Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A CEU már osztrák egyetem marad


Fodor Éva, a CEU rektorhelyettese.

A CEU hozhat még tevékenységeket Budapestre, de el is vihet továbbiakat, mondta Fodor Éva, a CEU rektorhelyettese. A szociológus kutatóval az Európai Bíróság keddi döntése után beszéltünk Budapesten.

Nemrég derült ki az Európai Bíróság döntése, ami szerint mostantól újra működhet az egyetem Magyarországon ugyanúgy, mint a Lex CEU előtt. Elhangzott a döntés után, hogy az egyetem még nem tudja, hogy visszahoz-e Bécsből bármilyen képzést hozzánk. De fordítva is lehetséges, hogy további tevékenységeket visznek el Budapestről?

Igen.

És van is hasonló tervben?

Nincsenek erről még határozott tervek. Egyrészt ugyanis ez egy valódi egyetem, a döntéseket igyekszünk csoportosan meghozni. Ha felmerül ilyen ötlet, azt először számos fórumon megvitatjuk, végül pedig hasonló kérdésekről az egyetem szenátusa és a kuratórium együtt dönt. Sokáig tart ez a folyamat, az Európai Bíróság döntése pedig kedd reggel derült ki számunkra is. Az, hogy hol milyen tevékenységet folytatunk, a professzoraink, dolgozóink ötletein is múlik, hogy ki hol szeretne új programot létrehozni, akár a budapesti és bécsi campuson egyszerre.

A CEU is bekapcsolódott a nagyobb jelentőségűnek tervezett, új egyetemi hálózatba, az Open Society University Networkbe (OSUN).)De itt közben az elvileg kétcampusú egyetem már csak osztrák egyetemként jelöli magát, egy, bécsi campusszal.

Még egyszer tisztázzuk, hogy az egyetemnek el kellett innen költöznie. A budapesti campuson szeretnénk fenntartani egy intellektuális központot, de az egyetem maga Bécsben működik, és nincsenek terveink arra, hogy visszahozzuk Magyarországra. Arról lehet szó, hogy egyes programok mindkét campuson működjenek, de ezen is el kell még gondolkodni.

A CEU Amerikában akkreditált képzéseit nem engedte a kormány itt működni, nekünk pedig minden diákunk ilyenben tanul. Így az egyetemnek osztrák jogi szereplővé kellett válnia.

Fodor Éva rektorhelyettes a CEU keddi sajtótájékoztatóján.
Fodor Éva rektorhelyettes a CEU keddi sajtótájékoztatóján.

Az egyetem végig nagyvonalú volt a magyar diákokkal, sokan végezhettek itt ösztöndíjjal, a hasonló állami képzéseknél több szinttel színvonalasabb szakokon. Lesz ezt értelme folytatni Ausztriából is?

Valóban, más nemzetiségekhez képest a magyar diákok aránya volt a legmagasabb az egyetemen. De ez is csak 15-20 százalékot jelentett. A CEU valódi nemzetközi egyetem, több mint 90 országból jönnek a diákjaink. Azért nagyvonalú az egyetem, mert a missziónk része, hogy olyan tehetséges diákok is tanulhassanak nálunk, akik ezt nem engedhetnék meg maguknak. De ezek az ösztöndíjak nem csak a magyar diákoknak szólnak, hanem a többieknek is. Ezt fenn is szeretnénk tartani.

Ha a magyar kormány célja az volt, hogy csökkenjen a magyar diákok száma a CEU-n, akkor lehet, hogy ez végül is sikerült?

Nem olyan sok emberről beszélünk, van 1200 diákunk, ennek 20 százaléka leegyszerűsítve kétszáz ember. Nem tudom, hogy miért lenne érdeke a magyar kormánynak, hogy ez a kétszáz magyar diák ne nálunk, hanem mondjuk a Sorbonne-on tanuljon. Azt se gondolom, hogy az az érdekük lett volna, hogy nagyjából ezer jól képzett ember elmenjen Bécsbe és ott dolgozzon, ott adózzon. Arról már nem is beszélve, hogy nem csak Magyarország, de a régió legmagasabban rangsorolt egyeteme elmenjen az országból.

A Lex CEU-t leszámítva egyébként érezhető különbség a magyar és az osztrák hatóságok hozzáállásában?

A magyar kormány kiebrudalta innen az egyetemünket, az osztrák hatóságok pedig mindent megtettek, hogy el tudjunk költözni, akkreditálni tudjuk a programjainkat, hogy legyen helyünk, megértsük az osztrák rendszert. Elképesztően jóindulatúan fogadtak minket, tele várakozással, hogy milyen érdekes dolgokat hozhatunk Bécs intellektuális életébe. Ezt nem tapasztaltuk Magyarországon.

Kapott egy ideiglenes épületet a CEU Bécsben?

Nem kaptunk, öt évre bérelünk egy épületet, ott zajlik a tanítás. Ezalatt pedig átalakítunk és felújítunk Steinhof városrészben egy nagy campust, amit szintén bérelni fogunk a későbbiekben. Felépíteni egy új campust és a környékét nagyon izgalmas kihívás, ami az egész városrészt átalakíthatja.

Sok kutató és oktató ingázik még Budapest és Bécs között?

Igen, bár most a járvány miatt jelentős az online oktatás is. Én is online tanítok, de alapesetben minden hétfőtől szerdáig kint lennék Bécsben, és csak a maradékot Magyarországon. A családomat nem tudtam ilyen rövid távon átmozgatni Bécsbe. Ez nagyon feldúlta rengeteg család életét, még akkor is, ha tudták, hogy idővel költözniük kellhet. De az oktatóink jelentős része most is ingázik.

Ez fenn lehet tartani hosszú távon?

Nem, és nem is akarjuk fenntartani, de a legtöbbeknek a költözéshez kell 2-3 év, mire a gyerek elvégzi az iskolát, elintézi, hogy mi történjen az idős szüleivel, talál magának lakóhelyet Bécsben. Eltart egy darabig, amíg ennyi ember átköltözteti a teljes életét egy másik országba. Igyekszünk is toleránsak lenni a dolgozóinkkal, mert az elmúlt három évben különösen sok munka és stressz nehezült rájuk.

Milyen feladata van a Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózatnak, az Open Society University Network-nek (OSUN)?

Az egyetemek egyre gyakrabban csatlakoznak be különböző hálózatokba. A CEU például nem csak az OSUN tagja, hanem a CIVICA-nak. Az a tapasztalat ugyanis, hogy van értelme együtt dolgozni, közösen kutatni, megosztani az erőforrásainkat. Sok jó lehetőséget rejt mindez. Az OSUN egy kifejezetten globális hálózat, amit az Open Society Foundations tart egyben. A CEU-tól nagyon különböző intézmények is szerepelnek benne, például van olyan egyetem, ami csak alapképzést ad vagy máshol csak a tanárképzésre fókuszálnak. Még dolgozunk azon, hogy például a budapesti Demokrácia Intézet hogyan kapcsolódjon mondjuk egy bangladesi egyetem kutatóközpontjához.

Soros György: Túl későn jött a döntés

"A döntés a CEU-nak már túl későn született" - mondta az Euronews-nak Soros György. "Már nem tudunk visszatérni Magyarországra, mert az érvényben lévő törvények nem felelnek meg az akadémiai szabadság követelményeinek" - tette hozzá. "A magyar kormány folytatja az EU jogainak a lábbal tiprását, a legutóbbi áldozata a világhírű Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az EU jelenleg arról vitázik, hogy miként biztosítsa, hogy a támogatásokat a jogállamisággal összhangban használják fel. Felszólítom az EU-t, hogy legyen Magyarország a tesztalany"- fogalmazott Soros György.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. 2018/19-es akadémiai évben az arizonai állami egyetem Fulbright-Humphrey ösztöndíjasa volt.

XS
SM
MD
LG