Miközben a jobboldali pártok egyesíteni szeretnék erejüket, egyre kevesebben lesznek. Törekvéseiknek nem kedvez az időzítés sem, a döcögve haladó európai politika sikerrel érvel a közös válságkezelés mellett. A populista pártok új formákat, de leginkább új választókat keresve igyekeznek jövőt építeni.
Az új európai jobboldal formálásával elfoglalt politikai erők újra és újra ugyanazzal a nehézséggel kénytelenek szembesülni: kevesen vannak. Ezt mutatják a Felhívás Európa jövőjéért című dokumentummal kapcsolatos fejlemények. Ezt tizenhat európai jobboldali párt írta alá, céljuk egy „megreformált” EU, amely ellenáll a migrációnak, az uniós intézmények hatáskörei növelésének és kiáll a nemzetállamok, valamint Európa zsidó-keresztény öröksége mellett.
Csökkenés a növekedés jegyében
A dokumentumot aláíró pártok az európai színtéren jelenleg három csoportosuláshoz tartoznak: az Identitás és Demokrácia (ID), illetve az Európai Konzervatívok és Reformerek Szövetsége (ECR) frakciókban politizálók, valamint az Európai Néppártból kilépő, jelenleg független fideszesek alkotják az alkalmi koalíciót. Kétségtelen, hogy a populista, szélsőjobboldali pártok egységesítésének folyamatát a Fidesz kilépése gyorsította fel, de mostanra talán a magyar kormánypárt is szeretett volna messzebbre jutni ezen az úton.
Természetesen nem véletlen, hogy az európai parlamenti ellenzék, amelyet a Fidesz szeretne egy tömbben látni, a 2019-es parlamenti választások után nem egy frakciót alkotott, hanem kettőt. Ennek az oka a két csoportosulást alkotók közötti véleménykülönbség, amely fontos kérdésekben azóta sem tűnt el. Amennyiben a Fidesz akarata érvényesülne, azzal nem lenne erősebb az ellenzéki szövetség, sőt. Kiszámoltuk, hogy ha a mostani nyilatkozatot aláíró pártok képviselőit összeadjuk, ez 116 képviselői helyet jelent.
Szemben azzal, hogy jelenleg az ID, az ECR és a Fidesz összesen 146 képviselőt ad. A fideszesek vágya az volt, hogy távozásuk az Európai Néppártból majd kilépési hullámot indít el. Eddig azonban egyetlen képviselő sem távozott, olyanok sem, akik nyíltan támogatták eddig a Néppárton belül a Fideszt. Ez az út tehát zsákutcának bizonyult. A két jobboldali, EU-szkeptikus frakcióban összesen huszonhat párt található, ezek közül csatlakozott tizenöt. Ha jobban megvizsgáljuk az összetételüket, láthatjuk, hogy ebből hét pártnak csak egy vagy két képviselője ül az Európai Parlamentben. A vezető erő az olasz–lengyel–magyar-tengely négy pártja, merthogy Olaszországból két párt vesz részt az együttműködésben: a Matteo Salvini-féle Liga és a Giorgia Meloni vezette Olaszország Fivérei (Fratelli d’Italia) csatlakozott a Fideszhez és a lengyel kormánypárt Jog és Igazságossághoz. E pártoknak összesen 93 képviselői helyük van.
Feszítő belső ellentétek
Nincs benne az új formációban – legalábbis egyelőre – a német szélsőjobbos, tíz képviselőt delegáló Alternatíva Németországért (AfD), a három képviselővel rendelkező belga párt, a flamand nacionalista N-VA, a Fidesz régi barátjának számító Svéd Demokraták és a még jobb barátjának számító, Geert Wilders vezette holland Szabadságpárt. Közülük a svédek és a hollandok későbbi csatlakozása még elképzelhető, ez további négy mandátumot jelent. A belga párt azonban egészen biztosan nem kér a Fideszből, információink szerint ők inkább a zöldekhez húznának. Bart De Wever, a párt elnöke, Antwerpen polgármestere a minap a magyar homofób törvény kapcsán kerek perec kijelentette, „Néhány évvel ezelőtt azt reméltem, hogy Kelet-Európa csatlakozik a nemi identitásról szóló konszenzushoz, de most azt látom, hogy az ellenkező irányba halad.” Majd hozzátette: az európai uniós tagság nem kötelező.
A legkomolyabb megosztó tényező a meghatározó jobboldali erők között az oroszokhoz való viszony. Nehéz nem észrevenni emögött az orosz dezinformációs gépezet működését, hogy mindenáron befolyást szeretnének szerezni az EU-ellenes erők között. A magyar–orosz-kapcsolatok erre a célra tökéletesen alkalmasak, és ebben a helyzetben arról is szó van, hogy nemcsak egy ellenzéki párt, hanem maga a kormány a Kreml szövetségese. A Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésről közismert, hogy orosz hitelt vett fel a működéséhez, a párt elnöke szerint azért, mert a francia bankok nem hiteleztek nekik. Megégette már az orosz kapcsolatokkal magát Matteo Salvini is, akiről elterjedt a hír, hogy egy titkos olajügylet kapcsán eurómilliókat kért pártja számára orosz befektetőktől.
Salvini tagadta a vádakat – amelyeket egyébként az olasz törvények büntetnének –, azt azonban már nem tudja letagadni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nagyon dicsérően nyilatkozott róla, és Salvini is többször tárgyalt már Moszkvában az orosz vezetéssel. Az orosz kapcsolatok nagyszerűségéről a lengyeleket kell meggyőzni, akik történelmi és egyéb tapasztalataik okán ennek éppen az ellenkezőjét vallják. Ez Lengyelországban független attól, hogy melyik politikai oldalról beszélünk, vagyis a Jog és Igazságosság számára is vörös vonalat jelent ez a barátság – ha hűek akarnak maradni eddigi elveikhez.
A koalícióban még egy ellentétre kell felhívnunk a figyelmet: a két olasz párt a belpolitikában egymás ellenfelének számít, Salviniék a kormányban vannak, míg Meloniék a legnagyobb ellenzéki erő.
A közeljövő távlati céljai
A jobboldali szövetség egyelőre nem egyformán vélekedik egy külön frakció gondolatáról. Amint fentebb részleteztük, ez valószínűleg számbeli veszteséget jelentene, miközben egyébként az új szövetség a harmadik legnagyobb képviselőcsoporttá léphetne elő. Igen ám, de ez az EP nagykoalíciós működési struktúrájában nem sokat jelent. A 110-120 képviselő nem lenne hatással a folyamatokra. Pozíciókat viszont szerezhetnek, lehet parlamenti alelnökük, bizottsági elnökeik, esetleg fontos témák jelentéstevőivé válhatnak, valamint jelentős láthatóságot is elkönyvelhetnének, vagyis többen és több időt kapnának a felszólalásokra. A másik oldalon azonban ott van az, hogy az eddigi két ellenzéki frakció megszűnne. A nagy jobbos összeborulásból kimaradó képviselők vagy más frakcióban keresnének helyet – ha felveszik őket –, vagy pedig függetlenként vegetálnának. Utóbbi egyfajta számkivetettséget jelent és bizonyára sértődött reakciókat váltana ki az érintettekből, hogy pusztán a Fidesz megjelenésével körön kívülre kerülnek.
Ami azonban világosan kiolvasható a nyilatkozatokból, az az, hogy az új formáció a Konferencia Európa jövőjéről elnevezésű rendezvénysorozatot szeretné felhasználni ismertségének és szavazóbázisának bővítésére. Nincsenek ezzel egyedül. A konferencia a következő két év intézményesített uniós vitáinak helyszíne lesz, tagállamok, uniós intézmények, azok vezető politikusai ugyancsak megszólalási lehetőséget látnak az eseménysorozatban. Egészen biztos, hogy a jobboldali szövetség tematizálni próbálja majd a vitákat, sőt ha jól használják ki a lehetőségeket, valóban sok eseményt, rendezvényt tölthetnek majd meg nekik tetsző tartalommal. Hogy ennek aztán lesz-e bármilyen konkrét haszna rájuk nézve, azt most nehéz megmondani. Bár a konferencia az EU fontos vállalása, valószínűleg mégis inkább olyanok vesznek részt benne, akiknek határozott véleményük van, és nem azért csatlakoznak egy-egy rendezvényhez, mert ott akarnak pártot választani.
Az még nem dőlt el, hogy ez az egész folyamat vezethet-e az uniós alapszerződések módosításához. Erre is van igény, mégpedig azok részéről, akik több Európát, nagyobb uniós hatásköröket szeretnének. Ha a nacionalisták már csak ezt meg tudnák torpedózni, a maguk szempontjából sikert érnének el. Azt sem szabad elfelejteni, hogy lassan az uniós választási ciklus feléhez érkezünk, vagyis lehet készülni a 2024-es választásokra.
Ami még elképzelhető fejlemény – összekapcsolva az előbbi két gondolatmenetet –, hogy a parlamenti ciklus felénél mégiscsak megvalósul az új jobbos frakció. Ez jövő év elejére várható, vagyis az érintett pártoknak néhány hónapjuk van még arra, hogy tisztázzák, mit szeretnének és hogy ezt milyen partnerekkel tudják megvalósítani.
Hozzá kell tenni, hogy a nacionalista-populista-jobboldali szövetkezésnek egyáltalán nem kedveznek ezek az idők. Ennek a politikai rendszernek a felfutása a menekültválságnak volt köszönhető, mára azonban az európai menekültpolitika is szigorodott, vagyis itt teret veszítettek a populisták. A koronaválság pedig éppen azt erősítette meg, hogy ha nagy a baj, akkor egyrészt a problémák kezelése hatékonyabb a közös, európai fellépés révén (nem véletlen, hogy éppen ezt vonja kétségbe a magyar kormány), másrészt a kivezető úton kifejezetten hasznos az összefogás és a közös európai pénz felhasználása a helyreállítás során. Vagyis a populistáknak meg kell találniuk azt a narratívát, amelyre az egyszerű válaszok is kielégítők.
A homofóbia európai szintre emelése ezen a téren nem sok sikerrel kecsegtet.
Zárjuk az elemzést a címben szereplő mű néhány sorával:
„Igen, ez a hiúság vására: bizonyára nem erkölcs és nem is a vidámság helye, ámbár eléggé zajos.” (William M. Thackeray: Hiúság vására)
