Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kétpárti képviselőcsoport kéri Bident, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra


A Svoboda Rádió moszkvai szerkesztősége 2017-ben.
A Svoboda Rádió moszkvai szerkesztősége 2017-ben.

Mindkét párt képviselői új szankciókat javasolnak Moszkva ellen az amerikai törvényhozásban. Az intézkedéseket akkor vezethetik be, ha az orosz hatóságok továbbra is korlátozzák a Szabad Európa ottani tudósítóinak a munkáját.

A Roszkomandzor orosz médiahatóság januárban jelentette be, hogy több százezer dolláros bírsággal sújtja a Szabad Európa Rádió/Radio Liberty (RFE/RL) oroszországi szerkesztőségét. A büntetést azzal indokolták, hogy a rádió állításuk szerint megsérti a „külföldi ügynökségekre” vonatkozó korlátozásokat.

Ügynöktörvénnyel korlátozzák a sajtót

Az említett törvény alapján „külföldi ügynökszervezetként” kell feltüntetniük magukat az általuk közölt hírekben azoknak a médiumoknak, amelyek külföldi támogatást kapnak. A független, non-profit szervezetként működő, és az amerikai Kongresszus által támogatott RFE/RL ezt nem tette meg, ezért komoly pénzbírsággal sújtották, veszélybe sodorva további működését Oroszországban. A törvényre hivatkozva a RFE/RL több tudósítója ellen büntetőeljárást is indítottak.

Érdekesség, hogy az orosz hatóságok más, külföldi pénzből működő médiumokkal szemben nem jártak el olyan szigorúan, mint a RFE/RL ellen, pedig az Egyesült Államokban törvény garantálja a szerkesztőségek függetlenségét.

A meglévő szankciókat alkalmazhatják

„Ha Moszkva ragaszkodik a büntetéshez, nekünk is fel kell készülnünk már meglévő törvények alkalmazására Oroszországgal szemben” – áll a levélben, amelyet a Képviselőház külügyi bizottságának Republikánus és a Demokrata párti vezetője, Greg Meeks és Michael McCaul is aláírt.

Az amerikai képviselők olyan törvényekre hivatkoznak, amelyek alapján, különböző jogsértések miatt korábban is befagyasztották egyes orosz tisztviselők vagyonát, és megtiltották beutazásukat az Egyesült Államokba.

Aggódik az Európai Unió

Nem ért egyet az Európai Unió azzal, hogy az orosz hatóságok felvették a „nemkívánatos szervezetek” listájára a Prágai Civil Társadalmi Központot és az Európa Tanács Politikai Tanulmányok Iskoláinak Szövetségét – reagált az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szóvivője. Peter Stano szerint e szervezetek célja a civil társadalom, a demokrácia és az emberi jogok megerősítése Oroszországban, valamint a rászoruló emberek támogatása. Kijelentette, hogy támogatja az Európa Tanács emberi jogi biztosának az orosz hatóságokhoz intézett felhívását e döntések visszavonására.

Az Európai Uniót rendkívül aggasztja az orosz hatóságok folyamatos próbálkozásai az ellenzék, a civil társadalom terének csökkentésére az országban. Az EU ismételten sürgeti az orosz hatóságokat, hogy helyezzék hatályon kívül a „nemkívánatos szervezetekről” szóló jogszabályokat, és hozzák összhangba az orosz jogszabályokat Oroszország saját, az európai és nemzetközi emberi jogi jogszabályokkal, ideértve a Velencei Bizottság vonatkozó iránymutatásait is.

Biden keményebb fellépést ígért Moszkvával szemben

A Biden-kabinet korábban jelezte, hogy átalakítaná az amerikai-orosz kapcsolatokat, szigorítaná például a fegyverkereskedelemre vonatkozó nemzetközi egyezményt, és támogatást ígért az olyan ellenzéki csoportoknak, mint a korrupció elleni harcáról ismert Alekszej Navalnijnak. Bár a Fehér Ház még nem vezetett be új intézkedéseket e téren, Moszkva már most azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy ők állnak a január 23-i, Navalnij melletti tüntetések mögött.

A képviselők levele szerint a „RFE/REL-nek kulcsszerepe van a demokratikus értékek erősítésében. Segít megakadályozni a demokratikus rendszerek gyengítését, amelyet kihasználva Oroszország, Kína és más autokratikus versenytársak a saját rosszindulatú céljaikat érvényesíthetik”.

Oroszországban Putyin elnökségének kezdete óta jelentősen romlott a sajtószabadság helyzete. A Riporterek Határok Nélkül szólásszabadság-indexén jelenleg Oroszország 180 országból a 149 helyen áll.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG