Gyurbán Fektor és az önarconköpés: ilyen az ellenzéki bulvár 2.

Az ellenzéki pártokhoz köthető politikai bulvármédiát bemutató sorozatunk második részéből kiderül, hogy ebben a műfajban az MSZP talán még a DK-nál is erősebb. Az LMP igyekszik kiegyensúlyozott lenni és a zöldtémákra fókuszálni, még előválasztási vitát is szerveztek YouTube-csatornájukon. De azért náluk is kibújik a szög a zsákból, főleg ha Gyurcsány Ferencről van szó.

A magyar sajtó helyzetét értékelő írások többnyire – a független szerkesztőségek számának csökkenésén túl – a kormánymédiával foglalkoznak. A Szabad Európa is több cikkben foglalkozott a köztévé, az MTI vagy a KESMA alá tartozó megyei napilapok helyzetével. Kevés figyelem irányul ugyanakkor azokra az ellenzéki pártokhoz köthető hír- és véleményoldalakra, amelyek hasonlóan pártlogika mentén működnek, miközben pártkötődésüket kevéssé hangsúlyozzák vagy egyenesen titkolni próbálják.

Ez a sajátos világ nem centralizált, mint a kormányoldali szerkesztőségeké. Több, egymástól független szerkesztőség van kisebb-nagyobb cégek, magánszemélyek vagy alapítványok tulajdonában. Stílusukban, professzionalizmusukban is eltérnek egymástól. Többségükre viszont igaz, hogy írásaik főleg politikai hangulatkeltésre alkalmasak, közügyeink megvitatásához, a világ jobb megismeréséhez kevésbé járulnak hozzá. Ennek megfelelően híreket, közleményeket vesznek át a saját stílusukban – de azért ez alól is akad kivétel.

Ezúttal csak azokkal az oldalakkal foglalkozunk, amelyek egyértelműen kapcsolhatók valamelyik párthoz. Kétrészes írásunk második részében az MSZP és az LMP sajtója következik. Az első részben a Demokratikus Koalícióhoz és a Jobbikhoz köthető oldalakat mutattuk be.

Ehhez kapcsolódóan: Ezen te is elhasalsz: Tőlük retteg Orbán – ilyen az ellenzéki bulvár 1.

MSZP

Számos hír- és véleményoldal kötődik a Magyar Szocialista Párthoz. Ezek között van olyan, amelyet nyíltan vagy félig nyíltan felvállal a párt, és olyan is, amely ugyan névtelen, de a cikkekből egyértelműen kiderül, hova húznak készítői. A paletta tartalmi szempontból is széles, a bulvártól a híroldalig terjed.

Pesti Bulvár – „Orbánék már érzik a vesztüket”

A Pesti Bulvár kiadójának tulajdonosa Veres Gábor marketingszakember, aki 2014 óta az MSZP-ben politizál. Jelenleg az MSZP józsefvárosi szervezetének elnöke, a párt Országos Választmányának elnökhelyettese. (A lapban tavaly még tulajdonos volt amúgy az előző cikkünkben már bemutatott Jabronka Richárd is, aki ma már az DK-s Ellenszél főszerkesztője és az Ez a lényeg szerkesztője.)

Nevéhez hűen a Pesti Bulvár címadásban igazán erős, témaválasztásban pártlogikát követ, képválasztásaiban többnyire manipulatív. 37 ezres facebookos követőtáborát a lap rendre megörvendezteti humorosnak szánt fotómontázsokkal is. Az oldalon megjelenő rövid írásokat többnyire álnéven jegyzik, és itt is jellemzően inkább hírkommentárok vannak, mintsem saját cikkek. A párthovatartozás pedig néha még a valóságot is felülírja.

Nagy gondban a DK! Itt a lista, amit Gyurcsány szívesen elásna! Sokkal nehezebb helyzetben van a DK, mint ahogy azt az előválasztáson elért eredményeiből gondolnánk” – írták például október elsején, amikor kiderült, hogy a DK-ra szavaztak a legtöbben az előválasztás első fordulójában. Dagad a botrány: nyomorban élők helyzetével élt vissza a Jobbik ózdi jelöltje? Ezek a videók magyarázatot követelnek!” címmel pedig arról írtak, hogy „videók bizonyítják”, hogy a jobbikos politikus sorra „vásárolja meg az előválasztás során a szavazatokat a legmélyebb szegénységben élőktől”. A megvágott, elhomályosított felvételekből nem derül ki semmi konkrétum (például az, hogy mikor vagy hol készültek).

Míg a DK-s Ráczné Földi Judit offshore-cégével kapcsolatos ügylet minden mozzanatáról beszámolt a Pesti Bulvár („Sztiptízbár a háttérben: bukhat az offshore-céges jelöltje a DK-nak”), addig Tóth Csaba korrupciógyanús telekügyletét és visszalépését sikerült teljesen elhallgatni: az MSZP-s politikus neve csak akkor került elő egy félmondatban a honlapon, amikor Karácsony Gergely megvonta tőle a támogatását.

A két forduló közötti tárgyalásokról és odamondogatásokból is igen szelektíven válogattak a lapnál, a Karácsonyt jó színben feltüntető mozzanatokra koncentrálva („Karácsony végre a lényegről beszél: ezt javasolta a miniszterelnök-jelölteknek”), azzal pedig, hogy végül visszalépett, ő és Márki-Zay Péter is „államférfiúi magasságba” emelkedett.

Az ellenzéki – elsősorban szocialista – politikusok már nagyon szorongatják a kormányt a Pesti Bulvár világában: Hatalmas pofonba szaladt bele Orbán – Kommentben osztotta ki őt az EP-képviselő!” (a szocialista Ujhelyi István) vagy Karácsony borított – Szemrebbenés nélkül hazudott a kormány!” Sőt: Orbánék már érzik a vesztüket – Elképesztő bejelentést tett a miniszterelnök!”, hiszen nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiumról döntött a kormány.

A külpolitikai rovat is orbánozásból áll jórészt. „Felmosták a padlót Szijjártóval! Durva, hogy mit hallgatott el az MTI!” – azt, hogy Pozsonyban tudni szeretnék, hová mennek a Szlovákiába irányuló magyar állami támogatások. Vagy: „Itthon elhallgatták: brutális új videó került elő Orbán cseh látogatásáról, szétszedték a helyiek”maroknyi ellentüntető várta a Prágába látogató miniszterelnököt. A kormánypárti politikusok önellentmondó nyilatkozatait pedig a „Felköpött Most Alá Áll” címke alatt gyűjtik az oldalon.

De van amúgy külön bulvárrovata is az oldalnak, ahol főleg Fidesz-közeli hírességeken élcelődnek („Zalatnay Sarolta után Kovács Kati is befeküdt a Fidesz lejáratókampányának”), természetesen téma volt a Mészáros–Várkonyi-esküvő is („Megszólalt egy bennfentes Mészárosék esküvőjéről: mindenkit átvert a jegyespár?”), de számos cikket szenteltek a Ferenc pápa miséje előtt fellépő Tóth Gabinak is, akibe brutálisan beleszálltak (a volt valóságshow-szereplő, Baukó Éva gyalázkodó bejegyzését közölték újra), akinek klipjén Kiakadt az internet, »Hiteltelen, igénytelen«”, és aki Minden gátlását levetette a TV2 stúdiójában”.

HírHugó és Balramagyar: Tisztességtelen támadások Tóth Csaba ellen

A HírHugó és a Pesti Bulvár csak a Nyugati Fény gyenge másolatai – összegezte véleményét a két oldalról a DK-közeli Nyugati Fény alapító főszerkesztője egy februári interjúban. Mandula Viktor oldalát cikksorozatunk előző részében mutattuk be. Állítása annyiban mindenképp helytálló, hogy az említett oldalak valóban ugyanazt a stílust követik, és ezt a hazai ellenzéki oldalon a Nyugati Fény honosította meg. Míg azonban még a Pesti Bulvárnak is van impresszuma, addig a HírHugó teljes anonimitásban működik. Az oldal 2017-es indulásakor ugyanakkor a 444-nek „egy vezető MSZP-s politikus azonnal elismerte, hogy a HírHugó MSZP-s kiadvány”. A politikus arról is beszélt, hogy az oldal „fiatal szocik projektje”, és nem a pártközpontból irányítják. A HírHugó társoldala a Balramagyar, amelynek készítői szintén névtelenségbe burkolóznak. A két oldal felépítése, témái és stílusa (rövid, nagyon bulváros anyagok, gyakori elütések és helyesírási hibák – az idézeteket betűhíven közöljük) is nagyon hasonló, ráadásul Facebook-oldalukon rendre megosztják egymás tartalmait (a közösségi oldalon a HírHugó mintegy hatvanezres, a Balramagyar 47 ezres követőtáborral rendelkezik).

A közölt anyagok sem hagynak sok kétséget afelől, melyik párttal szimpatizálnak az oldalak készítői, akik többnyire úgy látják, a szocialisták már nagyon megszorongatták a Fideszt: Az MSZP nagyágyúja kukoricára térdeltette Orbán kedvencét – nagyon leiskolázta az MSZP-s politikus Novákot” (Korózs Lajos szerint a miniszter hazudott a nyugdíjemelésről), „Hatalmas: Lendvai Ildikó bohócot csinált a Stop Gyurcsány – Karácsony kampányból”, de Karácsony Gergely is hasonlóan erősen bánt el a kormánypárttal: Dühbe gurult, zengett a Karmelita: Olyan ultimátumot intézett Orbánhoz Karácsony, ami után a miniszterelnök toporzékolni kezdett”. Ráadásul kijutott az MSZP ellenzéken belüli ellenfeleinek is. „Meg van az előválasztási viták legnagyobb önarconköpése (Csordás Anett józsefvárosi jelölt úgy kritizálta az MSZP-t, hogy korábban a párt támogatását kérte egy ügyben), „Durvul a kampány, Momentum le kellene állni most már: az MSZP kénytelen büntetőfeljelentést tenni a rágalmak miatt” (szavazatvásárlással vádolta az MSZP-t a Momentum), Durvul a kampány: a DK-sok fizetett Fidesz-propaganda hazugsággal járatják le az egyik miniszterelnök-jelöltet”.

Leglátványosabb talán a Tóth Csaba melletti kiállása volt a két lapnak. „Hadházy Ákos egyedül is képes volt veszíteni a Partizán vitájában”, írták arról, hogy Tóth nem ment el vitázni ellenfelével. Amikor mégis leült vele, abban sem volt köszönet: Ez alázás: meg volt a vita, Tóth Csaba konkrétan a padlót törölte fel Hadházy Ákossal (+videó)”. Tóth lemondása után pedig azt írták, a szocialista politikust „folyamatosan alaptalan vádakkal kísérelték meg lejáratni az előválasztás során”, és „Tisztességtelen eszközökkel lett leváltva egy egyébként jó képviselő. Reméljük Hadházy úr bele tud nőni Tóth Csaba kabátjába a zuglói körzetben.” A DK-s Ráczné Földi Judit offshore-ügye viszont nem maradt észrevétlen: „Tovább gyűrűzik a DK-s botrány, újabb részletek derültek ki”.

Emellett természetesen az is kiderül a HírHugó, illetve a Balramagyar cikkeiből, hogy a Fidesz-kormány nemcsak túlmegy minden határon („Ne beszèljük mellè – Kövèr elvtárs már lövetne”) és rosszul végzi a dolgát („Orbánék megint átverték a teljes országot – megvezettek mindenkit”, „Újabb gyomros Orbánnak: kedvenc gazdaságpolitikusa vezette le, hogy egy fabatkát sem ér a Fidesz-politika”), de meg vannak számlálva nemcsak a kormány („Olyan listát hozunk most ki az Orbán-rezsimről, ami alapjaiban rengetheti meg a NER-t!”), de környezetének napjai is: Szorul a hurok Mészáros Lőrinc körül – mindent elveszthet Orbán kedvenc strómanja”.

Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy akár kremlinológiai szempontból is izgalmas követni az oldalakat. Október elejéig még az MSZP által támogatott Karácsony Gergely mellett álltak ki („Megmozdult a vidék: brutális méretű tömeg ment el Karácsony Gergőék megyei utcafórumára”), és Dobrevet inkább támadták („Komoly pofon Dobrevnek: legszorosabb szövetségesei sem merik azt mondani, hogy szavazzanak rá”). Amikor aztán a két forduló között végül Karácsony kényszerült visszalépésre, és az MSZP nem állt be a Karácsony által is támogatott Márki-Zay Péter mögé, hirtelen a hódmezővásárhelyi polgármester lett a célpont: „Márki Zay Péter éppannyira erőszakos mint Orbán”, „Márki-Zay Péter egy aranybánya érdemes vele riportot készíteni, mert az össze-vissza beszélés állatorvosi lova. Ezt Juhász Péter tette most meg. Két pofára meglegezéssel harcolna a melegekért.”, „Kunhalmi is eligazította az össze-vissza beszélő Márki-Zayt”. Dobrev pedig hirtelen esélyessé lépett elő: „Dobrev Klára akár 70 százalékkal is megnyerheti az előválasztást”.

