Így néz ki Ukrajnában egy külföldi önkéntes munkája, aki az életét kockáztatva segít eltüntetni a Kijev körüli elhagyott csatatereken heverő robbanóanyagokat.
Az ukrán fővárostól északra fekvő városokban szétszórt halálos lőszerek közül Chris Garrett szerint talán a legveszélyesebbek a Bouncing Betty (Pattogó Panna) típusú aknák, amelyeket úgy terveztek, hogy a földről felpattanva, derékmagasságban robbanjanak fel.
A Kijev északi részén tartózkodó brit tűzszerész szakember telefonon válaszolt kérdéseinkre. Kiemelte a szovjet tervezésű OZM repeszaknákat, amelyeket szerinte nagyon-nagyon veszélyes eltávolítani, különösen ha kioldódrótra vannak kötve.
Garrett a brit szárazföldi és Írország közötti tengeren fekvő Man-szigetről származik, eredeti szakmája fametszés és -nyírás. Tizenévesen rövid ideig a brit hadseregben szolgált, de a Szabad Európának elmondta, hogy a robbanóanyagokról szerzett ismereteinek nagy részét azután szerezte, hogy 2014-ben Mianmarban, az országból való kiszakadásért harcoló Karen Nemzeti Felszabadító Hadsereg oldalán beszállt a taposóaknák felszedésébe.
Miután 2014 tavaszán kitört az Oroszország által támogatott szakadárokkal vívott háború, Ukrajnába érkezett, és az ellentmondásos Azov zászlóaljban harcolt, egyszer pedig közvetlen közelről lelőtt egy oroszbarát harcost, amikor el kellett menekülnie egy lakóházból, ahol mesterlövészállása volt, miután megjelent a faluban egy ellenséges páncélos. (A fenti link alatt olvasható Facebook-posztban részletesen leírja, hogyan próbált két ukrán harcossal kijutni a lázadók gyűrűjéből.) A traumát okozó menekülés után Garrett a robbanóanyag-mentesítésre (EOD) helyezte át a hangsúlyt.
Három nappal a február 24-én kezdődött orosz invázió után a 37 éves férfi Ukrajnába utazott, és áprilisban személyes köszönőlevelet kapott az ukrán rendőrségtől az országban végzett önkéntes tűzszerészi munkájáért.
Garrett egyike annak a minimum két nyugati önkéntesnek, aki jelenleg Ukrajnában az orosz invázió után hátrahagyott roncsok között kutat fel nem robbant lőszerek után, hogy megsemmisítse őket.
Munkájában a brit adományokra támaszkodik. Szerinte ez azért van így, mert azzal, hogy forrásokat és felszerelést kér az ukránoktól, „csak annyit teszek, hogy kiveszem a felszerelést a kezükből”. Hozzáteszik, hogy ő és kollégái „megpróbálunk pénzt gyűjteni felszerelésre, amíg itt vagyunk, aztán ha mindennek vége, az a terv, hogy hátrahagyjuk az ukránoknak”.
A szűkös költségvetés a fő oka annak, hogy a Swampy becenévre hallgató Garrett gyakran publikál fotókat népszerű Instagram-fiókján, ahol az látszik, hogy védőfelszerelés nélkül kezeli a robbanóanyagokat. „Néhány munkához jobban örülnék, ha lenne védelem, de egy ilyen védőruha 45.000 dollárba kerül” – mondja Garrett, utalva arra az űrhajósszerű öltözetre, amelyet Nyugaton a bombariadók idején viselnek a tűzszerészek.
A brit szerint nehéz megjósolni, mennyi időre van szükség a Kijevtől északra fekvő, bombák által tarkított területek megtisztításához, mert „még mindig találunk kiürített orosz állásokat – nincs térkép az ő oldalukról arról, hol voltak az állások”. Mindazonáltal azt jósolja, hogy „körülbelül egy hónapon belül a robbanóanyagok nagy része eltűnik. Ezután már csak arról lesz szó, hogy ha kapunk egy hívást, hogy találtak valamit, akkor nyilvánvalóan kimegyünk és foglalkozunk vele.”
A rémisztő ugráló taposóaknák mellett Garrett szerint a rakéták által szállított fel nem robbant szubmuníciók (a kazettás bombák robbanószerei) különösen érzékenyek, és a hatástalanított tüzérségi lövedékekkel ellentétben a legkisebb érintéstől is felrobbanhatnak. „Nem fogok odamenni és felvenni egyet, hanem ott semmisítem meg, ahol van – mondja. – A nagy aggodalom az, hogy valaki más a környezetedben megüthet egyet, ha nem veszi észre a törmelékben (…) Általában az fog elkapni, amelyiket nem veszed észre.”
Az önkéntes azért választotta újra Ukrajnát a veszélyes nonprofit munkára, mert – mint mondja – „egyszerűen tudod, hogy minden egyes fel nem robbant robbanószerrel, amit eltávolítasz, valaki más számára is veszélyt hárítasz el. Az esetek többségében civilek sérülnek meg, még jóval a háború befejezése után is.”
Garrett azt mondja, a legbecsesebb emlék az Ukrajnában töltött időből az, amikor nem sokkal az invázió kezdete után orvosi adományokat szállított az országba Lengyelországból, és egy ukrán szociális munkás teljes furgonját meg tudta tölteni orvosi felszereléssel. „Ez volt az első alkalom, hogy láttam valakit szó szerint ugrálni az örömtől – emlékszik vissza. – Ez a legszebb dolog számomra – hogy közvetlenül segíthetek azoknak az embereknek, akiknek szükségük van rá.”