Amikor az északi Krasznojarszki körzet legtávolabbi részén a Covid–19 lecsapott egy orosz hajóra, a tizenöt fős legénység túlélése egy huszonöt éves mentősön, Aljona Kirilovszkaján múlt.
Voroncovo település Oroszország egyik legtávolabbi helye az Északi-sarkkör fölött, abban a hatalmas torkolatban, ahol a Jenyiszej folyó a Kara-tengerbe ömlik. Megközelíteni – a rövid nyári hetekben – csak hajóval vagy havonta kétszer repülőhelikopterrel lehet. Még jó idő esetén is több mint 24 órába telik eljutni Voroncovóba a mintegy 1800 kilométerre délre fekvő Krasznojarszkból.
A településen az orvosi feladatokat a huszonöt éves Aljona Kirilovszkaja mentős látja el.
„Egyedül dolgozom – mondta a Szabad Európának egy telefoninterjúban. – Régen volt itt kórház, de valamiért elsősegélynyújtó-szülészeti állomássá alakították. Körülbelül 250-270 ember lakik itt, ha azokat is beleszámítjuk, akik kint élnek a tundrán. Minden rajtam múlik.”
Miután 2018-ban elvégezte az orvosi egyetemet az Altáj régió fővárosában, Barnaulban, Kirilovszkaja néhány évig „a szárazföldön” dolgozott – ahogy a nehezen megközelíthető területeken élő oroszok az ország többi részét nevezik –, mielőtt a „kaland kedvéért” a sarkkörön kért állást.
„Azt mondják, az »észak hívogat« a természettel és a kemény telekkel – mondta. – Nincsenek gyerekeim, nem vagyok házas. Amíg lehetőségem van rá, szeretném látni, hogyan élnek az emberek máshol (…) A legtöbben soha nem jutnak el a tundrára.”
A messziről jött navigátort döntötte le elsőként a vírus a lábáról
Augusztus 3-án az OT–2069-es folyami teherhajó betolta uszályait Voroncovóba, és horgonyt vetett. A tizenöt fős legénységnek komoly egészségügyi problémái voltak, és nem volt orvos a fedélzeten.
„Az első, aki megbetegedett, az Ob–Irtisz hajózási útvonal navigátora volt – mondta Natalja Lopatyina, az OT–2069 legénységének tagja. – Mielőtt felhívtuk Aljonát a fedélzetre, az oxigéntelítettségi szintje 75 százalékos volt, és képtelen volt felkelni az ágyból.”
A navigátor, akit messziről, repülővel hoztak a hajóra, július 23-án szállt fel az OT–2069-re a Jamal-félsziget keleti partján fekvő Szabetta kikötővárosban.
Július 27-én a hajó a Jenyiszej mentén a jelentős sarkköri várostól, Norilszktól mintegy ötven kilométerre nyugatra található Dugyinka felé vette az irányt.
„Akkor már köhögött és nem látogatta a közös étkezőt – emlékezett vissza Lopatyina. – Nem hagyta el a kabinját (…) Egyre rosszabbul lett, és augusztus 3-án Voroncovóban a kapitány maga ment be az elsősegély-állomásra. Elmagyarázta a helyzetet Aljona Alekszandrovnának (azaz Kirilovszkajának).”
Gyorsan felállította a diagnózist
Kirilovszkaja útnak indult a hajóhoz, hogy felállítsa a diagnózist. A navigátort azonnal elkülönítették az elsősegély-állomáson. Kirilovszkaja megszervezte a sürgősségi helikopteres evakuálást Norilszkba. Elkezdte kezelni a legénység több más tagját is, akiknél a Covid–19 enyhe tüneteit diagnosztizálta.
„Nagyon súlyos állapotban volt – emlékszik vissza Kirilovszkaja a navigátorra. – Azonnal hívtam egy orvosi helikoptert. De nagyon magamra voltam utalva – senki nem tudott segíteni, miközben nem akartam csak úgy végignézni, ahogy valaki a szemem láttára meghal.”
„Néhány napon belül mindenki megbetegedett – folytatta. – A munkaidőm után mentem hozzájuk, és egész nap kommunikáltunk. Néha azok, akik képesek voltak rá, eljöttek hozzám. Végül még két embert kórházba küldtem.”
