„Szépen mondom magának: ne harcoljon!” – Kóka József és a rendőrök története

Kóka József a háza előtt

Kóka József közlekedési szabálysértési ügyében a Nyíregyházi Járásbíróság megsemmisítette a rendőrség határozatát. Nem egy nagy sztori, de van mögötte tizenöt év folyamatos háború egy nyírségi cigány ember, egy körzeti megbízott és szövetségese, egy mezőőr között. Még George Floyd is előkerül.

Hideg van. Fűrésszel és egy kis akáctővel a kezében fiatal roma srác bámul be a majdnem járhatatlan földúton imbolygó kocsiba. Papucsban. Intek neki, riportnál fontos a bizalom, meg egyébként is. Ki azért nem szállok, hogy megkérdezzem, nagy-e errefelé a fajgyűlölet.

Végeredményben ezért vagyok itt Nagycserkesz-Nádasibokorban. Hogy vajon Kóka Józsefnek az elmúlt pár évben begyűjtött tizenhat szabálysértési ügye mögött évtizedes elmérgesedett viszonya áll-e a körzeti megbízottakkal, vagy a rendőrség intézményi rasszizmusa, netán – ahogy szokásosan nevezik a cigányok életük egyik megkeserítőjét – fajgyűlölet.

És a fordítottja: Kóka egy „problémás család” feje-e, ahogy a színtudatosságukat elrejteni igyekvő magyarok szoktak fogalmazni, vagy a rendőrök által folyamatosan zaklatott áldozat, netán a jogaiért kiálló roma polgár.

Ebben Kóka József sem igazít el egyértelműen. A rendőrség adatvédelmi okokra hivatkozva nem nyilatkozik, az érintett mezőőr, Kóka egyik fő ellenfele nem reagált megkeresésemre, ahogy a helyi evangélikus parókia sem.

A Kóka családon kívül két, egymástól független cigány emberrel sikerült beszélnem. Egyikük egyértelműen, a másik részben Kókát mondta a rendőrségi fellépések fő okozójának, szerintük maga kereste a bajt. Persze lehet, hogy ez másképp hangozna, ha éppen mást tudok szóra bírni. És persze, ha valakinek nyitottak egy kiskaput az etnikai határkerítésen, örömében, hogy ő átjutott, hajlamosabb lesz az áldozathibáztatásra.

Lássuk, mi történt

Úgy kezdődött, hogy visszaütött. Mármint Kóka a már megbilincselt sógorát anyósa házából kilökdöső körzeti megbízottat. Lopott valamit a srác, „egy üres házból elvitt egy kis vaskályhát”. Volt bennük ital – meséli arról a 2008. december 24-ről az egyébként nem nagyon ivó József –, de magánál volt. „A rendőr térden rúgta, húzta fel, meg a pisztolyt nyomta a szájába, fenyegette, meg oda is csapkodott neki. Én fogtam, elkaptam, lőttem a rendőrnek egy nagyot. Ittas volt a fejem. Mit képzelsz te, hogy ütöd a sógoromat? Hát le van bilincselve, nem tud neked ártani semmit. Adtam neki egy hatalmasat, a fal fogta meg. És akkor innen kezdődött.”

Őt is bevitték, de nem hivatalos személy elleni erőszak lett a vége, csak garázdaság. Pénzbüntetés és közmunka. Cserében az ő rendőrök ellen tett feljelentéséből sem lett semmi. „Úgy engedtek el, hogy közel húszan körbeállták, hogy meg se tudjam közelíteni. Akkor mondta nekem, hogy ha nem költözöl innen Nádasiból a határszélre, hogy ketten még ne is találkozzunk, akkor gondoskodni fogok arról, hogy neked évről évre mindig legyen valami ügyed. Onnantól kezdve ők nagyon, de nagyon rám szálltak.”

Könnyű volt rajta fogást találni – meséli –, mert lovai voltak. Mindig be kellett fogni őket, hajtási engedélye viszont nem volt szekérre, pedig arra is kell egy alapvizsga, mint a kismotorra.

Ebben következetes, mert aztán hét évig autót is jogosítvány nélkül vezetett. „Vettem magamnak egy kétéves autót a lovakból. Ő még akkor Zsigulival járt, autóval nem fogott meg, meg se álltam a Nivának.” Kapcsolatukat az sem jó irányba mélyítette, hogy ha civilben találkoztak, sértegette.

