Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A ‘Cár-bomba’, amely Nobel-díjas jogvédő harcossá tette a szovjet tudóst


Andrej Szaharov, az orosz hidrogénbomba atyja, későbbi békeaktivista és emberi jogvédő

100 éve született Andrej Szaharov, akire széles körben úgy emlékeznek, mint a 20. század legszókimondóbb és legelkötelezettebb emberi jogvédőjére. Emellett azonban ő volt a „szovjet hidrogénbomba atyja” – és ez kulcsfontosságú volt személyisége alakulásában.

A világ nagy részén bátor és fáradhatatlan szovjet emberi jogi aktivistaként ismerik Andrej Szaharovot, aki szembement a hatóságokkal, és ezért ítélték oda neki 1975-ben a Nobel-békedíjat.

A Nobel Bizottság megjegyzése szerint „az emberiség lelkiismerete” volt, aki „nemcsak a hatalommal való visszaélés és az emberi méltóság bármilyen formában történő megsértése ellen harcolt, de azért az ideális államért is, amelynek alapja a mindenki számára kijáró igazságosság”.

Miközben azonban Szaharov az embert tette meg fő értéknek, korábbi karrierje egy brutális tömegpusztító fegyver létrehozásáról szólt.

Szaharov és a „rétestészta” bomba

A szovjet tudós atomfizikusként kezdte. Fontos szereplője volt a szovjet atomprogramnak és őt nevezték a szovjet hidrogénbomba atyjának.

Visszaemlékezéseiben megírta, hogyan hallott először a háború előtt fizikatanár apjától az atomhasadásról. Viszont csak akkor fordult igazán felé a figyelme, amikor az Egyesült Államok 1945. augusztus 6-án ledobta Hirosimára az első, háborúban bevetett atombombát.

Épp mentem a pékségbe, és megakadt a szemem egy újságon és Truman elnök bejelentésén. Annyira sokkolt, hogy szinte vattává vált a lábam. Nem volt kétségem: a sorsom, sőt sok más ember, sőt talán az egész világ sorsa egy pillanat alatt megváltozott. Valami új és lenyűgöző lépett be az életünkbe, az általam istenített legmagasabb tudomány terméke.

Szaharovot 1948 júniusában szervezte be a szovjet atomfegyver-programba professzora, Igor Tamm. Később ezt írta: „Senki sem kérdezte meg, akarok-e részt venni egy ilyen munkában. Nem volt valódi választásom. De a koncentrációm, a feladatban való elmerülés, az energiám, az a sajátom volt.

Néhány hónappal később a fiatal diplomás fizikus teljesen új hidrogénbomba elképzeléssel állt elő. Szlojkának, rétesnek nevezte. Az áttörés nyomán a Szovjetunió létre tudta hozni első hidrogénbombáját, ami sokkal pusztítóbb volt, mint a néhány évvel korábban létrehozott atomfegyverek.

Szaharovot a hazafiság hajtotta – meséli Frank von Hippel, a Princeton Egyetem vezető fizikus-kutató professzora.

Szaharov meg volt győződve róla, hogy a Szovjetuniónak szüksége volt a nukleáris elrettentő eszközre, hogy elkerülje az amerikaiak atomtámadását” – írta a Szabad Európának küldött válaszában a professzor.

1949. augusztus 29-én a szovjetek a mai Kazahsztán sztyeppéin tesztelték első nukleáris eszközüket – amit nyugaton Joe-1 néven emlegettek. Végül összesen 80 kísérleti robbantást hajtottak végre, ezek közül 36-ot 1958-ban.

Megrendelés a világ addigi legnagyobb nukleáris fegyverére

Közben egyre forróbbá vált a hidegháború és Nyikita Hruscsov szovjet vezető Szaharovot kérte fel, hogy alkossa meg a világ addigi legerősebb bombáját. Nyugaton ezt Cár-bombának nevezték el.

A Cár-bomba mögötti törekvéseket a legjobban az akkori idők szovjetamerikai nukleáris vetélkedése fényében lehet megérteni. Az 1950-es évek végén és a korai 1960-as években az atomtesztek egyrészt a kutatást, másrészt az ország erejének demonstrációját szolgálták” – magyarázza Philip Coyle, aki Bill Clinton amerikai elnök idején az amerikai atomkísérletek főnöke volt, és aki 30 éven át dolgozott nukleáris fegyverek kifejlesztésén és a kísérleteken.

