Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Aggályos az orosz „idegen ügynök” törvény az Európai Tanács szerint


Turisták nézik Moszkva belvárosát a naplementében, 2019. november 25.
Turisták nézik Moszkva belvárosát a naplementében, 2019. november 25.

Aggodalmát fejezte ki az Európai Tanács a nemrég elfogadott orosz „idegen ügynök” törvénnyel kapcsolatban. A módosítás értelmében szinte bárkit megbélyegezhetnek. Az orosz igazságügyi minisztérium már megkezdte a listázást.

A törvény elfogadása után az orosz igazságügyi minisztérium máris felvette az „idegen ügynök” listára az első civileket. Elsőként 5 személyt, köztük a Szabad Európa 3 oroszországi tudósítóját. A megbélyegzést az Európai Tanács sem hagyta szó nélkül, szerintük ugyanis a módosítás "elfojtja a civil társadalom és a véleménynyilvánítás szabadságának fejlődését".

A Tanács a közleményben kitér arra is, hogy "a civilek, köztük újságírók, kutatók és jogvédők felcímkézésével megbélyegzik ezeket a személyeket, és tovább veszélyeztethetik a pluralizmust, valamint a demokráciát”.

Tovább listáznak

Közben újabb név került fel az „idegen ügynök” listára. Az orosz igazságügyi minisztérium ezúttal a Nasiliu.net jogvédő szervezetet bélyegezte meg, amely a családon belüli erőszak áldozatainak nyújt segítséget.

A központ értetlenül áll a döntés előtt, közleményükben elmondták, hogy a minisztérium december 14-én kezdett el vizsgálódni náluk, de azt nem tudták, hogy az ellenőrzés célja végül az „idegen ügynök” megnevezés lesz. A szervezet igazgatója, Anna Rivina a facebookon reagált, időt kért és ígéretet tett arra, hogy 2021-ben „többet és hangosabban” fognak cselekedni.

Velük együtt már 18-ra bővült a lista, a megcímkézettek egy része a Szabad Európához köthető.

Ezzel kapcsolatban Daisy Sindelar, a RFE/RL ügyvezető elnöke kifejtette: „elfogadhatatlan, hogy hivatásos újságírókat az elsők között tituláljanak külföldi ügynöknek. Az igazságügyi minisztérium a mai döntésével egyértelműen kijelenti, hogy a tények közlése bűncselekmény, és mindent megtesz azért, hogy elhallgattassa azokat a hangokat, amelyek tájékoztatni vagy megvédeni akarják az orosz állampolgárokat".

Bárkiből lehet „idegen ügynök”

Korábban beszámoltunk arról, hogy a törvény homályos értelmezése és átláthatatlansága miatt tulajdonképpen bárkit megnevezhetnek. „Idegen ügynöknek” minősíthető bárki és bármi, ha pénzt kap idegen államtól, nemzetközi vagy külföldi intézménytől, külföldi vagy hontalan személytől és politikai tevékenységet folytat, vagy ha a hatóságok szerint olyan információt gyűjt orosz katonai tevékenységről, “amit Oroszország nemzetbiztonsága vagy érdekei ellen lehet felhasználni”.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG