BUKAREST – Laura Voicila egy dél-romániai kisvárosban nőtt fel, ahol gyerekkorában rendszeresen hátrányok érték apja múltja miatt.
1949-ben, mikor a kommunista hatalom szorosabbra vonta a Közép-Európa feletti ellenőrzést, letartóztatták a 17 éves Nicolaie Voicilát, majd négy évnyi kényszermunkára ítélték „szocialista rend elleni összeesküvés” vádjával.
Bűne az volt, hogy csatlakozott egy irodalmi klubhoz, aminek tagjai a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette új kommunista rezsimről beszélve annak a reményüknek adtak hangot, hogy remélik az hamarosan eltűnik.
A középiskolás diák egyike volt annak a többezer embernek, akiket a kommunista hatalom bebörtönzött, vagy kényszermunkatáborba küldött a második világháború után. Az elítéltek bűne gyakran csupán annyi volt, hogy ellenérzésüket fejezték ki a kommunista rezsimmel szemben.
Noha nincs általánosan elfogadott szám, egy 2006-os tanulmány szerint a kommunista diktatúra alatt több mint 600 ezer embert ítélt el politikai bűnök miatt 1945 és 1989 között. Több ezren haltak bele a verésekbe, betegségbe, kimerültségbe, hidegbe, az élelem vagy a gyógyszerek hiányába.
A kommunizmus korai napjai
Andrei Muraru történész, Klaus Johannis elnök tanácsadója azt mondta az RFE/RL-nek, hogy az ötvenes évek elején mintegy százezer elítéltet küldtek a 70 kilométer hosszú Duna–Fekete-tenger csatorna építésére. A Dunát és a Fekete-tengert összekötő vízifolyosót „Halálcsatornának” is nevezték.
Voicilát is odaküldték, ahol nehéz köveket kellett pakolnia, mielőtt egy kaszinó felújításához irányították volna a közeli Konstancába. A kaszinó szecessziós műemlék épületét a háború során ugyanis a németek lebombázták.
Szabadon engedése után nem sokat beszélt a kényszermunka alatt átélt élményeiről Voicila – egyenesen megtiltották neki, hogy a börtönévekről beszéljen. Még Nicolae Ceausescu 1989-es halála után sem mert beszélni az átélt nehéz évekről.
Azt viszont elmesélte családjának, hogy a politikai elítéltek kisebb feljegyzéseket írtak, amiket beépítettek a kaszinó falaiba.
„Gyerekkoromban apa azt mondta nekünk: amikor majd felújítják a kaszinót, menj oda és keresd meg a dokumentumokat”, mondta Laura Voicila az RFE/RL-nek.
„A kommunizmus alatt nagyon halkan lehetett csak megvitatni bármit, nyilvánosan pedig még úgy sem”, mondta. „Apa a Szabad Európát hallgatta és én pedig mindig azt kérdeztem tőle »apa, mint mondanak Németországban?« (A Szabad Európa központja 1950 és 1995 között Münchenben volt) Még a csilingelésre is emlékszem (a híreket kísérő szignál).
A titkos feljegyzés
A gorgotai iskolában Laurának kiemelkedően jó jegyei voltak, de apja múltja miatt hátrányok érték.
„A tanár azt mondta »te lennél az osztályelső, de nem engedhetjük, hogy az legyél«. Apám pedig azt mondta, hogy tanuljak, és hagyjam el az országot, ha azt szeretném, hogy legyen esélyem ebben az életben”
Laurának csak egy régi emlék volt az elrejtett feljegyzésekről szóló történet, egészen idén májusig.
Akkor ugyanis anyja hívta, mert a hírekben látta, hogy a kaszinó felújítása során találtak egy, az elítéltek által aláírt darab papírt a falba rejtve.
„Amikor anyukám hallotta, hogy találtak egy feljegyzést, azt mondta. »menj oda, és nézd meg«. Eleredtek a könnyei. Erkölcsi elégtétel volt neki ez a pillanat (majdnem 70 év után). Emberek a saját szemükkel látták a papírt, mindenki számára kiderült, hogy az tényleg létezik” mondta az RFE/RL-nek.
Amikor május közepén Románia feloldotta a koronavírus miatti vészhelyzetet, Laura Apollon Cristodulóval együtt Konstancába ment, hogy saját szemével láthassa a papírt. Apollon Cristodulo édesapja Ion Cristodulo építész volt, aki politikai elítéltként a kaszinó felújítását irányította.
A feljegyzés – egy cementeszsákból kitépett papírlap, amire faszénnel 17 politikai elítélt nevét, és az 1951. december 31-i dátumot írták fel – nem jelentene sokat önmagában, ám létrejöttének rettenetes körülményei történelmi jelentőséget adnak neki.
„Galacsinná gyűrve találta meg egy munkás, miközben régi ólomüveg maradványokat keresett. Egyből érezte, hogy valami különlegeset talált”, mondta Apollon Cristodulo.
„Csoda, hogy ezt a feljegyzést megtalálták”, mondta. „Írtam már a kaszinóban elrejtett feljegyzésekről évekkel ezelőtt, de senki nem hitt nekem. Azt hitték csak egy legenda. De most minden, amit leírtam, valósággá vált.”
Cristodulo apja 1991-ben halt meg 66 évesen, egészsége végletesen leromlott a büntetése alatti kemény években.
„A szíve, a mája, a tüdeje is tönkrement. A negyedik szívrohama vitte el”, mondta Cristodulo az RFE/RL-nek.
Románia politikai börtönei
Muraru, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet korábbi igazgatója indította az első eljárásokat a volt kommunista börtönparancsnokok ellen Romániában.
Alexandru Visinescut, aki a hírhedt Râmnicu Sărat börtönt vezette, 20 év börtönre ítélték, 2016-ban 12 bebörtönzött halálért találták felelősnek. Egy évvel később Ioan Ficior szintén 20 évet kapott emberiesség elleni bűncselekményekért 103 ember halálában játszott szerepet a Periprava munkatáborban. Visinescu és Ficior is a börtönben haltak meg.
Muraru azt mondta, már a maga tény, hogy a fogvatartottak képesek voltak megírni egy ilyen feljegyzést, figyelemre méltó.
„Ez egy ritka bizonyíték, mert a fogvatartottaknak nem volt hozzáférése papírhoz vagy ceruzához… de a kaszinóban lazább volt a fegyelem, jelen voltak átlagos munkások is, és emberségesebb figurák, akik adtak a fogvatartottaknak valamit, amivel írni tudtak, lehetővé tették, hogy ezt a darab papírt elrejtsék, és beépítsék a falba”, mondta az RFE/RL-nek.
„Évtizedekbe telt, mire a kommunizmusnak ez a nyomasztó emléke végre a helyére került”, tette hozzá.
Alexandra Toader, az intézet jelenlegi igazgatója azt mondja „70 év elteltével végre tárgyi bizonyítékunk is van arról, mi történt a kaszinóban”.
Azt mondja, a Securitate 1986-ban ásatásokat végzett a kaszinóban, és könnyen előfordulhat, hogy akkor rábukkantak több dokumentumra is, amit aztán archiváltak. Ezt Cristodulo is valószínűnek tartja.
„26 folyókilométernyi Securitate archívumunk van, tengernyi dokumentum, de nem vagyok benne biztos, hogy az digitalizálva, vagy archiválva van-e”, mondta Toader az RFE/RL-nek.
Az intézet szervez egy kiállítást a kaszinóban kizárólag erre az epizódra koncentrálva. „Remélhetőleg még több tárgyi emléket be tudunk majd mutatni, családoknak írt leveket, eszközöket, amiket használtak”, mondta.
Kutatók mintegy száz fogvatartott éltrajzi adatai után nyomoznak, igyekeznek feltárni, mi történt velük.
„Az ott fogvatartottak többnyire apróságok miatt került a kaszinóba, és éveket töltöttek kényszermunkával, függetlenül attól hány évesek voltak”, mondta Toader. „Ürügy volt arra, hogy megszabaduljanak »a nép ellenségeitől«”.
