Szombathely elfeledett épületei – Az Export Malom, ahonnan fél Európába ment a liszt

Az Export Malom, ahonnan fél Európába ment a liszt

Az 1906-ban alapított Export Malomipari Rt. a korszak egyik legnagyobb szombathelyi vállalata volt. A helyi védelem alatt álló komplexum egy 2001-es rendelet alapján országosan is jegyzett agráripari emlék a mostani Vasút utca és Söptei út közötti területen.

A Pesti Hírlap egy 1928-as beszámolója szerint a részvénytársaság Szombathely akkor már legjelentősebb vállalata volt, de országos viszonylatban is azok közé tartozott. Ez jelentette a cég számára az arany korszakot.

Az Export Malom 1906 és 1907 között épült Rauscher Miksa és Volkmar Vilmos tervei alapján

Akkori teljesítménye napi tíz vagon gabona volt, elismert gyártmányainak óriási külföldi kereslete bizonyította a malom nemzetközi versenyképességét.

Legjobb terméke a búza-, a rozs-, valamint az árpagyöngyőrleménye volt

1940-ben a hazai export malmok szindikátusa megszűnt, az export irányítása teljes mértékben a kormányzat kezébe került. A malmok beleszólása a kivitelbe minimalizálódott. A vállalkozás lassú hanyatlásba kezdett, amit aztán 1943 után a 2. világháború, majd az „új világ” teljesen tönkretett.

A monumentális telephely néhány évig üresen állt, majd egy 1950-es átépítést követően itt kezdte meg működését az állami Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat.

Az új, kommunista rendszer 1951. január 28-án adta át használatra a felújított egykori Export Malmot

A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Csemicki József elvtárs, az élelmezési minisztérium malomipari főosztályának vezetője is, aki elmondta, hogy a kapitalisták körülbelül húsz évvel ezelőtt leszerelték ezt a szombathelyi komplexumot (minimum 12 évet tévedett!), mert az üzemben tartása nem biztosított elegendő profitot.

„Népi demokratikus kormányzatunk azonban most 2 millió 830 ezer forint beruházással átépíttette, korszerűsíttette ezt a malmot. Kormányzatunknak ez az intézkedése is azt bizonyítja, hogy országunkban az építkezéseket ma már nem a profittól, hanem a dolgozók szükségleteitől teszik függővé, és a beruházásokat a legszükségesebb építkezésekre fordítjuk” – mondta.

A korszerűsített műmalmot a szombathelyi dolgozók nevében Pálfi Kálmán elvtárs vette át. A malom akkori napi kapacitása hat vagon őrlemény volt, ami még a korszerűsítés és a három műszakos munkarend bevezetése ellenére is elmaradt az egykori Export Malomipari Rt. legjobb éveinek teljesítményétől.

A rendszerváltást követően a vállalatot 1993-ban privatizálták. Előbb a frissen alakult Vasi Gabona Rt. tulajdonába került, aki gyorsan továbbadta 1996-ban a győri székhelyű Pannon-Gabona Rt.-nek, majd a Pannon Gabona Rt. összeolvadt másik két céggel, így a tulajdonos neve Pannonmill Zrt.-vé változott, ami azóta már Goodmills Magyarország Zrt.-vé avanzsálódott.

Időközben az őrlés leállt, raktározásra még egy ideig használták. A telephely jelenleg azonban már üresnek, elhagyatottnak és kihasználatlannak tűnik.