Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A (20)22-es csapdája, avagy a birodalom visszavág


Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten fogadja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét 2022. május 9-én

Cikkünk első részében bemutattuk, hogyan vívta tizenkét éven át Orbán Viktor az Európai Bizottsággal és az EU-val szemben a szabadságharcát, amelyet a taktikai visszavonulások ellenére stratégiai téren sikerek jellemeztek. A hadiszerencse azonban forgandó. 2022-ben jelentős fordulat állt be az erőviszonyokban, amelynek eredményeként a magyar kormány defenzívába és fontos hídfőállásainak feladására kényszerült.

Orbán Viktor 2022-ben olyan csapdába került, amelyet részben az EU-n belüli folyamatok, részben a külső környezet megváltozása, részben pedig saját, tévesnek bizonyult politikai számításai állítottak.

Az Európai Unió hosszas keresgélés után a pénzekben vélte megtalálni a magyar rendszer ellenszerét, amelyet az Európai Parlament egy novemberi határozatában „a választási autokrácia hibrid rezsimjének” nevezett. Egyértelműen a magyar vezető ihlette ugyanis azt az uniós rendeletet (az EU pénzügyi érdekeit védeni hivatott általános feltételrendszert), amely a jogállami elhajlásokat összeköti az uniós költségvetési források felhasználásával, közvetlen és kimutatható kapcsolat esetén a helyzet súlyosságától függően lehetővé téve a pénzügyi transzferek egy részének befagyasztását.

A lex Orbán nem lett papírtigris

A magyar és a lengyel kormány jól felfogott érdekből előbb megpróbálta megakadályozni, majd miután ezzel kudarcot vallott, felvizezni és késleltetni az EU új fegyverének alkalmazását. A politikai célok közül egyedül az időnyerés teljesült (a jogállami fék alkalmazását több mint egy évvel sikerült elhalasztani), de ezzel is öngólt lőtt a kormány, miután számos ügy összetorlódott, és végső soron az uniós pénzcsap kvázi teljes elzárásához vezetett.

Ráadásul 2022 végére az is kiderült, hogy az EU „lex Orbánja” nem papírtigris, hanem egy olyan fegyelmező eszköz, amely – mint a magyar példa is bizonyítja – képes érdemi változások kikényszerítésére, még ha ezek tényleges hatását a hazai ellenzék körében eltúlzott várakozások is övezik. Mindez nem valósult volna meg, ha 2022-re nem kristályosodott volna ki egy lényegében az uniós intézmények teljes vertikuma felett átívelő egységes politikai akarat az új mechanizmus magyar kormánnyal szembeni szigorú alkalmazásának szükségszerűségéről. Így fordulhatott elő az, hogy mire elértünk az év végére, az Európai Parlament és az Európai Bizottság mellett az EU-tagállamok túlnyomó többsége is azt vallotta, hogy szankcionálni kell Magyarországot, legfeljebb a büntetésnek a bizottság által javasolt mértékével nem értettek egyet.

Az EU malmai lassan őrölnek, de ha mozgásba jönnek, akkor nehéz megállítani őket. A jogállami fék nem bukott meg, és a jövőben mindenkinek komolyan számolnia kell majd vele.

Két folyamat összeér, és Budapest felett beborul az ég

Az új uniós szankciós mechanizmus ugyan szükséges, de önmagában nem elégséges feltétel volt a kívánt változások kikényszerítéséhez a magyar térfélen. Ehhez a külső körülmények drámai megváltozása és a magyar gazdaság részben a kormány által előidézett sebezhetővé válása is kellett. És mindez éppen Orbán Viktor legfényesebb választási győzelmének évében történt, amikor az egész ország a lábai előtt hevert. De, mint kiderült, az elsöprő győzelemnek is megvolt az ára: a választási pénzszórás, az előző évek prociklikus, laza költségvetési és monetáris politikája, a forint tartós gyengítése óriási lyukakat ütött a költségvetésen, vészesen leapasztotta az ország valutatartalékait, és az Európai Unió egyik legmagasabb inflációjához vezetett.

A Kreml Ukrajna elleni agressziója és kíméletlen háborúja leginkább Kelet-Európában növelte a geopolitikai kockázatokat, alaposan megdrágítva a hitelfelvétel költségeit a térség országai számára. Normális helyzetben az uniós forrásokkal be lehetett volna foltozni a lyukakat, de a jogállami feltételrendszerről szóló eljárás minden olyan döntést túszul ejtett, ahonnan az Orbán-kormány pénzt remélhetett: az 5,8 milliárd euró összegű helyreállítási alapot és az agrárkifizetések kivételével lényegében az összes támogatást, élén a kohéziós politikával. A két folyamat, a romló gazdasági és pénzügyi helyzet és az uniós jogi eljárás tökéletes vihart eredményezve összeért, nem sok választást hagyva a magyar kormánynak, mint hogy Brüsszel szinte összes követelése előtt meghajoljon.

Orbán Viktor már bánhatta, hogy egy évvel korábban, 2021 nyarán belpolitikai okból elfogadtatta az Országgyűléssel az Európai Bizottság és a tagállamok többsége szerint is a szexuális kisebbségeket súlyosan diszkrimináló gyermekvédelmi törvényt. Ha nem tette volna, az unió által most rákényszerített intézkedések töredékéért bezsebelhette volna a helyreállítási pénzeket, és könnyebben átvészelhette volna a vihart.

Így viszont meglehetősen nagy politikai árat kell fizetnie cserébe azért, hogy az uniós pénzcsapok újra megnyíljanak. Ennek érdekében korrigálnia kell a hazai közbeszerzés rendszerszintű hibáit, az összeférhetetlenségi és a rendszer átláthatatlanságából fakadó problémákat. A főügyészség sem simíthat már el minden stiklis ügyet következmények nélkül. Jóllehet az EU által követelt reformok messze nem oldanak meg minden problémát, és vélhetően nem veszik majd teljesen elejét a forrásokkal történő visszaéléseknek, de legalább nem maradnak majd következmények nélkül, és ennek minden bizonnyal visszatartó ereje lesz.

Külön fejezetet érdemel az a négy intézkedés, amely a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítását célozza. Még az Európai Bizottságot is meglepte, hogy a magyar miniszterelnök lényegében ellenállás nélkül beleegyezett a bírói függetlenséget szavatoló reformokba, amelyek végrehajtása nélkül a helyreállítási alap forrásaihoz és a kohéziós politikai támogatásokhoz sem férhet majd hozzá.

A kormány oroszpolitikája sem segített

A kormány érdekérvényesítő képességét az Európai Bizottsággal a pénzekért vívott külön párbajban tovább gyengítette az ukrán háborúhoz való ambivalens hozzáállása, amivel még a hozzá legközelebb álló uniós partnereit (Lengyelországot és a V4-eket) is elidegenítette. Budapest ugyan rendre hozzájárult az egymást követő szankciós csomagok elfogadásához, így nem lépte át a vörös vonalat, de számtalan jelét adta annak, hogy csak kényszerből teszi. Az orbáni hintapolitika békeidőben még csak elment valahogy, és joggal mutogathatott ujjal az oroszokkal ugyancsak opportunista kapcsolatokat ápoló németekre, osztrákokra és olaszokra. Háborús időben azonban már nem működik az, hogy valaki egyenlő távolságot igyekszik tartani a barátaitól és az ellenségeitől.

Azzal, hogy a magyar kormányfő nem akart és/vagy nem tudott lejönni az oroszbarát politikáról, a saját alkupozícióit is gyengítette, amikor az uniós pénzügyi források felfüggesztése került napirendre.

A 2022-es évben tehát a fent említett okok miatt az Európai Bizottság nyeregben érezhette magát az Orbán-kormánnyal szemben. Mi következik ebből a 2023-as évre nézve?

Brüsszel nagyon erős zsaroló pozícióból vág neki az új évnek, hiszen a kezében lesz annak eldöntése, hogy a magyar kormány maradéktalanul teljesítette-e a megszabott feltételeket, így hozzáférhet-e az egyelőre csak ígérvény formájában létező eurómilliárdokhoz. Még a legoptimistább forgatókönyv szerint sem valószínű, hogy nyár előtt Magyarország komolyabb összeghez juthat az uniós költségvetésből. Ez alól csak a kohéziós politikai programokra jutó keret másfél százaléka jelent kivételt.

Közben az ukrajnai háború elhúzódása esetén – aminek nagy az esélye – a magyar gazdasági kilátások további romlására lehet számítani. Ezt valahogy meg kell majd magyarázni a közvéleménynek, ami arra késztetheti a kormányt, hogy az eddigiekhez hasonlóan Brüsszelre hárítsa teljesen vagy részben a felelősséget a bajokért. Paradox módon miközben az Európai Bizottság jóindulatán múlik elsősorban, mikor férhet hozzá a pénzekhez, a kormány Brüsszel-ellenes retorikája várhatóan a jövőben is fennmarad.

Orbán Viktor Magyarország rendszerváltás utáni legnehezebb évének nevezte 2022-t. A nem túl biztató előjelek (háború, energiaválság, infláció, gazdasági recesszió) alapján valóságos csodának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy a 2023-as év ne legyen még kínkeservesebb.

  • 16x9 Image

    Gyévai Zoltán

    Gyévai Zoltán a Szabad Európa brüsszeli munkatársa. Több mint harminc éve újságíró, ebből 25 évet Brüsszelben dolgozott tudósítóként. Pályáját az Esti Hírlapnál kezdte, majd a Köztársaság című hetilap és a Magyar Hírlap külpolitikai rovatának tagja volt. Ez utóbbit és a Figyelőt az EU központjából tudósította hosszú éveken keresztül. A BruxInfo brüsszeli uniós hírportál alapítója és főszerkesztője. Másfél évtizeden át az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának állandó uniós szakértője.

XS
SM
MD
LG