Egy mérnök dolgozik az úgynevezett Cár-bombán, ismeretlen helyszínen, egy 1961-ben készült, korábban titkos képen.
Egy mérnök dolgozik az úgynevezett Cár-bombán, ismeretlen helyszínen, egy 1961-ben készült, korábban titkos képen.

Hruscsov 1959-ben és 1960-ban is felszólalt az ENSZ-ben, és a szavait talán így lehetne lefordítani: ’eltemetünk benneteket’. Amerikában ezt atomfenyegetésként értékelték. Az USA a Bikini-atollon robbantott hidrogénbombát 1954. március 1-én – ez volt az addigi legnagyobb hatóerejű, 15 megatonnás fegyver. A Cár-bomba pusztító ereje legalább négyszer nagyobb volt” – írta Coyle a Szabad Európának küldött válaszában.

Ilyen bomba még nem volt

A Cár-bombát több más, technikai hangzású néven is emlegették: 27000-es Projekt, 202-es Termékkód, RDS-220 és Kuzkina Maty (Kuzkin anyja, ami oroszul a „na majd megmutatom neked” mondást idézi). A méretei példátlanok voltak: 8 méter hosszú, 2 méter magas és 24 és fél tonna nehéz.

Az akkori orosz légiflotta legnagyobb gépei a TU–95-ös bombázók sem tudták a levegőbe emelni. Az egyik gépből kiszedték a tartályokat és a bombavető nyílás ajtajait, de még így sem fért bele. Így a gép aljához kellett rögzíteni.

Egy Tu–95-ös bombázó dobja le a Cár-bombát, Novaja Zemlja felett, 1961 októberében
Egy Tu–95-ös bombázó dobja le a Cár-bombát, Novaja Zemlja felett, 1961 októberében

A Cár-bomba más kihívásokkal is szolgált. Ahhoz, hogy a pilótának és a személyzetnek esélyük legyen a túlélésre – ami a szovjetek szerint amúgy is csak 50% volt –, egy különleges, közel egytonnás ejtőernyőt esősítettek az eszközre, hogy fékezzék az esését. Ez az extra idő teremtett lehetőséget – elméletben –, hogy a bombázó és a robbanást filmező másik gép épségben el tudja hagyni a helyszínt.

Akkora robbanás, hogy az egész világ megérezte

1961. október 30-án az átalakított Tupoljev bombázó a Kola-félszigeten fekvő Olenyja reptérről a magasba emelkedett különleges rakományával. Az úti cél az északi régiónál még északabbra fekvő sarkvidéki szovjet hátország volt.

A gép Szevernij-sziget partjainál dobta le a Cár-bombát – a sziget a gyéren lakott Novaja Zemlja (Új Föld) szigetcsoport része a Barents-tengeren.

A bomba 4000 méter magasságban robbant. Bár a TU–95 ekkor már száz kilométerrel távolabb repült, elkapta a lökéshullám. 1000 métert zuhant, mire a pilóta úrrá tudott lenni a gépen és biztonságosan a földre tudta tenni.

A robbantás 1570-szer hatalmasabb volt, mint a hiroshimai és nagaszaki bomba együttes pusztító hatása, és tízszer erősebb volt, mint a második világháborúban használt összes robbanóanyag.

A gombafelhő 70 km magasságba emelkedett. Az emberek Finnországban és Norvégiában is megérezték, mert betörtek a házaik ablakai. A Novaja Zemlján okozott pusztítás pedig sokkoló volt. Az epicentrumtól 55 kilométerre fekvő Szevernij falu összes háza romba dőlt.

Gombafelhő az északi Novaja Zemlja felett, a Cár-bomba 1961-es kísérlete idején
Gombafelhő az északi Novaja Zemlja felett, a Cár-bomba 1961-es kísérlete idején

A kísérlet egyik szemtanúja, egy szovjet operatőr így írta le, amit látott:

A repülő alatti felhőket egy hatalmas villanás világította meg. A fénytenger szétterjedt a kémlelőnyílás alatt, a felhők világítani kezdtek és átlátszóvá váltak. A gépünk két felhőréteg között haladt át, és lent megláttunk egy hatalmas narancs labdát. Erős volt és arrogáns, mint a Jupiter. Lassan és csendben egyre fejlebb emelkedett, áthaladt egy vastag felhőrétegen és tovább ragyogott. Mintha magába szívta volna az egész földet. Fantasztikus, természetfeletti látvány volt.

