Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A brit kormányfőre is pénzbírságot szabtak ki a karanténbulik miatt


Boris Johnson a brit parlament felsőházának ülésén Londonban 2022. január 19-én
Boris Johnson a brit parlament felsőházának ülésén Londonban 2022. január 19-én

Boris Johnson brit kormányfőre és Rishi Sunak pénzügyminiszterre is pénzbüntetést szabnak ki, mert karanténbulikon vettek részt a koronavírus-járvány miatti korlátozások ellenére.

Sokakat komoly felháborodással töltött el Nagy-Britanniában, amikor kiderült, hogy a szigorú járványügyi intézkedések ellenére tucatnyi alkalommal illegális partit tartottak vezető állami tisztségviselők, egyebek mellett a miniszterelnöki hivatal épületében is.

A partygate néven emlegetett ügy keretében több mint száz embert kihallgatott a rendőrség, köztük Boris Johnsont, aki tagadta a bűnösségét.

A londoni rendőrség már a nyomozás első szakaszában büntetés kiszabását kérte húsz emberre, azóta pedig újabb harminc személy is hasonló értesítést kaphatott sajtóhírek szerint.

Több ellenzéki, sőt kormánypárti politikus is úgy nyilatkozott korábban, hogy a miniszterelnöknek le kell mondania, amennyiben büntetést szabnak ki rá a hatóságok. A botrány miatt inogni is kezdett Johnson széke, az ukrajnai háború kirobbanása azonban azóta elvonta a figyelmet az ügyről.

Keir Starmer, az ellenzéki Munkáspárt vezetője közölte: a kormányfőnek és a pénzügyminiszternek is le kellene mondania, mert megsértették a törvényeket és többször is hazudtak a közvéleménynek. „A Konzervatív Párt teljességgel alkalmatlan a kormányzásra. Nagy-Britannia jobbat érdemel” – írta kedden kiadott közleményében.

Készült az AP és a Reuters tudósításának felhasználásával.

FRISS HÍREK

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG