Egy kéttonnás gumibálna menthet meg több száz életet: a szélfútta új-zélandi partok sekély vizeiben tanuló bálnamentőket ilyen modellel képezik ki arra, hogyan lépjenek fel, amikor a hatalmas emlősök partra vetődnek és életveszélybe kerülnek.
„Távolabb a fúvólyuktól! Túl közel vagytok a farkához, egy csapás komoly sérülést okozhat nektek és a bálnának!” – kiabálja egy oktató, miközben tanítványai Wellingtonban, zuhogó esőben küzdve tanulják a mentési technikákat.
Az elemekkel való harc ellenére továbbra is töretlen a lelkesedésük. A csoport sikeresen csúsztatja az öt méter hosszú műbálnát egy olyan szőnyegre, amely két felfújható légpárna között feszül.
Az új-zélandi Project Jonah bálnamentő szervezet önkéntesei végül sikeresen mélyebb vizekbe vezetik az óriási fekete gumibálnát és egy kisebb, kétszáz kilogrammos, „delfint”.
A vízzel töltött gumiemlősök segítenek a mentőknek felkészülni a valódi vészhelyzetekre – Új-Zélandon különösen magas a bálnapusztulás aránya.
A hivatalos adatok szerint évente mintegy háromszáz állat vetődik partra, és nem ritka, hogy egyszerre húsz-ötven állat is szerencsétlenül jár.
Extrém esetekben akár több száz – angolul pilot whale, magyarul – gömbölyűfejű delfin (Globicephala macrorhynchus) is bajba kerülhet, ahogy 2017-ben történt, amikor közel hétszáz állat rekedt a parton.
„Mindig lesznek partra vetődések – hétfőn is volt egy, és valószínűleg jövő héten is lesz” – mondta Louisa Hawkes, a Project Jonah kommunikációs vezetője a Wellingtonban tartott tanfolyamon mintegy harminc bálnamentő növendéknek.
Kiderült, hogy hamarosan a gyakorlatban is demonstrálni kellett a tananyagot, mert még aznap reggel partra vetődött egy gyerekkorú bálna Christchurchben.
Miközben egy közösségi központban épp folyt a tanítás, a Project Jonah koordinátora az épület előtt járkálva, mobiltelefonon keresztül továbbította az instrukciókat az ország másik végén dolgozó vadőröknek, akik kétségbeesetten próbálták megmenteni az állatot.
Sajnos erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyulnak. Néhány órával később el kellett altatni a kicsit, mert nem találták meg a csoportját.
Tökéletes bálnacsapda az enyhén lejtő part
„A partra vetődés hihetetlenül felkavaró – mondja Hawkes az önkénteseknek. – Ha egy bálnát nem húznak vissza a vízbe, az nagyon-nagyon fájdalmas lehet, különösen, ha már kötődtök hozzá. Fel kell készülnötök rá, hogy meglegyen a lelkierőtök, hogy bármivel szembe tudjatok nézni, ami történhet.”
Senki sem tudja, hogy a bálnák miért vetődnek partra, de Hawkes szerint előfordul, hogy idős, beteg vagy sérült állatok úsznak ki, és a bálnacsapat többi tagja követi őket.
Elmondta, hogy egy orkát, egy Nobby nevű hímet hét alkalommal mentettek ki az Északi-sziget strandjairól, miután rájákra vadászva a partra sodródott.
Új-Zélandon a legtöbb tömeges partra vetődés legnagyobb elszenvedői a gömbölyűfejű delfinek (az angolban bálnának, pilot whale-nek nevezik őket). Az enyhén lejtős partok megzavarják az állatok bioszonárját, akik így azt hiszik, hogy a nyílt tengeren vannak.
Sok partra sodródott bálnáról derül ki, hogy alultáplált, mert a gyomra tele van műanyag szeméttel, míg – egy 2020-as tanulmány szerint – a tenger alatti bányászat során végrehajtott robbantások és a haditengerészet szonárjai is ludasak lehetnek abban, hogy megzavarodva partra sodródnak.
A tanulmány a Csendes-óceán nyugati felén gyűjtött adatokra támaszkodott. Spanyol kutatók korábbi, a Kanári-szigeteknél történt partra vetődésekkel foglalkozó cikke szintén a haditengerészet gyakorlataival hozta összefüggésbe a bálnák megfeneklését.
A Project Jonahet 1974-ben hozták létre. Világelsőnek számít a bálnamentés terén, mivel megtanítja az új-zélandi természetvédelmi hivatal és a rendőrség állományának, mi a teendő, ha bálnabaleset történik.
„Abszolút kiváltság”
A jótékonysági szervezetnek négyezer önkéntesből álló hálózata van, amelyet mozgósítani tud a tömeges partra vetődések idején. Többségük átlagember, aki az alapképzés után válik tengeri mentővé.
„Tengeri úszó vagyok, és sok halott bálnával találkoztam már – tudni akarom, mit kell tennem, ha olyan helyzet adódik, hogy van esély a megmentésükre” – magyarázta Leonora Hoke wellingtoni tanárnő, amikor arról kérdezték, miért vett részt a tanfolyamon.
A Project Jonah arra figyelmeztet, hogy az érzelmi megterhelésen túl a bálnamentés számos fizikai kockázattal is jár, többek között a vergődő állatok okozta esetleges sérülésekkel.
A bálna fúvólyukából baktériumok és gombák ürülnek ki, a partra sodródott állatok körüli víz pedig hamarosan ürülékkel és vérrel telik meg, ez utóbbi pedig odavonzhatja a cápákat.
Még az elpusztult bálnák is veszélyt jelentenek, mivel a hasuk bomlás közben megtelik gázzal, és a tetemek felrobbanhatnak.
Hawkes – korábban fiatalokkal dolgozó szociális munkás – kilenc éve vesz részt a Jonah-projektben. Azt mondta, már nem is tudja megmondani, hány állatot mentett meg, és hogy az a látvány, amikor egy partra vetett állat végül elúszik a távolba, mindennel felér.
„Ez az egyik legnagyobb élmény az életemben – gazdagnak és hálásnak érzem magam tőle” – mondta.
„Abszolút kiváltság, hogy segíthetünk ezeknek a tengeri emlősöknek életük legstresszesebb pillanatában” – tette hozzá.
