Orbán Viktor vejének érdekeltségébe került a Gellért Szálló

Tiborcz István, Orbán Viktor veje az új Országgyűlés alakuló ülésén 2022. május 16-án

Tiborcz István cége, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. december közepén megvette Jellinek Dánieltől a Geraldton Invest Zrt.-t. A 444 azt írta, hogy az utóbbi céghez tartozik egyebek között például a székesfehérvári Alba Plaza. A szemlézett cikkre reagált az Indotek Group, közleményükből az derül ki, hogy az ügylet csak a Gellért Szálló adásvételét érinti.

A 444 azt írta, hogy Orbán Viktor veje és Jellinek Dániel megegyezett a Geraldtonról, üzlettársakká váltak, közösen osztoznak a GSZ-Monument Kft.-n, amelyhez olyan bevásárlóközpontok tartoznak, mint Budapesten a Duna és a Corvin Plaza, valamint a Győr Plaza és a Miskolc Plaza. De ide tartozik a K TRADING Energia Kft. áramkereskedő cég is, amelynek árbevétele 2021-ben egymilliárd forint volt.

A cikkre reagálva állásfoglalást küldött szerkesztőségünknek az Indotek Group, ebből és a mellékelt cégadatokból viszont az derül ki, hogy Jellinek Dániel eladta ugyan az egyik cégét Tiborcz Istvánnak, de kiszervezte belőle más érdekeltségeit, az ügylet tehát csak a Gellért Szálló már korábban bejelentett adásvételét érinti, a kiszervezett ingatlanok, cégek továbbra is Jellinek Dániel érdekeltségéhez tartoznak.

Az Indotek Group állásfoglalását a cég kérésére változtatás nélkül közöljük:

„A Geraldton Invest Zrt. értékesítése a Gellért Szálló eladásához kötődik, a tranzakciónak nem része más ingatlanelem. A GSZ-Monument Kft. – amelynek leányvállalatai tulajdonolják a Duna Plazát, a Corvin Plazát, a Győr Plazát és a Miskolc Plazát, valamint a K TRADING Energia Kft.-t – ugyanis cégjogi változások keretében kivásárlásra került a Geraldton Invest Zrt.-ből a Lindewitt Magántőkealap által, amely egy, az Indotek Group által kezelt és tulajdonolt magántőkealap. Az Alba Bevásárlóközpont ugyancsak már korábban átkerült a szintén az Indotek Group érdekeltségébe tartozó Propertygenix Kft.-be, így a cikkben említett ingatlanelemek és a K TRADING Energia Kft. továbbra is kizárólag az Indotek Group tulajdonát képezi.”

A hírportál megkérdezte Tiborcz István cégétől, a BDPST Grouptól, milyen forrásból finanszírozták a decemberi plázavásárlásokat. A cég üzleti titokra hivatkozva annyit közölt, hogy saját forrásból, illetve banki finanszírozásból biztosították az akvizíciókhoz szükséges pénzt.

Ehhez kapcsolódóan: A repülőtér tervezett visszavásárlása kapcsán kapott másfél milliárdos állami megbízást egy Tiborcz-közeli cég