Hírklikk: a híroldal, ahol retteg a közmédia

2017-ben változtatta meg nevét Sztárklikkről, és mára szinte valódi hírportálként működik a Hírklikk. Kiadója az MSH Média Kft., amelynek tulajdonosa az MSZP-közeliként számon tartott Wirth Zoltán. Wirth igazgatósági tag volt a Honvédelmi Minisztérium egyik háttércégénél az MSZP-s Szekeres Imre minisztersége alatt, majd a volt pártpénztárnok Puch László érdekeltségének tartott Stop.hu kiadásáért volt felelős. A Hírklikken hirdet a Népszava, de kint van az MSZP Szabad Sajtó-díjának logója is.

Az impresszum is informatív, kifejezetten neves újságírókat sorol fel a lap munkatársaiként, főszerkesztő például a Népszavát tizenöt évig irányító Németh Péter.

Ennek megfelelően a Hírklikk nem a kattintásvadász, esetleg félrevezető címadásból él, mint a fentebb bemutatott oldalak. Kiegyensúlyozott címek és korrekt híradások mellett számos saját cikk és interjú van az oldalon (például Ligeti Miklóssal, a Transparency International Magyarország jogi igazgatójával az Elios felszámolása kapcsán, vagy Boros Tamással az Egyensúly Intézet oktatásról szóló elemzéséről), de még tényfeltáró cikket is találtunk a vadászati világkiállításról („Bevétel nélküli cég is kapott tízmilliókat a vadászati kiállítás szervezőitől”). KlikkTV név alatt futnak a videós anyagok, itt kamera előtt beszélget Bolgár György vagy Bánó András olyan interjúalanyokkal, mint Csillag István, Magyar György vagy Csintalan Sándor. A videók hanganyagai ráadásul külön podcastként is elérhetők. Van zenei műsor (Alapi Istvánnal, az Edda gitárosával), de van recept- és sportrovat is.

Az, hogy a Hírklikk MSZP-közeli kiadvány, nem csak a tulajdonosi háttérből vagy abból látszik, hogy a szerzők és az interjúalanyok elsősorban a baloldal holdudvarához tartoznak (de nem kizárólag, hiszen publikál Puzsér Róbert és interjúalany volt például Bod Péter Ákos is).

Czeglédy elnézést kér a Hírklikken

Az előválasztás első fordulója után csupa olyan nyilatkozatot közöltek, amelyek Karácsonyt támogatták („Vona Gábor Karácsonyék mögé állna be”, „Kaltenbach Jenő: Karácsony Gergely alkalmasabb jelölt Márki-Zay Péternél”) vagy a DK-t kritizálták, gúnyolták („Fekete-Győr szerint Dobrev a legesélytelenebb jelölt Orbánnal szemben”, „Czeglédy Csaba személyesen fog elnézést kérni Karácsonytól”). A két forduló közötti Karácsony–Márki-Zay-adok-kapokról azonban már szinte egyáltalán nem számolt be az oldal, Dobrev Klára és a DK (vagy a Momentum) pedig alig kap felületet, bár Karácsony visszalépése után már megjelent egy Dobrev melletti kiállást pozitívan értékelő véleménycikk.

A Tóth Csabával foglalkozó cikkekben sokkal nagyobb felületet kap a szocialista politikus védekezése, mint a vele szemben felmerült korrupciós vádak. („Nem Tóth Csaba lopta el más kabátját, hanem az övét akarják ellopni”, így az egyik, Molnár Zsoltot idéző cikk címe.) Sőt az egyik Tóth Csabával foglalkozó anyag alatt még szavazni is lehetett, hogy az olvasó szerint „vissza kell-e lépnie a jelöltségtől az offshore-kapcsolatokkal rendelkező DK-s jelöltnek?” (77 százalék szerint igen).

Néha azért a Hírklikk szerzői is elcsábulnak a bulvárosabb címadás irányába, például Retteg a közmédia”, mert „nem mernek érdemben beszámolni az előválasztásról”, „Varga Judit megbízható »gazságügyi« miniszter…”, de felteszik a kérdést, hogy Miért pont Marbellára költözött Orbán lánya és veje? Talán mert az a város a Maffia-ENSZ székhelye?” A válasz a cikkből nem derül ki.

Helyi média: Pécsi Stop, Balkanyar

A Hírklikk mellett az MSH Média áll a Pécsi Stop és a kecskeméti Balkanyar mögött is. Mindkét oldal struktúrája megegyezik a Hírklikk layoutjával, a két kiadvány az anyaoldal tartalmainak jelentős részét is átveszi. A Pécsi Stop és a Balkanyar szállít saját, helyi híreket is, de ezeknél kevésbé dominálnak a politikai anyagok, főleg közérdekű, életmód- és kulturális témában születnek cikkek. A Hírklikk 55 ezres facebookos követőtáborával szemben a Pécsi Stop híreit 34 ezren, a Balkanyarét 540-en követik az oldalon – igaz a kecskeméti oldal csak idén áprilisban indult.

LMP

Az LMP jóval kisebb erőforrással rendelkezik, ez meglátszik a médiájukon is. A politika mellett elsősorban a zöldtémákra fókuszálnak, YouTube-csatornájukra még előválasztási vitákat is szerveztek, igaz, videóik nézettsége meglehetősen alacsony. Gyurcsányt nagyon nem szeretik.

Jövő TV: Gyurbán Fektor

A Jövő TV az LMP híroldala, kiadója a Jövő Egyesület, amelyet Pitz Dániel, az LMP ifjúsági szervezetének elnöke képvisel. A rendes impresszummal rendelkező lapot támogatja az LMP Ökopolisz Alapítványa is, az oldalnak negyvenezer követője van a Facebookon. A közéleti híreket visszafogottabban és tárgyilagosan tárják az olvasók elé. A hírekben, cikkekben kiemelt helyen szerepelnek az LMP politikusai, ez különösen nagy hangsúlyt kapott az előválasztási kampányban. Ezen túl az LMP-nek fontos zöldtémákkal is hangsúlyosan foglalkozik a Jövő TV. A Gyurcsány Ferenccel, illetve a DK-val szembeni ellenérzésüket viszont nem nagyon leplezik, szerintük például „Tényleg semmiben sem másabb a DK, mint a Fidesz”, Tóth Csaba ügyéről ezzel szemben igen visszafogottan számoltak be. Az előválasztási eredményeket beharangozó cikkükben viszont még a saját pártjuk által támogatott jelöltet, Karácsony Gergelyt is Gyurcsány embereként állították be – csak úgy, mint a kormánymédia tette az elmúlt hónapokban.

Nevének megfelelően számos videós tartalmat is készít a Jövő TV. Szeptemberben például tizenöt körzetben szerveztek előválasztási vitát az egyéni képviselőjelöltek között (a Tabumentes Magyarországgal közösen), rendszeresen közölnek tudósításokat ellenzéki demonstrációkról, fesztiválokról, de vannak közéleti, illetve zöld tematikájú interjúk és hírmagyarázó műsorok is. Ezek a videók azonban csak kivételes esetben lépik át az ezres megtekintést.

Bahír

Pécsi, illetve baranyai hírekre fókuszál a Bahír, amelynek kiadója a szintén LMP-közeli Zöld Baranya Egyesület (elnöke Horváth Attila, a párt Baranya megyei szervezetének elnökségi tagja), és a Bahírt is támogatja az Ökopolisz Alapítványa. Regionális kiadványnak megfelelően a Bahír főleg helyi témákra fókuszál, de kevéssé a politikai hírek vannak a középpontban, inkább a lakossági tájékoztatás („Lakossági egyeztetés után változik két utca forgalmi rendje”) és a bűnügyi hírek dominálnak („Videó: madamot és segítőjét fogták el a rendőrök”). Az előválasztás azért így is belefért a hírek közé, de leginkább csak az LMP-s jelöltekkel foglalkozott, más pártok politikusai nem jutottak felülethez az oldalon.

Az országos hírek között már több a politika, főleg a kormány- és Gyurcsány-kritika, ami mellett tárgyilagosan számoltak be mind a szocialista Tóth Csabával kapcsolatos korrupciós, mind a DK-s Ráczné Földi Juditot érő offshore-vádakról.