Négy elnök, egy háború: képeken az amerikai jelenlét Afganisztánban

2001. szeptember 11. Az al-Káida ügynökei eltérítenek négy utasszállító repülőgépet az Egyesült Államokban. A támadásokban közel háromezer ember halt meg

Néhány nappal később George W. Bush amerikai elnök engedélyezi az erő alkalmazását az Egyesült Államok elleni szeptember 11-i – úgynevezett 9/11-es – terrortámadások felelősei ellen

Az amerikai légi csapások célpontja a Pakisztánnal határos délkelet-afganisztáni Tora Bora-barlangkomplexum, Oszáma bin Láden feltételezett rejtekhelye. Az al-Káida vezetője Pakisztánba menekül. 2002-ben 9700 amerikai katona állomásozik az országban, 2010-re ez a szám meghaladja a százezer főt

2011. május 1. Amerikai különleges egységek végeznek az al-Káida vezetőjével, Oszáma bin Ládennel a pakisztáni Abbottabadban található rejtekhelyén

2014. május 27. Barack Obama bejelenti, hogy 2016 végéig az összes amerikai csapatot kivonják. 2015 októberében visszavonja döntését, és kijelenti, hogy 5500 katonát akar az országban tartani. Közben az afgán kormányerők harcban állnak a tálibokkal

2017. augusztus 22. Donald Trump amerikai elnök bejelenti Afganisztán-stratégiáját. Kizárja az elhamarkodott kivonulást, és azt mondja: fokozni akarja az amerikai hadsereg afganisztáni szerepvállalását

2020. február 29. Az Egyesült Államok és a tálibok „békét célzó megállapodást” írnak alá Afganisztánban. Az egyezség értelmében az amerikai és a szövetséges külföldi katonai erőket 14 hónapon belül ki kell vonni Afganisztánból

2021. április 14. Joe Biden amerikai elnök bejelenti, hogy szeptember 11-ig – a szeptember 11-i terrortámadások huszadik évfordulójáig – az összes megmaradt amerikai csapatot kivonják Afganisztánból

A tálibok hatalomátvételét követően nagyszabású kimenekítési akció indult. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint a kabuli repülőtéren szinte megrohamozták az emberek a repülőgépeket, hogy kijussanak az országból

Utolsóként Chris Donahue tábornok hagyta el Afganisztánt augusztus 30-án este. Az Egyesült Államok és az evakuálásban részt vevő többi ország összesen több mint 123 ezer embert mentett ki

Közel húsz év afganisztáni jelenlét után az Egyesült Államok kivonta összes csapatát az országból. Ez idő alatt négy elnök váltotta egymást Amerika élén. Augusztus 30-án az utolsó amerikai katona is elhagyta Afganisztánt.