Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„A kilencvenes években nem kérdezték ennyien, miért élek itt” – Oran Mac Cuirc budapesti ír kocsmáros


Harminc éve él Budapesten egy ír csapos, kocsmatulajdonos. Huszonkét évesen, a rendszerváltáskor jött, jó pár alterkocsmát, pubot vitt. Oran Mac Cuirc itt él velünk, látja, hogyan változtak a magyarok, hol tart most az ország. Úgy tűnik, egyre kevésbé érzi jól magát itt. Podcastunk írott változata.

Elég fiatalon érkeztem, huszonkét éves voltam. Biokémiából diplomáztam, ami nagyon érdekes volt tananyagként. A biokémia elképesztően gyönyörű. Az úgynevezett molekuláris ösvényt, ami összeköti a zsemlemorzsát a szemed szikrájával, végig lehet követni. Ez egy óriási tánc, lenyűgözően szép koreográfiával. De egy laborban dolgozni nekem szörnyen pepecs lenne. Úgyhogy elvoltam a megszerzett tudással, de nem akartam biokémikusként dolgozni.

’90-ben tört ki a balhé Magyarországon, Közép-Európában. Mert én leginkább Közép-Európába költöztem.

Miért Budapestre?

Mert Pesten volt egy telefonszámon. Egyfajta szégyenérzet volt bennem. A szüleim tanárok voltak. Nem voltunk szegények, mindig volt elegünk, de nagyon korán megmondták nekünk, hogy az örökségetek az oktatásotok lesz. Mi mindent beleteszünk, hogy ti okosak, képzettek legyetek, tudjatok járni egyetemre, de nekünk nincs protekciónk, nincs pénzünk. Mint Orbán Ráhel (nevet): a saját lábadon kell állnod.

Miért mondtad azt, hogy szégyenérzetet éreztél?

’89-ben bekapcsoltad a rádiót vagy a tévét, és olyan furcsa dolgokról kezdtek beszélni, mint ha április 1-je lenne. Belarusz, Bosznia, Gdańsk, Ukrajna, Kijev, Kazahsztán, Mongólia! Először jöttél rá arra, hogy a vasfüggönynek két oldala van. Hogy van egy nem létező világ, ami egy nap alatt létrejön.

Ez zavart? Bántotta az igazságérzetedet, hogy van egy fejletlen világ, és úgy érezted, hogy te vagy a gazdag nyugati?

Nem. Kvázi értelmiségi hátterű emberként bazira szégyelltem azt, hogy magamban és a közoktatásunkban a földrajz, a történelem megállt Berlinnél.

Amikor idejöttem, nagyon érdekes volt, hogy a magyarok jóval inkább képben voltak arról, hogy mi történt Írországban, mi is Írország, mint fordítva, mint amit egy átlag ír ember tud Magyarországról. Gondolom, részben azért, mert ez a kapitalista gyarmatosítás egy példája volt a szocializmusban: nézd meg, mit csináltak a kapitalisták azzal a gyönyörű országgal. De mindegy, honnan jött a tudás, megvolt, nekünk pedig nem volt meg. Szégyelltem, hogy elvileg művelt hátterű emberként mégis azt gondolom, hogy Európának csak egy fele van. Aztán egy nap alatt kiderül, hogy millió fele van.

Valamit kell dolgozni, ezért azt gondoltam, így is történt, hogy egy ilyen helyzetben lehetőségek is lesznek. A legegyszerűbb angolul tanítani. Abban az időben elég jó pénzért könnyű volt angolul tanítani, annak ellenére hogy nem vagyok angoltanár.

És tudtad, hogy olcsó az ország. Bár akkor még Írország sem volt annyira fejlett.

Pontosan. Ugyanaz volt, nem volt ekkora különbség a két ország között. Huszonegy évesen azt lehetett gondolni, hogy mekkora lehetőség, hogy egy egész rendszer feláll az asztalról, és azt mondja, bocs, mi nem értünk ehhez, csináljátok ti. Szóval ez valahol egy álom volt.

Arra gondolsz, hogy a kommunista állam átadta az újaknak a helyet?

Igen. Bocs, mi hülyék vagyunk ehhez, sajnos elbasztuk az egészet, tök jó ötletnek tűnt, bocsika, már itt sem vagyunk. Nyilván nem teljesen így volt, de valamennyire ez is benne volt.

Mindig az ottani rendszer elleni ember voltam. Nincs gyerekem, nem hiszek sok mindennek. Gyönyörű az élet, nagyon jókat lehet csinálni, de mégis, az egész életemet elkísérte az az érzés, hogy egy zsákutcában gyorsulunk a kocsival. Hogy ennek így nem lehet jó vége: sem a kapitalizmusnak, sem a kommunizmusnak.

Azért lettem biokémikus, mert volt egy erős érdeklődésem a természet iránt. Tagjai voltunk egy egyesületnek, jártunk hétvégén túrázni, a természetet felfedezni. Érdekes volt látni már akkor is, hogy gáz, hogy ennyien vagyunk, hogy ennyit fogyasztunk, és ez nem lesz jó.

És akkor jött a vákuum: mi lesz helyette? Rendesen szomorú tudok lenni mostanában, amikor nézem az egészet. Csak erre voltunk képesek?

A magyarokra gondolsz?

Igen, beleértve engem is. Végig itt voltam, én is tagja vagyok, még ha nem is tartottam magamat egy percre sem magyarnak. De azért is tetszett az ország neve, ahová költöztem annak idején, a Magyar Köztársaság, mert egy köztársaságban nem a nemzetiséged az egyetlen oka a tagságodnak. Hanem lehetsz állampolgár: itt vagy, együtt csináljuk, mindegy, hogy valaki katolikus, protestáns, zsidó, ír vagy magyar. Légy rendes, dolgozz, járulj hozzá a közöshöz, és akkor te is jogosult vagy.

Írországban a katolikus és a protestáns is rendes írnek számít?

Ott is kibontakozott ugyanaz, mint Magyarországon. Néha azt mondom, hogy Magyarországon élni kicsit olyan érzés, mint még egyszer enni az ír szarodat. Az elején, a függetlenség után nagyon nagy kérdés volt...

1921 után?

’21–22 után: hogy akkor ki az ír? És ugyanúgy ott volt az első tíz év, amíg a Fianna Fáil párt meg nem nyerte nagyon a választást 1932-ben. Nekik négy ciklusuk volt, egészen 1948-ig kormányzott a De Valera-kormány. Négy ciklus bőven elég volt újból teljesen megszülni, egy formába rakni az országot.

W. B. Yeats (Nobel-díjas ír költő – K. Gy.) elképesztően okos elemzője ennek, annak ellenére hogy misztikus ember volt. Amikor kitört a húsvéti felkelés 1916-ban, őt is bevonta ez a nagy feeling, és erősen elkezdett vele foglalkozni. Szenátor is lett.

Írország republic – köztársaság – lett. Szóval aki ír nacionalista, az republican. Yeats nagyon szépen beszél erről: én is ír vagyok, de nektek egy protestáns, misztikus, buzi ember vagyok. Pedig én ide születtem, az apám, a nagyapám is ide született. Nem mondhatjátok nekem, hogy nem felelek meg az új ideálotoknak, miszerint az ír nem lehet zsidó, nem lehet meleg, nem lehet misztikus – az ír csak katolikus paraszt lehet. De a többség azt mondja: maga nagyon téved, és mi azt akarjuk, hogy az írek katolikus parasztok legyenek.

De az egy nagyon egyfrekvenciájú köztársaság. Vagy ezen a frekvencián sugárzol, és akkor be vagy kapcsolva, vagy nem hallasz semmit.

Magyarán a katolikus ír és a protestáns ír nem tartotta egymást írnek? Ez mikor változott meg?

Máig ez megy Észak-Írországban.

Nem is tartják egymást írnek? Arra vagyok kíváncsi, hogy mivel az írek alapvetően katolikusok, az ír nemzetből ki lehet-e zárni valakit azért, mert protestáns.

A húszas években nagyon sok protestáns ház égett le vidéken.

De a vallási különbség miatt.

Vallási is. Bonyolult csomag az identitás, nem csak egy dolog.

Az Írországban 1900-ban vagy 1910-ben játszódó regényekben nagyon sokfajta ember szerepel. Például Joyce-nál gyakran fordulnak elő franciák, magyarok. Egyébként a magyarok az ír regényekben általában hangos bunkóként jelennek meg.

De a harmincas évek Írországában játszódó regényekben már egy külföldi sincs. Tényleg fogták magukat az emberek, és elhúztak, pont, ahogyan itt is. Oké, ha ez kell nektek, én nem kérek belőle, felszállok a hajóra, és elmegyek valahová, ahol nincs ez a követelés, nincs ez a kontroll.

Yeats, aki oktatással foglalkozó szenátor volt, szépen beszél erről. Gyönyörű versei vannak arról, ahogy ott van az osztállyal, a kicsi gyerekekkel. Sajnos ott is azt gondolták, hogy az oktatási rendszert nemzetépítő stratégiára lehet használni, nem csak semlegesen. Nyilván a semleges oktatás nehéz fogalom…

Sehol nincs.

Azért lehet törekedni rá, ki lehet tűzni célként.

A nemzeti identitás kialakításának mindenütt az oktatás a legfőbb eszköze. Az más kérdés, hogy milyen az a nemzeti identitás: mondjuk amerikai típusú…

Etnikailag inkluzív vagy exkluzív? Akkoriban Írországban inkább exkluzív volt: írül beszélünk, az ír történelemről tanulunk stb. De Yeats gyönyörűen mondta, hogy az oktatás nem azt jelenti, hogy megtöltünk egy vödröt, hanem szikráztatunk, felgyújtunk egy tüzet. A vödör olyan, mint az öntőforma. Adnak nekem egy gyereket, és én az idióta gyereket belepréselem ebbe a formába, és amikor leveszem a formát, mindenki egyforma lesz. Nagyon könnyű lesz nekünk, ha mindenki egyforma. Ez a színesség, másság csak zavarja az embert. Hogy lehet arra politikát építeni, ha mindenki más?

Akkor jó, hogy egy ilyen országból idejöttél egy másik ilyen országba.

Írország nagyjából túltette magát ezen, de ez nagyon hosszú út. Az ottani már kezd jobban hasonlítani az amerikai modellhez.

Mi kellett ahhoz, hogy túltegye magát rajta?

Száz év. És nincs vége.

Megnyugtató.

Soha nem lesz vége, ez egy állandó küzdelem. Ott is, itt is, Amerikában is. Nézd meg Trumpot.

Nagyon sajnálom, hogy Magyarország olyan, amilyen, tényleg gyakran szakad meg a szívem, de azért tudom, hogy ez mégiscsak fiatal ország, éretlen. Persze az is lehet, hogy megmutatkozik egy örök valóság. Van, aki azt mondja, hogy a magyarok ezt érdemlik, a magyarok ilyenek, a magyaroknak ez kell. Sajnos ezen én is el tudok gondolkodni. De tényleg ez kell?

Amikor idejöttél a kilencvenes években, láttad már ennek a nyomait?

Igen. Általában felsőfokú társalgási angolt tanítottam, mivel nem voltam angoltanár. Leülsz egy magyarral, aki nagyon jól beszél angolul, és csak beszélgetni szeretne pénzért. Nagyon jó dolog pénzért beszélgetni, nem?

Magyarország óriási szabadságot adott nekem, mert az erős akcentus ad egy akcentus nélküliséget: nem vagy azonosítható. Nem tartozol sehova, emiatt tartozhatsz akárhova. Kérdésedre válaszolva: volt egy nagyon széles skálám. Ismertem szegényeket, ismertem gazdagokat, gyengéket, hatalmas embereket. Beszéltem mindenkivel.

Egy ír csávóval laktam. Vele ültem le esténként beszélgetni: tudod, mit mondott nekem Tibor? Gyönyörűséges angolsággal tudta kifejezni azokat a rémes dolgokat: hogy egy sor cigány, egy sortűz; meg hogy egyirányú sínt kell építeni Lengyelország felé, meg a világot a zsidók vezetik. Kacsintás, kacsintás.

Ehhez te már nem voltál hozzászokva Írországban?

Egyáltalán nem. Az egyetlen példája az ilyen nyelvhasználatnak az én tapasztalatomban Észak-Írországra vonatkozott, az ottani törésvonalakra, törzsiségre. Erős volt a nyelv és még erősebbek a tettek. Embereket öltek, sebesítettek meg nap mint nap.

Ez a fajta pejoratív nyelvhasználat nem létezett?

Létezett Észak-Írországban. A médiában volt egy egészséges cenzúra, mondjuk a nyolcvanas évektől kezdve Sinn Feint (az IRA északír terrorszervezet politikai ága – K. Gy.) nem volt szabad megjeleníteni az ír nemzeti híradóban. Mindig benne hagyták a snittet, a képet láthattad, de nem lehetett hallani.

Beszélt a híradóban Sinn Fein politikus…

Beszélő fej: mozgott a szája, de nem lehetett semmit hallani. Ez egyfajta tiltakozás volt: bocs, mégsem lehet ezt csinálni. Dublinban, ahol felnőttem, a köztársaságban, délen, nem volt ilyen nyelvhasználat. Ha buziztál, nyilván valaki bólogat rá, de általában szóltak, hogy bocs, így nem szabad beszélni.

Térjünk vissza Budapestre. A kilencvenes évek elején, a rendszerváltozáskor Budapestnek lettek kultikus helyei. Te ennek az alternatív életnek vagy az egyik kocsmárosa.

Szerintem nem igazán. Amikor ’92-ben jöttünk, nyilván elkezdtünk járni a Tilos az Á-ba.

Én ott dolgoztam akkor.

Igen. Imádtuk. Nagyon jó volt. Nagyon egyszerű kocsma volt, nem volt shakerezés, csak sör, bor, pálinka. És nagyon jó zene. Nagyon nemzetközi volt, nagyon érdekes. Át volt itatva azzal, ami elképesztően hiányzik sok év óta: optimizmussal, hittel. Az emberek hittek vagy mertek hinni egy picit, mertek egy kicsit sebezhetőnek lenni. Mertek egy kicsit kilépni a saját szarukból.

Miért nem tartod magad az alternatív kocsmárosok egyikének?

Én tényleg csak egy ír kocsmárosnak tartom magam. Van egy public house-om, az egyetlen dolog, amim van ezen a piacon. Írországban I am a publican, I have a public house: van egy közösségi házam. A pub ennek a rövidítése. A public fontos szó ebben.

Szóval volt ez a nyitottsága, mondjuk az Á-nak, a Zöldség-gyümölcsnek, a Wichmann Tamásnak, az Egocentrumnak. Én ezt a különbséget figyelem meg, és ez tényleg része ennek a törzsi helyzetnek.

Az első helyemet ’95-ben csináltuk...

Az melyik volt?

A Sixtus-kápolna a Nagydiófa utcában. Nem vagyok üzletember, csak huszonegy évesen akartam valamit csinálni. Nagyon benne volt a levegőben, hogy itt vagyunk az előző rendszer romjain, valamit fel kell húzni rá. Ha értesz valamihez, akkor csináld meg. Aztán elkezd létezni ez a kocsma, ez a világ.

Nagyon alkotó, pozitív, jótékony hangulat volt, hozzá az, hogy segítsünk egymásnak. Befogadottnak éreztem magam. Azért beszélek magyarul, mert az emberek ráértek velem foglalkozni, neveltek engem, segítettek.

Persze ez minél kölcsönösebb, annál jobb. Járuljunk hozzá egymás életéhez, amivel csak tudunk. A kocsma egyrészt ebből született, másrészt nagyon kíváncsi voltam a nyelvre. Az angol nyelvből éltem, és úgy nagyon nehéz magyarul beszélni.

Annak idején a magnót használták angolórán. De egy részeg ember jobb, mint egy magnó. A szalag elkopik, de az alkoholista ezerszer elmondja ugyanazt neked. És a századik alkalommal meg is érted.

Mi alapján csinálod a helyeidet? Hogyan jellemeznéd a vendéglátásodat? Ez a hely miben különbözik a többitől? Itt vagyunk a Gozsdu udvar mellett.

Van az általános különbség a nagy, az ipari és a kicsi között. Lehet látni, főleg a Gozsdu első két udvarán, hogy ott zrt.-ről van szó. Valakinek az egy befektetési eszköz. Ennyi pénzem van, és szeretném, ha több pénz lenne belőle.

De a pénzt sokféle módon, sokféle hellyel meg lehet szaporítani. Ők mégis ezzel a formával teszik.

Ez az ipari kereskedelem. Az nagyjából egyforma. Én kicsi vagyok.

Te meg akarsz belőle élni.

Nekem fizetésre van szükségem, mint mindenkinek a világon, aki nem dúsgazdag. Elég szerényen élek, boldog vagyok ezzel. Nekem nem kell sok pénz. Azért pénz kell, és rutin is, hogy legyen valami gerince a napodnak. Valamibe tegyél energiát. Én annak idején ezt az egészet el bírtam indítani. Ezt az egészet (nevet): itt ülünk egy 32 négyzetméteres helyen. Szóval játékpénzből el lehetett kezdeni a dolgaidat a kilencvenes években, és elképesztően játékos körülmények között.

Gengsztereknek sem kellett védelmi pénzt fizetned?

Nem, soha. A bűnözés is biznisz, és én soha nem értem el azt a szintet. Inkább engem sajnálnak, hogy ez a csávó olyan hülye, hogy azt hiszi, dolgozni jó.

Az nem zavar, hogy a korrupció átszövi az egész gazdaságot, és köztük a szolgáltatásokat is? Természetesen nem akarom, hogy konkrét példákat mondj.

A Fidesz kormányzásáig nem éreztem semmi rosszat. Sem a hatóság részéről, sem a korrupciót.

Nem azt akarom, hogy elmondd, hogy Hunvaldot meg kellett-e vesztegetned. (Hunvald György 2002–2010 között a VII. kerület szocialista polgármestere volt, akit jogerősen börtönbüntetésre ítéltek – K. Gy.)

Nem tudok mit mondani. Én nagyon naiv, ártatlan ember vagyok. És nem vagyok korrupt.

Senkinek sem az az énképe, hogy korrupt. Szerintem Völner Pálnak sem.

Olyan gyönyörű történet.

Egyelőre csak gyanúsított.

Igen. De majd el tudja vinni a Pegasus-balhét is, úgyhogy nagyon hasznos lesz. Az angol azt mondja: throw somebody under the bus, a busz alá dobni valakit. Jön a választás, itt ez az inverz Borkai-ügy, dobjunk oda egy áldozatot, mutassuk meg mindenkinek, hogy mennyire jogállam Magyarország.

Ez a politika, ezt a másik oldal is így csinálná.

Szörnyű ez a színház.

Az ír politika nem ilyen? Az ír pártok nincsenek rászorulva arra, hogy így finanszírozzák a kampányukat?

A Fianna Fáil híresen mély kapcsolatban állt az ingatlanipar vezetőivel. A politikába jött be pénz, és aztán a vállalkozók esetleg könnyebben jutottak hozzá engedélyekhez. Például egy mezőgazdasági területből csináltak befektetési területet...

Mint az Audinál.

Mint Győrben, ugyanaz. Ez népszerű megoldás volt. Ők persze azt mondják, ahogy itt is, hogy ezzel jót is tesznek, virágzik a gazdaság. (nevet)

Imádom a Partizánt (Gulyás Márton YouTube-tévéje – K. Gy.), óriási dolognak tartom. Az egyik részben Wahorn András azt mondta, hogy ’90-ig mindenért lehetett hibáztatni az oroszokat meg a kommunizmust, de ’90-től rájöttünk, hogy igazából mi voltunk azok. Amikor eltűnik a központi ellenség, az idegen, mint nálunk az angol, akkor egymásnak fogunk esni, és mi magunk öljük meg a legjobbjainkat. Jóval kegyetlenebbül, mint az angolok.

Kicsit térjünk vissza a két nép közötti hasonlóság vagy különbség kérdésére. Ezek a sztereotípiák annyira hasonlítanak: kicsi, szabadságszerető, nacionalista és alkoholista a magyar és az ír is.

Amikor Budapestre költöztem, mindenki ezzel jött, nagyon népszerű volt az első években ezt megfejteni, és nagyon meguntam akkor. Ráadásul ha csak az emberekre gondolok, nem is állja meg a helyét. Szerintem fontosabb az, hogy szárazföldi vagy tengeri-e egy ország.

De az íreket is a nemzeti identitás tartotta életben, nem?

Strukturálisan óriási a hasonlóság. Először létezik egy földrajzi adottság. Ott van egy sziget, itt van egy medence, a Kárpát-medence. Az első évben mindenki nyomta ezt a Kárpát-medencét, és fogalmam sem volt róla, hogy az micsoda. Aztán a műholdképeken láttam, hogy olyan, mint egy osztriga, tényleg gyönyörű egység. Meg lehet érteni, hogy miért szeretné bárki ezt egyként kezelni, ahogy egy szigetet is szeretnénk egyként kezelni. Mindenhol tenger, mindenhol hegy. Viszont ha élünk a hasonlattal, akkor a magyarok az angolok, nem az írek.

Igen, mi itt hegemónok voltunk.