Egy ilyen hatalmas detonációt természetesen nehéz volt elrejteni vagy letagadni. Egy amerikai kémrepülő is a közelben volt a robbanás időpontjában. A Speedlight fedőnevű gépen olyan eszközök voltak, amelyekkel meg tudták becsülni a távoli nukleáris robbanások hatóerejét. Az adatokat később Washingtonban elemezték ki.

Ugyanakkor a Cár-bombáról évtizedeken át nem lehetett sokat tudni. Oroszország tavaly oldotta fel a kísérletről készült és korábban nem látott felvétel 40 perces részének titkosítását, és kiposztolta a YouTube-ra.

Atombomba-tervezőből békeharcos

Szaharov már a Cár-bomba-kísérlet előtt egyre inkább kétségbe vonta a nukleáris kísérletek értelmét. Aggódott, hogy ez károsítja az emberek egészségét, és ezt megemlítette az alacsony szintű sugárzásról írt 1957-es cikkében. Az volt a konklúziója, hogy egy 1 megatonnás bomba felrobbantása 10 ezer áldozatot követelhet. „A tesztek leállítása közvetlenül megmenti több százezer ember életét” – írta.

A Cár-bomba nemcsak Szaharovot, de világszerte sok más embert is ráébresztett az atomkísérletek értelmetlenségére.

Igen, a Cár-bomba üzenet volt Amerikának, de annyira elborzasztotta az amerikaiakat, hogy politikai vezetőiknek nem volt más választása, és példátlan atomfegyverkezésbe kezdtek. Közben az atomtesztek elleni nemzetközi tiltakozás is a tetőfokára hágott, és Szaharov tisztában volt a radioaktív szennyezés veszélyeivel” – magyarázza Coyle.

Szaharov ezért közreműködött a Részleges Teszttilalom Szerződés megalkotásában. Ezt 1963-ban írta alá az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia. A megállapodás megtiltotta az atmoszférában, a világűrben és a tenger alatt végrehajtott atomkísérleteket.

Szaharov akadémikus felhagyott az atomfegyverek tervezésével, és még a szovjet időkben béke- és emberi jogi aktivistává vált. „Az emberiség csak akkor tud fájdalommentesen fejlődni, ha demográfiai értelemben, mint egységes egészként, egyetlen családként tekint magára, nem oszlik nemzetekre, kivéve a történelem és hagyományok szempontjából.” (Gondolatok a fejlődésről, a békés egymás mellett élésről és az intellektuális szabadságról, 1968)
Szaharov akadémikus felhagyott az atomfegyverek tervezésével, és még a szovjet időkben béke- és emberi jogi aktivistává vált. „Az emberiség csak akkor tud fájdalommentesen fejlődni, ha demográfiai értelemben, mint egységes egészként, egyetlen családként tekint magára, nem oszlik nemzetekre, kivéve a történelem és hagyományok szempontjából.” (Gondolatok a fejlődésről, a békés egymás mellett élésről és az intellektuális szabadságról, 1968)

Von Hippel megjegyzi: Szaharov sürgette a szovjet vezetést, hogy csatlakozzon a ballisztikus védelmi rakétákat korlátozó (1972-es), a középes és középhatótávolságú, földi indítású rakétákat tiltó (1987-es) és a stratégiai fegyverzetek csökkentését célzó (1991-es) egyezményekhez.

1965-re a tudós visszatért a részecskefizikához és a világűr kutatásához, és nem dolgozott már atomfegyvereken – teszi hozzá Coyle.

Azt hiszem, hogy már 1948-tól Szaharov olyan férfi volt, aki az emberi tevékenység erkölcsi és humanista oldalaira figyelt. Megvolt az intellektuális képessége minden alkalommal, amikor egy kérdés felmerült, hogy eredeti és mélyreható megfigyelésekkel álljon elő. Természetesen a hidegháború elején, a Cár-bomba idején, még nem merültek fel erkölcsi kérdések a nukleáris fegyverekről vagy a fegyverkezési verseny okozta felháborító pazarlásról, ahogy maga Szaharov is írta” – teszi hozzá Coyle. „Később Szaharov és mások számára is világossá vált, hogy felelősséggel tartozunk ezek miatt a dolgok miatt, és hogy szembe kell szállnunk a múlt szűklátókörű gondolkodásával.

Tony Wesolowsky írása

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG