Hetven éve hangzott fel a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adásának szignálja, és 1993. november 1-jéig szólt. Az utolsó négy évben, vagyis 1989 szeptemberétől már zömében egy budapesti stúdióban készültek a műsorok. Most újraindul, de már XXI. századi online médiumként, írott, videós és podcasttartalmakkal.
A kezdetek
A rádió ötlete 1949-ben fogalmazódott meg, amikor az Egyesült Államok külügyminisztériuma felfigyelt a Kelet-Közép-Európából érkező emigránsok tömegére, és még ugyanannak az évnek a decemberében megszületett a Szabad Európa Rádió mint intézmény.
Előbb egy, az Adrián horgonyzó hajóról sugározták a próbaadásokat, majd elkezdődött az építkezés Münchenben, az Englisher Gartenben, ahol egy helyen működött azután a magyarral a cseh, a román, a lengyel és a bolgár nyelvű szerkesztőség.
Az első perctől kezdve törekedtek arra, hogy a hír ellenőrzött legyen. Azt mondták, akkor lehet egy hírt közölni, ha legalább két, egymástól független hírügynökség megerősíti. A másik, hogy a felhasznált adatokat soha nem lehetett meghamisítani – mondta Simándi Irén történész, egyetemi tanár.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc után változott a műsorstruktúra, továbbra is a hírek voltak a fókuszban, de megjelent a szórakoztatás, a kultúra. Ekkor indult Ekecs Géza, vagyis rádiós nevén Cseke László Tinédzserparty című műsora, amely nemcsak a rádió, hanem az egész korszak szimbólumává vált.
Információk minden mennyiségben
A műsorkészítőket egy saját kutatóintézet segítette, amelynek az volt a feladata, hogy a lehető legszélesebb merítéssel szállítson információkat. Ez valószínűleg az egész világon a legnagyobb kommunizmus- és hidegháború-történeti archívum – mondta Mink András, az OSA, vagyis a budapesti Nyílt Társadalom Archívum tudományos főmunkatársa.
Itt őrzik egyebek mellett a világ legnagyobb szovjet szamizdatarchívumát vagy például a lengyel Szolidaritás mozgalom kiadványait természetesen a magyarországi ellenzék kiadványai mellett, együtt mindazoknak az országoknak az ellenzéki kiadványaival, amelyek nyelvén valaha megszólalt a rádió.
A Szabad Európának mindig az volt a szerepe, hogy olyan tartalmakat, információkat sugározzon, juttasson el a célországokba, amelyek az ott élők számára más forrásból nem érhetők el.
Nem rádió, hanem multimédia
A most újrainduló magyar nyelvű Szabad Európa nem rádió, hanem XXI. századi, modern online felület, amelyen az írott tartalom mellett videókban, podcastokban, képgalériákban számolunk be azokról az ügyekről, történetekről, amelyek szerintünk a leginkább foglalkoztatják az embereket – mondta Csák Gyula, a Szabad Európa magyar igazgatója.
Epizódok
-
2024. október 11.
Lakner Zoltán: Nagyon csodálkozom, hogy Orbán Balázst nem rejtették el
-
2024. október 10.
EP-meghallgatásán az eddigi rend kihívójaként lépett fel Orbán Viktor
-
2024. október 09.
A tények helyett az összeesküvés-elméleteknek hisz a magyarok többsége