Hátha Tarr Béla forgat még: a bekötőút Nádasibokorba. Ez a jobbik része

Máskor a tarlója szélén rakott tűz miatt akadt össze a mezőőrrel, a másik fő ellenséggel. Legtöbbször a rendőrökkel jár, „most meg egyedül feljött oda hátra, elkezdett videózni, hogy mit tüzelek. Szaladtam, hogy megfogom, behúzom ide az udvarba. Elborult az agyam, na, most megadom, nincs melletted a rendőr, most elteheted magadnak, amit kapsz. Elszaladt, hát épp majdnem elkaptam a kabátját, de be bírt ugrani, magára csukta az ajtót.”

A mezőőr hívására kijöttek a „katasztrófások” meg a rendőrök, és Ilonka, a felesége a mezőőrt nem engedte be az udvarukra, csak azokat. „Ilonkát elkezdte lökdösni. Na, hiába ott voltak a rendőrök, én megindultam vasvillával. De az idő alatt Ilonka úgy szájba vágta visszakézből, hogy a nagy gyűrűje miatt kiment a foga meg betört a szája.”

Ilonka a következő esetnél is kulcsszereplő volt. Akkor ellopott termény ügyében jöttek házkutatásra (később egy másik bokorban találták meg, elkövető nincs), József szerint huszonheten. Míg ő kint volt, addig Ilonkával akadtak össze, mert az asszony nem akarta őket beengedni abba a szobába, ahol a frissen veseátültetett, születése óta mozgáskorlátozott és beteges kislányuk feküdt. Ráadásul ez a koronavírus-járvány idején történt, 2020 decemberében.

„Bejöttek a rendőrök, nagy kiabálás, védőcipő és szájmaszk egyiken se, és tiszteletlen bunkókként beszéltek. Nem számít a gyerek, asszony, lány, így f…szom, úgy f…szom.” A felesége dulakodott velük (Józsefet rögtön lefogták), végül 17 napra le is tartóztatták.

Az asszony két évet kapott felfüggesztve (epilepsziája és a gyerek állapota miatt), Józsefet azzal vádolták, hogy halálosan megfenyegette a rendőröket (amit azok fel is vettek), de másodfokon felmentették.

„Egy idős bíró volt, azt mondja: József, könyörgök, hagyja abba a háborúzást. Azt mondja, most ezt a fenyegetést nem veszem figyelembe. Tudom, nem volt maguknál termény. Elmondta, hogy ez a két körzeti rendőr és a mezőőr 2008 óta vadászik magára, de szépen mondom magának: ne harcoljon. Nyugodjon le, lehet normális úton is ezt végezni, nem kell fenyegetőzni lelövéssel, szurkálással.”

De József nagyon megígérte a bosszút a három hivatalos személynek. Nemsokára mégis ők intézték el őt.

A dücskő

Hideg tél volt, „a pénzeket, az egészet kiszórtam az ügyvédeknek”, úgyhogy szólt a fiának, hogy menjenek Tiszavasvári felé gyalog, mert ott egy parkolónál van egy nagy akácdücskő. Ez a szó kicsit kizökkent a hömpölygő vádirat-ismertetésből. Mint megtudom, a fának a gyökerét jelenti errefelé. „Azért nem bánt senki, nem szól senki, összeszedjük. Elmentünk a fiúval gyalog, hogy kiszedjük, lepucoljuk, majd behozzuk délután vagy estefelé.”

Valaki megláthatta őket, mert „utánam jöttek hárman, egyszer csak kék villogó. Fához nem nyúltunk, egy szál gallyat le nem törtünk. Annyit tudtunk megmutatni, hogy ezt a dücskőt akartuk hazahúzni. Ez a három személy engem meg a fiamat lebilincseltek hátra. Nem láttam, hogy ki volt meg mi volt, mert lebilincselve lefektettek hason a tüskés akácfasor szélére. Amit kaptunk akkor! A bordámat, a fejemet rugdosták. Két hétig nyomtam az ágyat. A beteg kislányomat a tolókocsiba nem bírtam beleemelni.”

Apa és fia már lábadozóban a dücskő után

Szerinte a rendőrök „huncutok voltak”, mert lepucoltak vagy ötven kiló gallyat, és azt is berakták a Mercedes buszuk hátuljába a dücskővel együtt bűnjelként. Lehet benne valami, mert a rendőrök közötti rádióforgalmazás egy részlete így szól: „Hát, egyelőre ott van az a két ember bilincsben. Egyelőre nem találtunk még semmit, hogy mit csináltak. Majd körbenézünk, meghallgatjuk őket vagy kétszer, és hátha elmondják, mit akartak.” Alaposan meghallgatták őket.

„Még le is 72 óráztak minket, pedig kék-zöldre összetörték az oldalbordáimat. Ott is volt tárgyalás, tíz-tízezer forint büntetést kaptunk a fáért.”

Ők viszont feljelentették a bántalmazóikat az ügyészségen, vittek látleletet, fényképeket. Ez 2021. március 2-án volt, azóta sem történt semmi az eljárásban.

Aztán tavaly nyáron egy Nagycserkeszen belüli balra kanyarodás után kiszálltak a bolt előtt, és – a kocsiban ülő Kóka és felesége által is detektáltan – utánuk kanyarodott a közvetlenül mögöttük jövő rendőrautó. A rendőrök mondták nekik, hogy mivel nem adtak elsőbbséget a velük szemből jövő (és továbbhajtó) kocsinak, megbüntetik őket. Sőt Kóka hagyja ott az autót (amivel Nyíregyházára mentek az ott tanuló alsós unokájukért az iskolába), mert elő is állítják.

Kókáék szerint sem dudálás, sem fékezés nem volt, nem követtek el szabálysértést. Hiába, a rendőrségen mindjárt meg is hozták a határozatot: húszezer forint és jogosítványbevonás nyolc hónapra.

Ezt aztán a Helsinki Bizottságnak a bírósági felülvizsgálatot vivő ügyvédje, Bieber Ivóna érthetően kifogásolta később, a tárgyaláson, hiszen semmilyen ütközés, baleset nem történt. De nem ez volt az ügyvéd fő csapásiránya, hanem az, hogy nem folytatták le az eljárást (a kocsiban ülő feleséget meg sem hallgatták), és az előállításnak, vagyis a személyes szabadság korlátozásának az indoklása is hiányzott.

„Nagyon meg akarták bírságolni – mondja. – Ilyen súlyos eltiltást ittas vezetésért szabnak ki. Azonnali eljárást akkor szoktak lefolytatni, ha súlyos a szabálysértés, és nincs vita, minden bizonyíték rendelkezésre áll, és egyértelműek. Az előállítás súlyos jogkorlátozás, hiszen ilyenkor bezárnak valakit a fogdába, ezért megalapozottnak kell lennie. Itt azonban a rendőrség nyomásgyakorló és büntetési eszközként tekint rá, és úgy alkalmazzák, ami egyértelműen törvénysértő gyakorlat” – foglalta össze Bieber Ivóna.

Egy parasztpolgár hétköznapjai

Sok a kivágott fa Nádasibokorban, az errefelé gyakori tanyabokrok egyikében. Ezeket a lakóik falunak nevezik, de a legtöbb ház egymástól viszonylag távol van, és még utcanevek sincsenek. A hepehupás földutak mellett egy-egy ritkásan álló lámpa mutatja csak a civilizáció sűrűsödését. Nem cigánytelepek, magyarok is laknak itt, és bár nem putrik, de a legtöbb ház nagyon rossz állapotú. Kevés annyira megépített, karbantartott van közöttük, mint Kóka Józsefé.

Aki itt is született, „meg ide fektettem. Itt vásároltam a gyerekeimnek.” 43 éves, most jön az ötödik unokája.

Ahogy mesél magáról, kiderül, hogy a viszonylagos jómódban is megmutatkozó parasztpolgárosodásának voltak családi előzményei. „Tizenegy éves korom óta nagyapám belém nevelte a jószágtartást. Kár, hogy annak idején nem hallgattam rá, hogy kisfiam, földeket vegyél, mert meglátod, hogy negyvenéves korodban jól fogsz járni. Inkább lovakat adtam-vettem, abból kerestem a pénzt.”

Megélt belőle, és eljárt napszámba is. „Magyarbokorban van egy nagyon jó gazdag ember, egy úriember, rengeteg száz hektár földön gazdálkodik. Én meg a feleségem 15-16 évesen őnála kezdtünk. Csemegekukoricába, burgonyába jártunk napszámba kapálni, ültetni. Megtanította nekünk, hogy kell szedni, termelni a Swiftet, a Top Gunt, a Tigert, minden dinnyét, amit ültetett.”

Huszonéves kora óta földeket is bérel, 17 éve dinnyézik rajtuk. Letette az aranykalászosgazda-vizsgát, hét éve marhákat is tart. Most csak egy legelészik kint a borjával.

Sok cigány gazdálkodik erre, meséli, „többet is csinálnánk, de nem adnak földet”. Nagy a harc a bérelhető földekért. „Nem is a tíz ujjamon, az öt ujjamon meg tudom számolni, melyik az a jó magyar ember, aki azt mondja, hogy gyere, adok egy hektárt, te bolond cigány, ha annyira akarod, hogy te is boldoguljál.”

„Nekem reggel ugye ott a jószág, itt van Jancsika, akit vinni kell iskolába. Van sokszor, hogy hívogatnak a barátok, Józsi, gyere, vezetni kell Pestre, kell ide menni, pakolni kell, föl kéne fűrészelni a fát, ki kéne tisztítani a kazánt.” 25-30 ezer a napszám, de van olyan meló, amiért ötvenet is megadnak.

József és Ilonka, a felesége

Ahogy jön a március, már nem tud menni. A melegágyakat behúzzák fóliával, alájuk a dinnyetálcák a palántákkal, két hektárra való. „Most szeretnénk többet ültetni, de az a dohánytermelő úriember, a Jani bácsi, aki bérbe ad nekem, mondta, hogy megpróbál, de szerinte csak annyit fog tudni adni, amit minden évben ad.” Földet venni nem lehet, „annak adják el, akinek már van több, nem a kisebb gazdáknak”.

A dinnye megy felvásárlóknak: „Őstermelőire, adószám-személyi igazolvány-lakcímkártyára fizetnek húsz-harminc napra. A két kilótól nyolc-tíz kilósig dinnyét bepakoljuk a kamionba, a többit, a darabos dinnyét hordjuk a nagybani piacra. Akkor fenn vagyunk éjfélig, beládázunk, és minden hajnalban megyünk. Zöldségeseknek, viszonteladóknak adjuk el, nagyon nagy ismeretség van. Olyankor még eljárok Debrecenbe is a fiammal csemegekukoricát vásárolni mellé, meg ami van, ládás paradicsomot, sárgabarackot, visszük a dinnyével. Ládánként van rajta ötszáz–ezer forint.”

Mindig jár az esze valamin: folytatni akarja a kislány betegsége miatt (akit tavaly elvesztettek) abbahagyott németországi lomizást úgy, hogy már nem csak leadja egyben hat-nyolcszázezerért a behozott használt cikkeket, hanem a tiszavasvári út mellett kialakítana egy elárusítóhelyet is maguknak. „Jobban megéri, mint akármilyen munkahelyre elmenjen az ember dolgozni. De ezt is csak addig tudom csinálni, míg a dinnye be nem jön. Mert ha a dinnyeszezont kihagyjuk egy nyáron, akkor nincs az a kis öt-hatmillió félretéve, amiből télen élünk.” A fia egy vágóhídon dolgozik.

Hollandiába is tervez menni, „onnan akarunk hozni most nagyon jó csikókat. A betörését, a betanítását én csinálom. Aztán el lehet adni őket gazdag oláh cigányoknak. Ezek igazi, úri oláh cigányok.”

Romániából diót hozattak. „Muszáj valamibe rakjak egymilliót, másfél milliót, amiből visszaveszek kétmilliót. Forgatni kell.” Nem tanfolyamon tanulta a vállalkozókedvű emberek alapállását.

Szavazni nem jár.

Itt csak kisebb dücskők lehetnek

Az iskola

Nagycserkeszen egy általános iskola van. Az elvándorlás már az óvodai beíratásnál kezdődik – írta egy tavalyi pályázatában az iskola egyik tanára –, így „meghatározóvá válik a hátrányos helyzetű gyerekek koncentrált jelenléte az iskolában. (…) A településen élők igen súlyos anyagi és szociális problémákkal küzdenek, mely meghatározó tényező a gyerekek iskolai munkájára.”

A tanulók 85 százaléka rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult. A mindössze 107 fős iskolában 82 gyerek (a 79 százalékuk) halmozottan hátrányos, hat pedig hátrányos helyzetű. Az iskola ugyan működteti az IPR-t, a még a szoclib kormányzás alatt bevezetett és normatívával ellátott Integrált Pedagógiai Rendszert, de az iskola valószínűleg szinte már csak cigány gyerekeket oktat. Nyíregyháza csak tizenöt kilométerre van, de az ottani Huszár-telep deszegregálásának bíróságig eljutó elszabotálása mutatja, hogy a város agglomerációjának cigány iskoláiból a tanulók buszoztatására nem lehet nagy hajlandóság.

Pedig ezt a régiót különösen jellemzi a korai iskolaelhagyás, ami aztán megnehezíti a munkaerőpiacon való megkapaszkodást. És onnantól könnyen jön a dücskő.

Magyarországon az oktatásból idő előtt kikerülők aránya a 2010-es 10,8 százalékról 2022-re 12,4 százalékra emelkedett. Eközben az Európai Unióban egyre alacsonyabb a korai iskolaelhagyó 18–24 évesek aránya: a 2010-es 13,8 százalékról 2022-re 9,6 százalékra csökkent az átlag, 18 tagállamban pedig már kilenc százalék alatt van. Csak Spanyolországban és Romániában rosszabb a helyzet a miénknél.

Magyarországon a Nagycserkeszt is magába foglaló Észak-Alföld régióban a második legrosszabb ez a mutató: 16,9 százalék. Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon 6,1 százalék, a legrosszabb helyzetű Észak-Magyarország régióban 23,6.

József úgy döntött, unokáját már a fehérember-iskolában akarja látni.

„Ez a kis Jancsikám, Nyíregyházára jár a Gárdonyiba, nem ide, Cserkeszre, hiába közel van. A feleségemmel még ide jártunk. Kimentünk ide a buszmegállóba, felültünk a buszra negyed hatkor, délután fél kettőkor itthon voltunk. 6-kor föl kellett ülni, mert az első óránkra bent kellett lenni hét-negyed nyolcra. Vagy gyalog mentünk, vagy esetleg valaki felvitt minket lovas kocsival vagy kerékpárral.

Abban az időben járt ide mondjuk száz cigány, ugyanúgy járt száz magyar. De most úgy el van hanyagolva ez a Cserkesz, hogy mind csak cigány gyerek jár ide. Cikizéstől kezdve csúnya beszéd, minden megy az iskolába, ezért nem engedjük Jancsikát, hogy ide járjon, mert nagyon rossz iskola.”

Defund the Police! Vagy csak a körzeti megbízottat?

A George Floyd meggyilkolása után beindult Black Lives Matter mozgalomnak hamar kialakult egy ága, amelyik azt követelte, hogy szűnjön meg a rendőrség állami finanszírozása, és azt a – szerintük – etnikai alapú bűnüldözés helyett fordítsák oktatási és szociális programokra. Ezt jelentette a Defund the Police jelszó.

Amikor rákérdezek, kiderül, hogy József ismeri a Floyd-sztorit („az, akinek a rendőrgyilkosát megkéselték a börtönben”), de azért ennyire még nem gondolta túl/át az elmúlt tizenöt évét. Alapvetően személyes bosszúnak tartja, ami vele történik, bár szerinte sok cigány embert ér ilyen bánásmód.

Kutatások és cigány emberek ezreinek személyes tapasztalata is ezt mutatja.

2011 júliusában a Nógrád megyei Rimóc jegyzője kiszúrta, hogy 19-ből 18 helyszíni bírságot roma lakosokra vetett ki a rendőrség amiatt, hogy nem voltak kötelező kellékek (első, hátsó lámpa, csengő) a kerékpárjukon. Emiatt értesítette az akkor még létező Egyenlő Bánásmód Hatóságot, amely hivatalból vizsgálatot indított a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság ellen, hogy kiderítse, a rendőrség bírságolási gyakorlata megvalósítja-e a bőrszín és etnikai hovatartozás miatti közvetlen diszkriminációt a romákkal szemben.

