Biden-kabinet: rájuk érdemes majd figyelni Európából is

Joe Biden megválasztott amerikai elnök az őt támogató politikusokkal

Összeszedtük, kik azok a leendő Biden-kormányban, akik az olyan, egész világot meghatározó kérdésekben dönthetnek, mint Amerika Kínához fűződő kapcsolata, a klímavédelem, vagy az Egyesült Államok katonai stratégiája.

Meghatározó döntés egy beiktatás előtt álló amerikai elnök számára, hogy kiket választ be a kabinetjébe, valamint kiket vesz maga mellé, hogy segítsék a munkáját a Fehér Házban. Barack Obama korábbi elnök hosszan ír róla a nemrég megjelent életrajzi könyvében, hogy milyen nehézségekkel kerül szembe a leendő elnök, amikor össze kell állítani a csapatát. A nyomás hatalmas, hiszen a világ vezető katonai és gazdasági hatalmának az igazgatásában egy pillanatnyi döccenő sem lehet, tehát olyan embereket kell összeválogatnia, akikkel eskütétele, január 20-án rögtön belekezdhet a munkába.

Nagyítóval fogják vizsgálni Biden döntéseit a republikánusok

Bár korábban az volt a jellemző, hogy a szenátus pártállástól függetlenül az elnökre bízta, hogy kivel akar együtt dolgozni, az utóbbi idők polarizált amerikai politikai életében bevett stratégia lett főleg a republikánus oldalon, hogy nagyítóval vizsgálják a másik tábor minden személyi döntését, megpróbálnak előásni olyan kínos ügyeket a jelöltekkel kapcsolatban, amiket utána rásüthetnek a teljes demokrata pártra.

Joe Biden ezek mellett még arra is ígéretet tett, hogy olyan kabinetet fog összeállítani, amely tükrözi az Egyesült Államok sokszínű társadalmát, ez az ambiciózus cél is szúrhatja egyes republikánusok szemét, akik nem feltétlenül örülnének például egy bevándorlónak a nemzetbiztonság élén.

Mit számít, hogy kik vannak az amerikai kormányban?

De miért fontos egyáltalán sok ezer kilométerrel arrébb, itt Magyarországon, hogy kik alkotják majd az Egyesült Államok kormányát? Joe Biden ígéretet tett rá, hogy a Trump-kormány visszahúzódó külpolitikája után, az ő elnöksége alatt az Egyesült Államok ismét aktív szerepet fog vállalni a nemzetközi politikában, és erősíteni fogja a kapcsolatokat az olyan szövetségesekkel, mint az Európai Unió.

Az elnök tanácsadóinak és közvetlen munkatársainak nagy befolyása lehet egy-egy ügyben, sokat számít, hogy hogyan tálalnak egy problémát az elnöknek, milyen prioritásokat állítanak föl. Jó példa erre a Trump-kormány nemrég leköszönő magyarországi nagykövete, David B. Cornstein, aki számos kritikát kapott azért, mert a személyes preferenciái alapján akadályozta a diplomaták munkáját, és aktívan lobbizott Orbán Viktor mellett, akit vállaltan a barátjának nevezett.

De nem csak a külpolitikai személyi döntések hathatnak ki Európára. Az amerikai belpolitika közvetve is befolyásolja a világ többi részét, legitimációs alapot képezhet más kormányok számára az olyan kérdésekben, mint a klímavédelem (ez ölthet testet a „ha Amerika nem tesz érte, akkor mi sem” logikában).

Lássuk, kik lehetnek azok, akik meghatározzák a következő négy évet az Egyesült Államok kül- és belpolitikájában, ha a Szenátus is elfogadja majd a kinevezésüket.

Védelmi államtitkár: Lloyd Austin

Lloyd Austin

Lloyd Austin Barack Obama elnöksége alatt az Egyesült Államok közel-keleti katonai tevékenységét koordinálta. Ő lehet az ország történelmének első fekete védelmi minisztere. Lloyd 2016-ban nyugdíjba ment, és már több mint hét éve nincs aktív katonai szolgálatban, amely feltétele a tisztségnek, így a Kongresszus külön engedélye is szükséges lesz a kinevezéséhez.

Lloydnak komoly tapasztalata van a fegyveres erők stratégiáinak kidolgozásában, viszont a demokraták progresszívebb szárnya nincs elragadtatva tőle, főleg azért, mert a visszavonulása után olyan sokat kritizált cégeknél dolgozott, mint a Raytheon fegyvergyár.

Külkereskedelmi képviselő: Katherine Tai

Katherine Tai-nak nagy szerepe volt a képviselőház adóügyi bizottságának tagjaként abban, hogy a Trump-kormány alatt az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada között létrejött kereskedelmi egyezményben nagyobb szerepet kaptak a munkavállalók jogai.

Tai korábban már is dolgozott a külkereskedelmi képviseleten, 2011 és 2014 között a Kínával kötött egyezményekért volt felelős. Várhatóan a kínai gyökerekkel rendelkező, jogász végzettségű Tai, aki beszéli a mandarin nyelvet is, lesz a felelős a kereskedelmi kapcsolatokért a Kínai Népköztársasággal.

Egészségügyi és humán szolgáltatásokért felelős államtitkár: Xavier Becerra

Becerrának, aki jelenleg Kalifornia államügyésze, kulcsszerepe volt abban, hogy megvalósulhatott az Obama-féle egészségügyi reform. A reformot a republikánusok folyamatosan támadták, és el akarták törölni, ezért Becerrának egy egész sor ügyben kellett védenie a csomagot.

A végső támadást a legfelsőbb bíróságon indította nemrég a Trump-kormány, és a múlt hónapban tartott előzetes meghallgatáson is a leendő egészségügyi miniszter képviselte az Obamacare ügyét. Az Egyesült Államokban régóta vita tárgyát képezi a sokak szerint túlságosan drága, és a kevésbé tehetősek számára csak nehezen hozzáférhető egészségügy.

A nemzeti gazdasági tanács igazgatója: Brian Deese

Brian Deese

Deese az Obama-kormány igazi veteránja, akinek szerepe volt abban, hogy a kormány megmentette az amerikai autóipart a gazdasági világválság után. Ami talán európai szemmel még fontosabb, hogy részt vett a párizsi klímaalkuhoz történő csatlakozást megelőző tárgyalásokban is.

Donald Trump kilépett a klímaegyezményből, de Joe Biden azt ígérte, ismét belépteti az Egyesült Államokat a klímaváltozás lelassítását célzó alkuba. A klímavédelemi intézkedések kritikusai jellemzően azzal szoktak érvelni, hogy azok ártanak a gazdaságnak, így fontos lehet, hogy az Egyesült Államok gazdasági életének egy meghatározó szereplője elkötelezett a téma mellett.

Külügyminiszter: Antony Blinken

Antony Blinken

Blinken régóta dolgozik Biden külügyi tanácsadójaként és veterán diplomatának számít. Az apja, Donald Blinken 1994 és 1997 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. A CEU Open Society Archive (OSA) archívuma Donald Blinken és Antony Blinken magyar származású mostohaanyja, Vera Blinken nevét viseli.

A Blinkenről született portrék úgy írják le a diplomatát, mint aki alapvetően centrista állásponton van, de nem idegenkedik az intervencionalista politikától sem, többször sürgette az Egyesült Államokat, hogy lépjen közbe Szíriában és Líbiában. Magyar külpolitikai újságírók úgy vélekednek, hogy Blinken külügyminisztersége alatt több figyelmet fog kapni Magyarország az Egyesült Államokban.

ENSZ-nagykövet: Linda Thomas-Greenfield

Linda Thomas-Greenfield

Joe Biden Linda Thomas-Greenfieldet, egy igazi hivatásos diplomatát nevezett meg leendő ENSZ-nagykövetének. A leendő nagykövetnek elég határozott véleménye van arról, hogy milyen külpolitikát kell képviselnie az Egyesült Államoknak: „Amerika visszatér. A multilaterális politika visszatér. A diplomácia visszatér.” Diplomaták nyilvánosan és a színfalak mögött is üdvözölték a leendő nagykövet személyét.

A Trump-kormány több száz millió dollárnyi ENSZ-programot kaszált el, köztük békefenntartó missziókat, és az elnök kilépett olyan szervezetekből is, mint a WHO vagy a párizsi klímaegyezmény. A várakozások szerint a Biden-kormány ismét vezető szerepet akar majd vállalni az ENSZ-ben, és újra aktívan támogatni fogja a közös kezdeményezéseket.

Belbiztonsági államtitkár: Alejandro Mayorkas

Alejandro Mayorkas

A Trump-kormány egyik fő kampányígérete az volt 2016-ban, hogy szigorúbban fellép a bevándorlás ellen. A republikánusok sokat támadták az Obama-kormányt a bevándorló gyerekeket védő DACA program ellen, amelyet Mayorkas hozott tető alá még a bevándorlásügy élén.

Mayorkas lehetne az első latin-amerikai származású, és az első bevándorló belbiztonsági államtitkár, ha a Szenátus is jóváhagyja a jelölését. Utóbbi nem biztos, mivel a DACA miatt a republikánus oldalról Mayorkas nemkívánatos személy lehet a belbiztonság élén.

Klímaügyi elnöki megbízott: John Kerry

John Kerry

John Kerrynek, aki betöltötte már a külügyminiszter tisztségét is, meghatározó szerepe lehet abban, hogy az Egyesült Államok visszalépjen a párizsi klímaegyezménybe, ugyanis részt vett az eredeti csatlakozási folyamat lebonyolításában is.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!