Van egy dátum, itt 896, Írországban 1169, amikor megérkezett egy már létező kultúrába, helyre egy megszálló hatóság, és magáévá tette. Mindenféle érveléssel: hogy ez csak fejlesztés, hogy ezek nem értenek hozzá, hogy ezek mit képzelnek. Írország pasztorális volt, tehenek, juhok, nem volt aratás. Az angol a kertet szereti. Lehetne ez egy óriási termékeny kert, mondták, de ezek csak legeltetik az állatokat. Úgyhogy ez nem az övék, mert nem is érdemlik meg. Mi értünk ehhez, és azzal, hogy foglalkozunk vele, a magunkévá tesszük. Akkor mi marad nekik? És mi is az, hogy civilizáció?

Így beszél egy ír nacionalista, nem?

(nevet) Ez sokáig így maradt. Aztán jött a függetlenség, és a hatalom, ami az egész földrajzi egységre volt érvényes, már csak az egyharmadára az. Hasonlóképpen, mint a Kárpát-medencében. Ez mégsem igaz, mert sajnos inkább egynegyed, annyira nem tökéletes a hasonlat. (nevet)

Az a csonk, ami megmaradt, azóta is angol protestáns hatalom alatt áll. És ott is nagyon fontos a narancssárga, képzeld el! A lojalisták az Orangemen. Persze Orániai Vilmos után, nem a gyümölcs miatt: unom a banánt, inkább a narancs. (nevet)

Ha összehasonlítanám Írországot Magyarországgal, akkor a magyarok a lojalisták. És a politikai viselkedés is nagyon hasonlít: nem a száj beszél, hanem a seb.

Mire gondolsz?

A megsebesítettségre. Van egy gyönyörű mondás Hubert Butlertől, aki szintén nagy hős, ő is déli protestáns értelmiségi, és gyönyörűen írt, mint Yeats. Büszkék lehetnénk ezekre az emberekre, annyira okosak, annyira érzékenyek, annyira hazafiasak. Csak a szónak jóval szélesebb, jóval szebb értelmében. Azt mondja Butler: the protestant community in Ireland had to face the huge trauma of being told that they were not who they believe themselves to be.

Nem azok, akiknek hiszik magukat.

Nekem szörnyű volt a 2008-as válság. Több projektben dolgoztam, és attól, hogy a Lehmann fivérek tönkrementek New Yorkban, el lettem lehetetlenítve kábé tíz évig. Tudom, hogy milyen traumatikus az, hogy van egy életstílusod, azt hiszed, hogy ez és ez vagy, és aztán megváltozik valami New Yorkban, szétterjed a világ végéig, és elviszi azt, ami voltál. De megmaradsz, nem halsz bele, és fel kell dolgoznod.

És ez csak egy egyéni példa, nem egy közösségé. Nem egy ezeréves múltról van szó, nem a dédapám ükapjáról. De az egy nagy trauma volt. Ismerek több embert, akik a kötél végén végezték, akkora trauma volt nekik, hogy somebody told them that they were not who they belive themselves to be. Nagyon nehéz megemészteni, hogy nem az vagy, akinek gondoltad magad. És valamilyen külső erő teszi ezt veled, nem te.

Csak arra szeretnék fényt deríteni, hogy meg kell érteni a lojalistákat. Valaki jött, és azt mondta nekik, hogy nem azok vagytok, akiknek gondoljátok magatokat. Mint a magyaroknak. Ti végig egy álomban éltetek, nektek egy álom volt, nekünk egy rémálom. A fél országunk belehalt az éhínségbe, és ti leszartátok. (Írországot 1845–49 között éhínség sújtotta a burgonyavész miatt. Egymillió ember halt bele, ennek és a kivándorlás következtében az ország lakossága felére csökkent – K. Gy.) Milyen kormány ez? Milyen vezetés? Mégis, ők abban a hitben voltak és vannak, hogy az övék a sziget. Ők tették azzá, amilyen, és ezért tulajdonjoguk van rá.

Nyilván ezen már valamennyire túltettük magunkat. De a Brexit simán szétrázza ezt az egészet, még egyszer kirázza a bajt a zsákból.

Szerinted lesz valaha Észak-Írország Írország része, és kell hogy legyen?

