Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

EU: hónapokon belül elég nyugati vakcina lesz Magyarországon is


Az Európai Unió is megelégelte, hogy nem a szerződés szerinti ütemben érkeznek a vakcinák.
Az Európai Unió is megelégelte, hogy nem a szerződés szerinti ütemben érkeznek a vakcinák.

Megelégelte az Európai Unió, hogy a vakcinagyártók egymás után jelentik be: csökkentik az EU-ba szállítandó oltóanyagok mennyiségét. Az Európai Bizottság elnöke szerint csak a BioNTech és a Moderna beérkező vakcináival az uniós lakosság több mint 85 százalékát be tudják oltani.

Az Európai Unió be fogja tartatni a koronavírus elleni oltóanyaggyártókkal a velük kötött szerződésekben foglalt kötelezettségeket – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap a francia Europe 1 rádiónak nyilatkozva. A Pfizer amerikai gyógyszergyár a múlt héten jelentette be, hogy lassítja az oltóanyag-szállítást, hogy növelni tudja a gyártókapacitásokat. Pénteken az AstraZeneca brit vállalat tájékoztatott arról, hogy gyártási problémák következtében ugyancsak lelassul a vakcina szállítása az EU-ba.

Asztalra csapott az EU

„Jogi eszközeinket felhasználva el fogjuk érni, hogy a gyártók tiszteletben tartsák a szerződésben foglaltakat” – hangsúlyozta Michel az MTI tudósítása szerint. Hozzátette: az EU ragaszkodik ahhoz, hogy a vállalatok átláthatóan kommunikáljanak a szállítási késések okaival kapcsolatban. Közölte azt is, hogy amikor a Pfizer tudatta, hogy késés várható, az EU-nak – kemény tárgyalási álláspontot képviselve – sikerült a késések időtartamát csökkenteni. „Keményen az asztalra csaptunk, így elértük, hogy több hét várakozási idő helyett csak a szállítás lassulása várható” – mondta.

Az Európai Uniót januárban sok bírálat érte amiatt, hogy messze elmaradt a várakozásoktól a leszállított oltóanyagok mennyisége. Az Európai Unió mintegy 2,5 milliárd euró értékű előzetes kötelezettségvállalási szerződést kötött csaknem 2,3 milliárd adag potenciálisan hatékony vakcinára hat oltóanyaggyártóval. A szerződésekben az árazásra, a szállítási és egyéb kulcsfontosságú feltételekre vonatkozó részleteket titkosították.

A brüsszeli vakcinabeszerzés lassú

Orbán Viktor miniszterelnök többször kritizálta az Európai Bizottságot a vakcinák európai uniós engedélyezésével kapcsolatban. Orbán szerint ha csak egy-két oltóanyagot engedélyeznek, az nem teremt versenyhelyzetet, pedig ha verseny van, akkor megmozdulnak a gyártók. Megjegyezte: bizonyos cégeknek van vakcinájuk, de Brüsszel nem adja ki az engedélyt, miközben máshol már oltanak vele, és olcsóbb is, mint a már forgalmazott oltóanyag.

Az EU is gyorsítana

„​Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinációkat, mert kezd túlzottan eltérni a beoltottsági arány egyes uniós tagországokban” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az uniós parlament keddi vitájában. Az elnök szerint a legjobb döntés az volt, hogy az összes tagállam együtt lépett fel és közösen vásárolt vakcinát több gyógyszergyártótól, mivel a tagállamok saját erejükből képtelenek lettek volna szerződéséket kötni az oltóanyag gyártóktól, vagy teljesen lemaradtak volna beoltottság terén az egyes tagállamok mögött. Kitért arra is, hogy az EU túl fog jutnia kezdeti nehézségeken az oltóanyagok gyártási kapacitását és logisztikát illetően.

A bizottsági elnök uniós állam- és kormányfők csütörtök esti, online csúcstalálkozóját követően a Telex.hu tudósítása szerint azt mondta, hogy ​pár hónapon belül Európában több vakcina lesz, mint amennyit fel tudnak használni. „A BioNTech és a Moderna beérkező vakcináival az uniós lakosság több mint 85 százalékát be tudják oltani, ez 318 millió embert jelent” ​– tette hozzá.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG