Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Balaton túl van tűrőképessége határán


Évek óta minden szezon elején érkeznek a hírek, hogy újabb és újabb nagyberuházások, építkezések vannak a Balaton környékén. Egyre többen félnek, hogy ezzel viszont nem a fejlődés útjára lép a tó, hanem feléljük a jövő generáció Balatonját.

Mi igaz ebből? Hol van a fejlődés határa? És hol van a Balaton tűrőképességének határa? – ezt járja körbe Benyó Rita a Szabadon adásában.

Helyreigazítás: "A 2023. június 6-án »A Balaton túl van a tűrőképessége határán« címmel megjelent videóriportunkban valótlanul híreszteltük, hogy a Molnárbeton Kft. többszöri környezetszennyezést követett el, ami a többszöri rétegződésből egyértelműen látszik. A valós tény az, hogy a beton kiömlése egyetlen alkalommal, egy baleset miatt történt."

  • 16x9 Image

    Benyó Rita

    Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.

XS
SM
MD
LG