Az én generációm ezt nagyon nehezen képzeli el. 52 éves vagyok. Annak a generációnak más, amelyik a 1998-as belfasti, nagypénteki megállapodás idején lett tini. Ők mást tapasztaltak. Aki megélte a bajokat – Írországból azt mondjuk: troubles, bajok –, akár távolból, a szigeten, akár a szívében, Belfastban, Derryben, Armaughban, mi nehezen képzelnénk el jobb megoldást, mint amit az EU-tagságunkkal, a maastrichti megállapodás utáni szabadpiac határtalanságával elértünk. A határ volt az egyik óriási baj, meg hogy az egész egy etnikai alapú elválasztás volt.

Nyelvileg nagyon nehéz beszélni erről. Ha inkluzívan használod a nyelvet, az olyan, mint itt, ahol vannak a romák meg a nem romák. Miközben nyilván a romák is magyarok. Nagyon nehéz ezeket igazságosan megbeszélni. Szörnyű a nyelvészet, de Írországban valamennyire hozzá vagyunk szokva.

Van egy óriási étvágy délen a fiatalok között, hogy legyen egyesülés. Viszont a puszta tény az, hogy Észak-Írország lakossága most fele-fele. Bár eredetileg nem ennyi volt, és ezért létezett etnikai terv.

De nem etnikailag, hanem vallásilag volt megosztva, nem? Vagy sok angol is volt?

Van az a kategória, hogy Anglo-Irish. Mi is az, hogy ír? Észak-Írországban továbbra is azt mondják, bocs, lehet, hogy ötszáz éve, de továbbra is jogtalanul vagytok itt.

Van az a szám, amiben azt mondják, hogy you’ll never have peace of stolen land. Lopott földön soha nem lesz béke. Tényleg így van. A nacionalisták Észak-Írországban továbbra is azt mondják, hogy ez lopott tulajdon, nem tietek. Oké, ötszáz év alatt biztos „megíresedtek”. De ez nem vallási, hanem tulajdoni kérdés. Mint Magyarországon: kié lesz az ország? És kiderült, hogy kié lesz: Mészáros Lőrincé! A leggázosabb szerelő a világon! (nevet)

Van egy okos barátnőm, Gwen, aki az egyik áldozata a Fidesznek. Azt mondta, nem vagyok hajlandó itt adózni, nem kérek ebből. Elment innen jó sok éve, szerintem a második ciklus óta. Szörnyű, hogy egy ember ki van üldözve innen, vagy azt érzi, hogy neki itt nincs jövője.

Miért taszította ennyire? És téged mi taszít ennyire a mostani Magyarországban?

A gyűlöletkeltés, az aktív gyűlöletkeltés és a megosztás.

A politika mindig megoszt. Mindig szüksége van arra, hogy azt mondja, hogy ezek vagyunk mi, a másik oldal meg az.

Nem értek egyet. Nem szabad ennyit játszani a tűzzel. Ha polgárháború mellett vagy polgárháborúban nősz fel, az megtanít arra, hogy nem szabad így beszélni egymásról, egymással.

Nagyon erős idegenellenes kampányokat tol a kormány. Lényegében ezzel nyerte meg a ’18-as választást. Nem tartod jogosnak, ahogy azt a Brexitnél is láthattad, hogy az emberek szeretnék megőrizni azt, ami körülöttük van? Én például nagyon sajnálom a Gozsdu udvart. Emlékszel rá, milyen volt régen? És ez lett belőle, ahol most vagyunk. És ez csak az épített környezet. Az nem elfogadható számodra, hogy a társadalmi környezetet is szeretnénk változatlanul hagyni, amit megzavarnak az idegenek, a migránsok, a kelet-európai melósok Londonban? Ez nem egy normális ösztön az emberben?

Egyfelé mozog az idő, és azt általában haladásnak minősítjük. Általában az nekem sem jön be, ökoszemmel a vadkapitalizmusban sok mindent nagyon veszélyesnek tartok. Viszont ez van. Nem lehet megállítani az időt. Azt mondani, hogy amibe én születtem bele, vagy amibe nagyapám, az volt az ideál…

…az aranykor, azt akarom megőrizni.

Az csak egy illúzió lehet. Minden múlandó sajnos. Nyilván vissza lehet álmodni a magyarságot a teljes Kárpát-medencébe. De a magyarok maguk mondják, hogy nem voltak itt, hanem ide jöttek, hont foglaltak a Kárpát-medencében. Nyilván van, aki turulmadárral jár be dolgozni: én überhülyeségnek tartom.

Egy erős közösséghez akarnak tartozni, a nemzeti közösségükhöz. Az íreket is az írségük tartotta egyben az angol elnyomás alatt, nem? Az ír identitás.

Nem értek egyet. Az elnyomás okozta, nem belülről született. Az egy válasz, egy reakció volt. A külső ellenségnek volt összekovácsoló ereje. Aztán a minta, a külső ellenséges hatás eltűnt. Akkor esett szét a szolidaritás, az úgynevezett kerekasztali szolidaritás. Nem hiszem, hogy ez nemzetalapú.

Én első helyen ember vagyok, másodikként férfi, harmadikként csapos. De lehet, hogy másodikként vagyok csapos. Szóval a negyedik, ötödik, hatodik helyen vagyok ír.

Szerintem az zsákutca. Nem létezik, de ha mégis, akkor legyünk Észak-Korea, az majd nagyon jó lesz. Legyünk Ceaușescu Romániája: nagyon jó lesz.

Mi maradt abból a Magyarországból, amit megismertél a kilencvenes években?

Gulyás Marci.

Minden más elveszett?

Persze egyáltalán nem minden. Nyilván vannak emberek. Gyakran mondják nekem, hogy itt vagy harminc éve, biztos óriási változásokat láttál. Én azt mondom, ha Írországban maradtam volna, ugyanez lenne. Ugyanazok a változások történtek mindenhol, nem csak Magyarországon. Ez egy emberi valóság, nem egy nemzeti valóság. Nehéz szétszedni, hogy mi belőle a globális áramlás. A nyolcvanas-kilencvenes években nem volt internet. Az óriási különbség, ami megváltoztatta az egész világot.

Most már kevésbé szereted Magyarországot, mint akkor?

Ügyesen szét kell szedni, mint egy francia hentes, aki izmonként szedi szét a húsokat. A másik dolog az, hogy huszonvalahány éves voltam. Gyönyörű hajam volt, és nem voltam ennyire másnapos négy-öt sör után.

Minden múlandó, és elmúlt az a remény is, ami volt akkor. Az az optimizmus, az a pozitivizmus.

Mész vásárolni, nyilván akcentusod van, másképp nézel ki, és akkor megkérdezik, hogy miért laksz itt. Hússzor hallod naponta. Az egyfajta szonda, mert teljesen random emberek, akiknek szimpatikusnak tűnök, megkérdezik: miért laksz te itt? Nem kérdezték ennyien a kilencvenes években, mint a Fidesz alatt.

Maradsz?

Tuti, hogy maradok valamilyen szinten. 52 éves fejjel másképp látod a világot, mint 22 évesen. Az elmúlt tíz évem két dologról szólt: kilábalni a válság utáni helyzetből, és a haldokló szüleimet elkísérni a halálukig. Ez elgondolkodtatja az embert.

Magyarországon nem szabad gyengének lenni. Nagyon sajnálom ezt kimondani, de az én tapasztalatom erre mutat: itt, ha a földön fekszel, akkor valaki beléd fog rúgni. Különösen ha valaha is voltál sas valakinek a szemében. Akkor belerúgnak a verébbe. És mindenkiből lesz veréb, előbb-utóbb mindenki lesz gyenge.

Nincs szolidaritás az emberek között.

Van.

Családon belül?

Semmi sem abszolút. Nem tudnék itt lakni, ha nem tudnám azt megtalálni. Meg tudom találni. Van, de több van máshol. Nagyjából az alakult ki az elmúlt években, különösen a Fidesz ideje alatt, hogy nem szeretnék szakítani Magyarországgal, de – angolosan mondva – nem szeretném az összes tojásomat a magyarországi kosárban tartani.

És iszonyatosan furcsállom ezt a mondatot, amikor felvilágít a fejemben: nem szabad bízni Magyarországban.

Hogy érted ezt? Mert becsap?

Becsap, visszaél, kirekeszt. A kortárs Magyarországról ez a véleményem, nagyon sajnálom. Viszont én igyekszem nem a kortárs Magyarországon élni. Az aktivitás, és lesz olyan időszak, amikor az embernek nincs energiája az aktivitásra.

Néha csupán konokságból maradok, hogy azért se.

Én nem is vagyok magyar, csak egy ember, aki nem szereti az embertelenséget. Amit kezd képviselni – nem a magyar nép, nem Magyarország, hanem a magyar kormány és a magyar elit.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén.

XS
SM
MD
LG