Cristodulo azt mondta az az RFE/RL-nek, hogy a Duna–Fekete-tenger csatornával kapcsolatos dokumentumok még mindig titkosítva vannak.
„100.000 embert vittek oda kényszermunkára… a dokumentumok titkosítását fel kell oldani”, mondta.
Durva körülmények
Nicolaie Voicila, aki 1999-ben 66 éves korában halt meg, arról álmodozott, hogy építész lesz, de a kommunisták nem engedték, hogy befejezze tanulmányait. Almérnök lett végül, és egy cementgyárban dolgozott, ahol mindvégig az a munka inspirálta, amit a kaszinóban látott az építészektől.
De a börtönévek örökre traumatizálták.
„Nem beszélhetett a börtönévekről, nem is írhatta le, mi történt vele, ő pedig attól félt, hogy eljönnek érte, nem bízott senkiben. Attól tartott, hogy akár ha a szomszéd is rájön a múltjára, újra bajba kerülhet”, mondta Laura Voicila.
Azt is elmondta nekünk, hogy amikor a csatornán dolgozott, a fogvatartottakat megverték „és másokat arra kényszerítettek, hogy ürüléket egyenek”, mondta.
„A fogvatartottaknak köveket kellett cipelniük, 30-40 centiméteres pallókon a csatorna felett, terméskővel megrakott talicskákkal kellett átkelniük. És ha egy fogvatartott leesett, senki nem törődött azzal, hogy megmentse”, mondta Laura Voicila.
„Rengeteg emberi csontot rejt a csatorna”, tette hozzá.
Muraru pedig azt meséli „román Szibériaként” is emlegetik a helyet.
Csalódás
A kommunizmus összeomlása ugyanakkor nem hozta el azokat a változásokat, melyeket Nicolaie Voicila és sokan mások annyira vártak.
„Hamar rájött, hogy a régi kommunisták kerültek hatalomra, és elvesztette a reményt, hogy valaha megéli az igazi demokráciát”, mondja a 42 éves Laura Voicila, aki egy családi zöldség- és gyümölcskereskedést vezet.
„Látta, amint bányászok rátámadnak a kormányellenes tüntetőkre 1990-ben, és azt mondta: »Látod? Embereket vernek és ölnek meg. Ezek ugyanazok.«”
Ezt az érzést Paul Andreescu is osztja, aki a Konstancában, politikai okok miatt bebörtönzöttek egyesületét vezeti.
Andreescu öt évig volt börtönben, mert egy olyan ifjúsági szervezethez csatlakozott, ami egy oroszoktól és az orosz követelésektől mentes Romániát akart, elutasították például az orosz nyelv kötelező oktatását is.
„Szabadok vagyunk, de messze vagyunk attól, amit 1989-ben szerettünk volna”.
„Nagyon fontos, hogy előkerült ez a tárgyi bizonyíték, még akkor is ha csupán néhány nevet tartalmaz. Megmutatja a román nép történelmének csúf szakaszát, amikor emberek szörnyű körülmények között végeztek kényszermunkát” Andreescu azt is hozzáteszi: vannak tanúk, még akkor is, ha betemetve a falakba.”
Figyelmeztetés
Toader azt mondja, fontos, hogy Románia tisztában legyen a saját múltjával.
„Történelmünknek ez a része jórészt még mindig ismeretlen, a fogvatartottak nem beszéltek börtönéveikről, még ez emlékeiket is megcsonkította a félelem vagy a felejtés kényszere”, mondta.
„Ez különösen fontos a fiatal generációnak, akik egyfajta nosztalgiával tekintenek a kommunizmusra”, mondta Bukaresti irodájában.
„A szélsőségeknek – legyen azok jobb- vagy baloldaliak – nem szabad teret engedni. A jogállamnak mindig győzedelmeskednie kell.”
A cikk eredetileg a Szabad Európa központi szerkesztőségének oldalán jelent meg.