Az egyik beteg Lopatyina, az orosz folyami flotta harmincéves veteránja volt.
„Aljona minden szükséges intézkedést megtett – mesélte. – Micsoda lány! Mély meghajlás előtte a gyors reakcióért, a tisztességért, gondoskodó természetéért. A szülei büszkék lehetnek rá. Nem tolt le minket. Nagyon profi volt. Azonnal közölte velünk, hogy valószínűleg Covid–19-ben betegedtünk meg, és antibiotikumokat írt fel. Segítettem a két legbetegebb kollégánknak, ezért én is elkaptam.”
A tengerészek gyorsan rájöttek, hogy a Covid–19 nem móka
Az augusztusi kitörés előtt az OT–2069 legénysége nem vette komolyan a koronavírust, egyikük sem volt beoltva. Július 19-én az egész legénység negatív tesztet produkált.
„Nagyon gyorsan romlani kezdett az állapotom – mondta Lopatyina. – Az oxigéntelítettségem leesett, nem kaptam levegőt. Aljona azt mondta, hogy evakuálni kell, különben meghalok. Augusztus 9-én elvittek egy fiatal tengerésszel együtt. Kettős tüdőgyulladása volt. Én nehezen, de oxigén nélkül jutottam el a helikopterig.”
Lopatyinát augusztus 26-án engedték ki a norilszki kórházból. Felépült, most már otthon van, Izsevszkben. Az OT–2069 legénységének két másik tagja később kórházba került, azóta felépült. A navigátor továbbra is kórházban van, de valószínűleg meggyógyul.
„Eleinte szkeptikus voltam a Coviddal kapcsolatban – ismerte el Lopatyina. – De a pokol után, amin keresztülmentem, kész vagyok bármire. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám azt, ami velem történt. Nem volt szabad beszélnem, mert amint egy szót is kimondtam, az oxigéntelítettségem zuhant. Az első három napban csak fekszel a hasadon, és imádkozol (…) Csak sírsz amiatt, ami veled történik. Imádkozol, hogy legyen erőd elviselni. Amikor közölték velem, hogy stabilizálódott az állapotom (…) sírtam az örömtől.”
„Amikor már gyógyulóban voltam, amint odaadták a telefonomat, azonnal írtam Kirilovszkajának:
»Te vagy az őrangyalom. Amíg élek, imádkozni fogok érted.«”
Bár Voroncovóban szinte mindenkit beoltottak (és a településen nem regisztráltak súlyos Covid-esetet), a helyiek megijedtek a hajó beteg tengerészeitől, akik az elsősegély-állomás felé tartva áthaladtak a településen.
„Így van ez a világjárvánnyal Oroszországban – mondta Kirilovszkaja. – Mindenki fél. El kellett mondanom nekik, hogy nagyon óvatosak vagyunk, és hogy az állomást minden látogatás után fertőtlenítik (…) Megértem, hogy féltették az egészségüket, és attól is féltek, hogy a házukba érkező orvos is megbetegszik.”
Amikor a hajó végre újra útnak indulhatott, a kapitány köszönőüzenetet küldött a krasznojarszki regionális egészségügyi minisztériumnak.
Ez állt benne: „Az OT–2069-es hajó teljes legénysége és személyesen a magam nevében hatalmas hálámat szeretném kifejezni Aljona Kirilovszkajának, a Jenyiszej folyó torkolatánál lévő Voroncovo település elsősegélynyújtójának felbecsülhetetlen segítségéért, munkájáért, szakszerűségéért és szakmai kötelessége lelkiismeretes teljesítéséért. Aljona Alekszandrovna több mint tíz napon keresztül ápolta a hajó teljes legénységét, nagy szerepet játszott a kezelésükben, gyorsan diagnosztizálta őket, és minden szükséges intézkedést megtett két ember életének megmentése érdekében. Köszönjük a munkáját. Jó egészséget és minden sikert kívánunk Önnek szakmai és magánéletében!”
Kirilovszkaja a maga részéről higgadtan fogadja a dicséreteket.
„Azt hiszik, hogy angyal vagyok, de persze nem vagyok az – mondta. – Hogyan hagyhatnám magukra őket? Ez a munkám, és nem látok semmi különöset ebben az ügyben (…) Csak a munkámat és a kötelességemet végeztem.”