Százötven szabálysértést néztek át. 2011 első kilenc hónapjában 36 esetben szabott ki bírságot a rendőrség a kötelező kerékpárkellékek hiánya miatt Rimócon. A Magyar Helsinki Bizottság derítette fel (a régióban jellemző roma nevek és a falu szegregátumába eső lakó- és tartózkodási helyek alapján), hogy míg a romák a falu lakosságának 25 százalékát tették ki, a kiszabott 36 bírságból 35 őket sújtotta, ráadásul számukra elég nagy összegekkel. Mielőtt az EBH határozatot hozott volna, a megyei rendőrkapitányság elismerte a diszkriminációt, és vállalta a gyakorlat megszüntetését, az ellenőrizhetőségét és a rendőrök antidiszkriminációs képzését.

Nem valószínű, hogy megkérdezett cserkeszi roma interjúalanyom ismerné a rimóci esetet, de a rendőrség biciklis módszerét igen.

„Aki szítja a tüzet, az a mezőőr, aki tényleg valótlan dolgokat is állít. De más ilyen problémák nincsenek.

A körzeti megbízott nem?

Az a baj, hogy ezek együtt vannak. És ez a Jani hergeli őket.

Rászálltak a cigányokra?

Van, akire igen, de nem a cigányságra.

Magyarokat is piszkál?

Hát azt nem nagyon. Jön a közmunkás dolgozni, a cigány ember vagy asszony, nincs a biciklin lámpa meg csengő, és akkor megbüntetik húszezerre. Jön a magyar néni bevásárolni, ugyanúgy nincs semmi a biciklijén, de neki csak: csókolom.

Hát akkor van valami igazsága a Kókának?

Valamennyi van, igen, de ő is tehet róla, hogy rá vannak szállva.”

Az etnikai profilalkotás gyakorlata (amikor az intézkedő rendőrök az etnikai vagy faji hovatartozás külső jegyei alapján határozzák meg, hogy kit igazoltatnak, vesznek őrizetbe, kivel szemben alkalmaznak valamilyen intézkedést), az előítéletes rendőri attitűd jogkorlátozó megnyilvánulásai és a rendszeres, diszkriminatív bírságolás tovább mélyíti a romák bizalomhiányát – írja a Helsinki Bizottság egy jelentésében a romákat érintő diszkriminációról a büntető igazságszolgáltatásban.

„A Nyíregyházi Rendőrkapitányságot úgy kell elképzelni, mint egy család. Egymásnak elmondják, hogy kint kivel van haragban, ez a szemét, mocsok cigány nem köszönt nekem, ezek elmondanak mindent, leadják egymás közt” – panaszkodik József.

Kéri, hogy írjam meg, milyen körülmények között tartják a kapitányságon az őrizeteseket. „Nem baj, ha nyomorék, ha beteg, akkor is teszik a piszok, a retek, a mocsok, a poloska közé. A falra rá van kenve az emberi ürülék, ott fogdáztatnak.”

„Nem adják meg a tiszteletet. A feleségem, a gyerekek előtt így f…szom meg úgy f…szom, meg cigányoznak. Mindegy, hogy egy gyerek, egy nő tanúként van-e bent, vagy bárhogy, nem tudnak olyan módon beszélni emberekkel, hogy ne sértsék meg őket.”

Facebook-poszt a Nagycserkeszi mindennapok nevű helyi oldalról

Szép estét mindenkinek! Az a személy, aki ma este ellopta a biciklimet a dohánybolt elől, holnap reggel hozza vissza, vagy megteszem a feljelentést! Amíg én késő estig dolgozok azért, hogy hétfőn reggel újra tudjam fogadni a vásárlókat, addig meglopnak!!!

Komment: Belátja a benzinkútkamera, ítélkezni nem akarok, se nevet mondani, mert most nekem is van elég vaj a fejemen, de privátba kereshetsz.


Az etnikai profilírozásnál és a bírságolásnál súlyosabb kérdés a bántalmazás hivatalos eljárásban tényállása, illetve a pandantja, a feljelentés, amivel a rendőrök szoktak élni: a hivatalos személy elleni erőszak. A két ügytípus homlokegyenest más utat jár be az igazságszolgáltatásban.

A bántalmazás hivatalos eljárásban történő feljelentéseknek átlagosan csak négy százaléka jutott el vádemelésig 2007–13 között. Ugyanakkor a hivatalos személy elleni erőszakok 76,6 százaléka, a feljelentések kétharmada végződik vádemeléssel.

„Ez már szinte nem is rendőrség, hanem egy bíróság – érzi a lényeget József. – Főleg amikor beviszik az embert, megcsapkodnak, hiába látta öt vagy tíz személy, akkor is azt fogják mondani, hogy nem bántalmazta senki. Mindent úgy papíroznak le, úgy oldanak meg.”

Ugyanakkor 2014 óta kevesebb etnikai profilalkotással kapcsolatos ügyről tudnak a nagyobb emberi jogi szervezetek, a romákat célzó rendőri vegzálás visszaszorult a 2010-es évek elejéhez képest. Persze, ahogy a Helsinki-jelentésben írják, a látencia is nagy lehet. Alig van helyi szinten működő emberi jogi szervezet (mint a régióban az egyszemélyes Glonczi László), visszatartó erő lehet a panasz- és bírósági eljárások elhúzódása (Kóka bántalmazás miatti feljelentésében lassan három éve nem történik semmi) és a hatóságokba vetett bizalom hiánya is. Sőt, a romák „már megszokták ezt a diszkriminatív gyakorlatot, természetesnek tartják, hogy állandóan vegzálják őket, hozzátartozik a mindennapi életükhöz” – mondta egy ügyvéd a már idézett jelentésben.

Kóka József nem szokta meg.

„Hogy mit szenvedtem ettől a három személytől, ettől a rendőrtől taknyos korom óta, nem is tudom elmondani. De nemcsak engem bántalmaztak, a sérelmek nemcsak engem értek, hanem a rokonságban is meg bent a faluban is. Elkövetünk bármilyen kis szabálysértést, ütik, verik a romákat. Sok ember szenved a rendőröktől.”

Igen, néha elborult az agya. „Hát ennek adódóan ültem is, meg isten tudja, hány millió forintot kifizettem pénzbüntetésekre.”

„Tizenöt éves koromtól szomorították az életemet. Nem vagyok bűnöző, sose senkit nem raboltam, senkit nem lőttem le. Senkinek a házából el nem vittem semmit. Annyi volt a bűnöm, hogy a lovaimnak egy fél szekér kukorica, hogy a beteg gyerekem melegben legyen. Annyi, hogy fát tulajdonítottam el a határból. Ez nem nagy bűncselekmény. Jó, szurkálásért is el voltam ítélve egyszer. Fiatal voltam, 18-20 éves, és egyszer volt nagy értékű lopásom is. Meggondolatlan voltam, mindenki fiatalon hibázik. Leültem öt év négy hónapot háromszor. Tudom, mi a börtön. Hát hiányzik ez nekem? Vagyok már olyan okos, olyan idős, tudom azt, hogy mivel jár az. De hogy állandóan harcoljak ezzel a három személlyel!”

Arrafelé is van egy kisebb földje

„Be kell állni a sorba”

Glonczi László, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnöke szerint Kóka ügye nem egyedi. „Sajnos ilyen eldugott helyeken a rendőri túlkapások mindenütt jelen vannak. Ők kerestek meg, mert már nem bírták azt, ami ott folyik. Megpróbáltam rendezni, viszonylag sikerült is – mondja a jogvédő, aki 2022-ben elnyerte a TASZ Szabad-díját. (Akkori interjúnkat vele itt érik el.) Józsefet összehozta a Helsinkivel, beszélt a nyíregyházi rendőrkapitánnyal is. „Ígéretet tett, hogy véget vet a túlkapásoknak, és nem fogják a cigányokat vegzálni. A cigányozást is megtorolja.”

Két, névtelenséget kérő roma megkérdezettünk inkább Józseftől, mint a rendőröktől várna visszafogottságot. „Őneki túl nagy a szája. Nem tud elengedni egy szavat sem, egyből veri magát. Egy időben rászálltak, igen, de ezt is magának alakította ki, akkora a szája. Aláírom, hogy volt olyan, hogy megtalálták őket, volt olyan, hogy beléje kötöttek, de ennek is volt már egy bizonyos előélete” – mondja egyikük.

