Visszatekintő 2023: „Amikor erőt tud mutatni az ember a hatalommal szemben” – Sikeres tiltakozás Balatonhenyén

Lakossági fórum Balatonhenyén

Sorozatunkban arra kértük kollégáinkat, hogy válogassanak legfontosabb 2023-as cikkeikből, és írjanak hozzá bevezetőt vagy utóiratot, ha például az adott témában jelentős fejlemény történt az első megjelenés óta. Visszatekintő 2023: ez volt az év a Szabad Európa munkatársai szerint. Ez a cikk eredetileg 2023. április 6-án jelent meg.


Nem akarnak szállodát, forgalmas utat, nagyberuházást a csöndes zsákfalu, Balatonhenye lakói és nyaralótulajdonosai, ezért szinte egy emberként utasították el az önkormányzat tervét. A tiltakozók szerint a falu infrastruktúrája nem bírná el az önkormányzat eredeti terveiben foglalt fejlesztéseket, amik szerintük ráadásul tönkretennék a csöndes üdülőfalu hangulatát.

A kormány-közeli ingatlantulajdonosairól is híressé lett faluban indulatokkal teli lakossági fórum volt az önkormányzat településrendezési tervéről. Az egyeztetésről kétrészes videóriportban számoltunk be.

Az év közben alig több, mint százfős balatonfelvidéki településen, Balatonhenyén azért is aggódtak az önkormányzat tervei miatt, mert több kormány-közeli tulajdonosi hátterű ingatlan is van a faluban. Itt található többek között Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter (azóta visszafizetett) állami családtámogatással megvásárolt háza és egy több ezer négyzetméteres nagybirtok, ami a közelmúltig "baráti" tulajdonosok kezében volt, míg a közelmúltban Oszkó Péter üzletember (a Bajnai-kormány pénzügyminisztere) bejelentette, hogy az ő érdekeltsége az ingatlan.

Utóirat
Az önkormányzat – mostanra – módosított a tervein, és változtatási tilalmat rendelt el Balatonhenyén. Ez annyit jelent, hogy a tiltás megszüntetéséig nem lehet telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani. Közben a település alpolgármestere lemondott. A módosított rendezési terv a szakhatóságok elé került véleményezésre, ezt követően válik majd jogerőssé.

Az idei vita tárgya többek között egy új út és egy negyven üdülőházas fejlesztés volt. Az önkormányzat módosítási tervei által érintett egyik terület egy része a korábbi igazságügy-miniszter, Varga Judit volt férjének tulajdona. Magyar Péter a Szabad Európa megkeresésére azt mondta, jelenleg nem készül építkezni ott.