"Mindennap öt kiskorú lány szül gyereket"

Your browser doesn’t support HTML5

Közgazdásznak tanult, de már közben rájött, hogy a valóság jobban érdekli. Hátrányos helyzetű gyerekeknek, családoknak segít 1985 óta. Úgy alakult, hogy férjével egy roma kisfiút fogadtak örökbe és neveltek fel. Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak egyik igazgatója a vendégünk.
Szerinte a nevelőszülői hivatás az érzelmi rugalmasság és érzelmi intelligencia csúcsa. „Minden tiszteletem azoké a nevelőszülőké, akik beletanulnak ebbe a befogadásba-elengedésbe. Sok nevelőszülővel találkozom, és vannak nevelőszüleink, akik már többször adtak örökbe olyan gyereket, akit előtte egy-két évig neveltek. Azt gondolom, hogy óriási tapasztalatra és gyakorlatra meg jó értelemben vett rutinra tettek szert. Bámulatos, hogy tudják közvetíteni ezt a gyerekek felé. Mindegyik gyerekbe beleszakad a szívük. Az is teljesen biztos, hogy ezt nem lehet érzelmi sérülés nélkül végigcsinálni, de megtanulták, mert a gyerek érdekét tartják szem előtt. Azt, hogy ez a gyerek valakinek az egyetlen kincse lesz, és hogy ez felbecsülhetetlen érték” – mondja a nevelőszülői hivatásról az SOS Gyermekfalvak minőségirányítási igazgatója.​

Van bármilyen észrevétele a cikkel kapcsolatban?
Mondja el véleményét a Szabad Európáról ebben a rövid kérdőívben: https://bit.ly/szabadeuropa-kerdoiv
Köszönjük!