Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

"Nem a válság vége, ez az eleje” – 150 millió gyereket taszított szegénységbe a járvány


Drámaian megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma a világjárvány alatt, akik nélkülözésben élnek az UNICEF és a Save the Children közös jelentése szerint. A szegénység sokszor nem csak a pénz hiányát jelenti.

A jelentés arra is figyelmeztet, hogy a szegénység nem csak a pénz hiányát jelenti, hanem a hozzáférést az olyan alapvető szolgáltatásokhoz, mint a tiszta víz vagy az oktatási eszközök. 1 milliárd 200 millióra nőtt a koronavírus-járvány alatt azoknak a gyerekeknek a száma a világban, akik úgynevezett többdimenziós szegénységben élnek, azaz nem férnek hozzá egy vagy több olyan alapvető szolgáltatáshoz, mint az egészségügy, oktatás, megfelelő táplálkozás, lakhatás, tiszta víz vagy tisztálkodási lehetőségek.

Az UNICEF és a Save the Children elemzése szerint 15 százalékkal nőtt azoknak a gyerekeknek a száma az alacsony és közepes jövedelmű országokban, akik nélkülözésben élnek, azaz mintegy 150 millióval nőtt a szegénységben élő gyerekek száma.

A járvány visszarántott sokakat a szegénységbe

Már a koronavírus járvány előtt sem volt túl rózsás a helyzet, a 70 vizsgált országban a gyerekek 45 százaléka rendszeresen nem fért hozzá a fentebb felsorolt alapszolgáltatások közül legalább egyhez.

Most az UNICEF arra figyelmeztet, hogy a következő hónapokban tovább nőhet azoknak a száma, akiket szegénységbe taszít a járvány és az amiatt kialakult gazdasági helyzet.

„A Covid-19 és a járvány megfékezésére bevezetett korlátozó intézkedések gyerekek millióit taszították szegénységbe – állítja Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója. – Azokat a családokat pedig, akiknek már majdnem sikerült kijutniuk a szegénységből, most a járvány visszarántotta, mások pedig a nélkülözés egy olyan szintjét tapasztalták meg most, ami előtte ismeretlen volt számukra. Ami még ennél is aggasztóbb, hogy úgy tűnik, közelebb vagyunk a válság elejéhez, mint a végéhez.”

Nem csak a pénzről szól

Az UNICEF jelentése külön felhívja rá a figyelmet, hogy a szegénység nem merül ki abban, hogy valakinek egyszerűen nincs pénze. Természetesen fontos tényező az is, hogy egy háztartásnak mennyi a nettó bevétele, de ha csak ezt vizsgálnánk, akkor töredékét ismernénk meg a teljes képnek.

Ahhoz, hogy az ember megérthesse a szegénységben élő gyerekek helyzetét, több oldalról kell vizsgálni az életkörülményeiket. A szervezet szerint, ha a világ kormányai segíteni akarnak a nélkülöző gyerekeknek, akkor olyan intézkedéseket kell hozniuk, ami egyesével figyelembe veszi a probléma különböző aspektusait.

A távoktatás miatt is hátrányba kerülnek

Vannak gyerekek, akik a távoktatás alatt kerülnek behozhatatlan hátrányba, ugyanis nem férnek hozzá a megfelelő eszközökhöz, és esetleg a szüleik sem tudnak nekik segíteni a tanulásban. Ők nem biztos, hogy annyira szegények, hogy éhezzenek, mégis tartósan leszakadhatnak társaiktól. Ezért fontos több dimenzióból vizsgálni a szegénység kérdését az UNICEF szerint.

„Ez a járvány máris a történelem egyik legnagyobb oktatási válságát hozta el, és ahogy növekszik a szegénység is, a kiszolgáltatott gyerekeknek és a szüleiknek egyre nehezebb lesz behozni a lemaradást” – mondta Inger Ashing a Save the Children nemzetközi szervezet igazgatója.

Gyermekmunka, kényszerházasság

„Azok a gyerekek, akik most kiesnek az oktatásból, nagyobb eséllyel kényszerülnek gyerekmunkásként dolgozni vagy kényszerítik őket gyerekházasságba, így megrekednek a szegénységben” – mondta Ashing.

A jelentés szerint nemcsak az elkeserítő, hogy bizonyos családok a szegénységbe süllyedtek, hanem az is, hogy akik eddig is nélkülöztek, most még szegényebbek lettek.

Az UNICEF arra szólítja fel a világ kormányait, hogy soron kívül nyújtsanak segítséget a társadalom peremére szorult gyerekek és a családjok számára, egyfelől pénzügyi segítség, másfelől pedig hozzáférhetőbb oktatás formájában.

Azt, hogy a járvány és a digitális oktatásra történő átállás hogyan érintette Magyarországon a szegénységben élő gyerekeket, ebben a riportban mutattuk be részletesebben.

XS
SM
MD
LG