Szerinte itt „ahhoz képest” nagyon korrektek a körzetiek. „A magam részéről nem látok fajgyűlöletet. Vannak, akikkel trógerek, mert azok is olyanok, de be kell állni a sorba, és viselkedni kell.” Szerinte „minden csak hozzáállás kérdése. Egy rendőrrel, hivatalos személlyel szemben, de nem csak avval, senkivel nem lehet csinálni, hogy szembeköpöm úgy, hogy a nyál folyik az arcán lefele, kiütöm a fogát, mert nő vagyok. És mit várok el, ha én így viselkedek, hogy szétszurkállak, meg így az anyádat, úgy az anyádat, ilyen trágár, csúnya beszédekkel?”

Tudják, hogy hol (volt/van) a helyük a cigányoknak, és hogy az övék talán már nem ott van. „Itt a magyarok hordják a romákat dolgozni. Ha akarok tőlük egy disznót venni, és ötödmagammal megyek, akkor nem fogja azt mondani a magyar, hogy csak te gyere, a többi maradjon kint. Gyertek be, fiúk, igyatok valamit, és akkor így. Na, próbálunk együttműködni a magyarokkal. Kivel jobban, kivel kevésbé jobban, de azért az egyetértés nagyjából megvan.”

Másikuk utal arra, hogy József szokott a tilosban is járni. „Itt arról van szó, hogy Jocó még a régi módban él, és azt hiszi, hogy neki mindent lehet. Megyen neki mindenkinek, és ide megy, oda megy. De most nem az a világ van, hogy azt csinálok, amit én akarok, aztán ha megfognak, megfognak, ha nem fognak, nem fognak.”

De azért nem teljes az áldozathibáztatás. „Ezen a környéken nagyon nagy gondok nincsenek az emberekkel. Inkább az a problémás család. Bár a mezőőr, az szerintem fajgyűlölő, igen, mert az beleköt bárkibe, meg öntörvényt akar. Ő az egyedüli ember, akivel a cigányság nehezebben tudna szót érteni.”

„Gyerekkorunkban nem voltak ilyen nagy szigorúak, hogy felveszünk egy gallyat, és már elvisznek. Összeszedtük, meg mehettünk tarlózni, mezgerélni, meg amit lehetett itt falun meg a határban” – érzékelteti József az illegális fagyűjtéshez való, nem feltétlenül jogkövető viszonyát.

De ezt nem érzi egyensúlyban azzal, hogy „a rendőrök szemében az ember bűnöző”, és különösen zavarja a tisztelet vagy legalább a semleges beszédmód hiánya: „Leocsmányolnak minket a földig.” Sértegetésért persze ő sem megy a szomszédba. És ment/megy a játék kölcsönösen, hogy ki mit tud bizonyítani, de igazából mind piti ügyekben. Ebben sokszor veszít, de most az utolsó szabálysértési esetnél a Helsinki segítségével szakaszgyőzelmet aratott.

A magyarokkal való együttélése, úgy tűnik, problémamentesebb. Kereskedő, gazdálkodó és alkalmi munkás tevékenysége miatt sűrűn és sokszor kapcsolódik hozzájuk, ha munkát még nem is ad nekik. A rendőri bánásmódot ezért is – és nem csak magára nézve – sérelmezi: „Minden rendőr tudja, hogy nyáron mennyit dolgoznak a cigányok.”

Hogy megfelelő szolgáltatást nyújt-e a rendőrség a romákkal kapcsolatban, vagy még mindig intézményi rasszizmus jellemzi a szervezetet, az a belső intézményi változások mellett attól függ majd, hogy hol, a társadalomnak milyen helyén szeretné őket látni a többség. Kint a telepen, segélyért és közmunkáért kuncsorogva, vagy a gazdaságban segédmunkásként, ami munkaerőhiányos időkben nem is jelent nagyon gyenge pozíciókat, vagy akár versenyhelyzetben, közelítve a helyi elithez.

Az etnikai határépítés persze marad, új formái most alakulnak. A rendőrségnél is.