság még felülírhatja a kúriai döntést.

Adatbázisait használva elkezdte a mozgósítást az ellenzék is. Egy szerkesztőségünk birtokába jutott levélben egy ellenzéki aktivista azt írja a címzettnek: „készítettünk egy honlapot, amit kitöltve megmutatjuk, hogy hol és mikor tudsz szavazni, még a naptáradba is küldünk emlékeztetőt, ha kéred. Kattints az alábbi gombra, és tervezd meg a szavazást 5 perc alatt!

Már most borítékolható Fidesz-mandátumok

Több vajdasági településen is a Fidesz helyi partnere, a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái kézbesítik az április 3-i magyarországi országgyűlési választás és országos népszavazás szavazólapjait – írja a vajdasági Szabad Magyar Szó nyomán a Telex.

A levélszavazatok kézbesítése a szerbiai posta feladata. A külhoni választópolgár regisztrációs kérelmében nem kell, hogy a lakcímére kérje a szavazási iratcsomagot, bármilyen értesítési címet megjelölhet. Itt viszont nem erről lehet szó, mert Pásztor István, a Fidesz-szövetséges Vajdasági Magyar Szövetség elnöke egy múlt heti sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy tudomásukra jutott, hogy a posta külső segítséget kért a borítékok kézbesítéséhez, és ők a Concordia Minoritas Hungarie egyesületet javasolták.

Egyébként 2018-ban 36.163-an adtak le levélszavazatot Szerbiában. Most az e-mailes jelentkezőkön kívül jelenleg 68 ezer regisztrált van az országban – írja a HVG.

Eddig egyébként a külhoni regisztráltaknak nagyjából kétharmada szokta visszaküldeni a borítékokat, vagyis szavaz. A 2018-as választáson a 378 ezer regisztrált külhoni szavazópolgár közül 267 ezren voksoltak. Idén eddig 566 ezer kérelmet tartottak nyilván, amelyek nagy része várhatóan érvényes regisztráció lesz.

A külhoni szavazatok több, mint 90 %-át mindig a Fidesz kapja, úgyhogy 1-2 mandátumot innen is szerez áprilisban.

Ahogy megint számíthat Ritter Imre német nemzetiségi képviselőre is.

Pénteken 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a választópolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választáson pártlista helyett nemzetiségük listájára akarnak szavazni.

A február 26-ai határidőig a roma kivételével mind a 12 nemzetiség országos listát állított, de csak a német közösségből regisztráltak annyian szavazónak, ami már egy mandátumot eredményezhet. Nemzetiségi listáról a „rendes” pártlistán egy mandátumot érő szavazatszám negyede elég ehhez.

Kampányabszurdok

Egy bajai gazda vetését túrták fel egy kampányvideó forgatásáért, miközben Zsigó Róbert, a bajai körzet képviselője, egyben jelöltje markológépekkel a háttérben jelentette be, hogy végre megépül a várost elkerülő út. Sem a földet kezelő önkormányzati cég, sem a földet bérlő gazda nem tudott erről.

Pórul járt a békemenetelő tömegben elvegyülni szándékozó dinó, írták meg akkor a lapok. A békés tüntetők ollóval többször megszúrták és pofon vágták – szerencsére csak a jelmezt, nem a benne lévő kutyapártos aktivistát.

A BRFK hivatalból eljárást indított, és csütörtökön már tanúként hallgatták meg a dinót a rendőrségen – számolt be róla a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Facebook-oldalán.

És végül: 24 óra alatt kilencszer ismételte meg Orbán félórás március 15-ei beszédét az M1 – számolta meg a 444.hu. Aznap az ellenzéki miniszterelnök-jelölt 5 percet kapott a „közmédiában”.